bezár
 

art&design

2020. 11. 30.
Idén is megrendezik a PATRONT, az FKSE karácsonyi műtárgyvására és kiállítását
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is megrendezik a PATRONT, az FKSE karácsonyi műtárgyvására és kiállítását Tizedik alkalommal rendezik meg a PATRONt – a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület karácsonyi műtárgyvásárát és kiállítását. Különösen fontos ebben az évben a fiatal képzőművészek és az egyesület támogatása is! Ezt a rendhagyó évet így egy rendhagyó online vásárral zárja a Stúdió, alább a részletek.

FÜGGETLEN MŰVÉSZEK
A PATRON célja az, hogy lehetőséget adjon a fiatal alkotóknak munkáik bemutatására és eladására, egyúttal pedig elérhető áron kínáljon kortárs műveket a nagyközönség számára. A 2020-as évet a vezetőség és a tagság kemény munkájának köszönhetően a Stúdió a járványhelyzet ellenére viszonylag stabilan zárhatja. Azonban az egyesület által képviselt művészekről ez sajnos nem feltétlenül mondható el. Számukra különösen nagy segítség lehet egy műtárgyvásárlás formájában megmutatkozó támogatás. A vásáron az online közönség egyaránt találkozhat pályakezdő művészek és már befutott alkotók munkáival. Több, mint 140 alkotó festményei, plasztikái, szobrai, fotói, rajzai és sok más műtárgya között válogathatnak az érdeklődők az online katalógusban.

A STÚDIÓ 2020-AS ÉVE
Természetesen annak ellenére, hogy az FKSE éppen nincsen fokozott egzisztenciális válságban, a PATRON az egyesület számára kiemelten fontos esemény. Éves működésük jelentős részét fedezi a jótékonysági vásár, minden eladás hozzájárul a Stúdió programjainak megvalósításához és az egyesület működéséhez. Az FKSE idei programja nagyrészt az online térbe szorult. A nehéz év ellenére a Rottenbiller utcai Stúdió Galéria a nyáron önkormányzati támogatásból finanszírozott felújításon esett át. A munkálatokon főleg a Stúdió tagjai dolgoztak, akik önkéntes munkájukkal állandóan támogatják az FKSE fenntartását.

VÁSÁRLÁS A 2020-AS PATRONON
ONLINE Megnyitó: 2020. december 1.
Facebook esemény
A vásár időtartama: 2020. december 1-19.
A KATALÓGUS itt érhető el.

A vásárlási szándékot a fiatalkepzomuveszekstudioja@gmail.com email címen lehet jelezni, ’Patron vásárlás’ kerüljön a tárgy mezőbe. A levélben az alábbiakat kell feltüntetni:
* a kiválasztott mű/művek tételszáma, a művész neve és a mű címe
* telefonos elérhetőség
A vételár fizetése két részletben lehetséges (40-60 %), készpénzben és/vagy átutalással. A fizetés praktikus részleteit a Stúdió válasz-emailben egyezteti mindenkivel. A műveket személyesen lehet átvenni az FKSE irodájának nyitvatartási idejében:

csütörtök 14.00-18.00
péntek 14.00-18.00
szombat 10.00-14.00
a vásár teljes ideje alatt (2020. december 1-19.).

A katalógusban szereplő művekkel vagy a vásárlással kapcsolatos kérdéseket a fiatalkepzomuveszekstudioja@gmail.com email címre lehet elküldeni.



A vásáron résztvevő művészek:
ALMÁSY Ivor, ANTAL Balázs, BALOGH Viktória, BEÖTHY Balázs, BILAK KRYSTYNA, BIRÓ Dávid, BORI Om, BOZZAI Dániel, BUBLA Éva, BUCSKÓ Mihály, CZANK Ninetta, CZENE Márta, DÉNES Ágnes Dóra, DOBOKAY Máté, ENZSÖLY Kinga, EPERJESI Ágnes, ESTERHÁZY Marcell, FÁTYOL Viola, FELSMANN István, FISCHER Judit, FODOR Dániel János, FODOR Emese, FUSZ Mátyás, GALLOV Péter, GEIBL Kata, GYŐRI Blanka és LABUS Máté, HAJDU Levente, HATHÁZI László, HORVÁTH Gideon, HORVÁTH Villő, ILAUSZKY Tamás - SZABÓ Eszter Ágnes, JAGICZA Patrícia, JAUERNIK Zsófia, KÁRPÁTI János Iván, KESERUE Zsolt, KIRÁLY András, KOCSI Olga Piroska, KORTMANN JÁRAY Katalin, KRISTÓF Gábor, KRISTÓF Krisztián, KÚTVÖLGYI-SZABÓ Áron, LACI & BALÁZS (Hatházi László - Antal Balázs), LÁSZLÓ Gergely (Tehnica Schweiz) + Katarina ŠEVIĆ, MARTINKÓ Márk, MÉCS Miklós, MÉZES Tünde, MONHOR Viktória, NEMES Csaba, ORBÁN György, OROSZ Klára, PACSIKA Rudolf, PAD, PÁL Zsuzsanna Rebeka, PETŐ Hunor, PUKLUS Péter, REGŐS Benedek, RUDAS Klára, SUGÁR János, SÜVEGES Rita, SZABÓ Dorottya, SZABÓ Eszter, SZABÓ Eszter Ágnes, SZACSVA Y Pál, SZÉCSÉNYI-NAGY Loránd, SZEMZŐ Zsófia, SZIGETHY Anna, SZÍJ Kamilla, SZTEFANU Marina, SZUHAREVSZKI Mihály, TARR Hajnalka, TEPLÁN Nóra, TIBOR Zsolt, TÓTH Balázs Máté, VARGA Rita, VÁCZI Lilla Éva, ZALAVÁRI András, ZÁVORSZKY-SIMON Márton

 

Fotó: Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Letnji bioskop Letnji bioskop
A magyar performansz története 1966–2018 (9): Szerbiai magyar performansz: Nyári Mozi (1988-89)
art&design

Mi a válaszunk? Mi a válaszunk?
A Deák17 Galéria „Reflex” című kiállításáról
art&design

Karanténba zárt vizuális napló Karanténba zárt vizuális napló
Birtalan Zsolt 40 nap (Karantén napló) kiállításáról
art&design

Ördögavatás Ördögavatás
Humán holtterek körbejárása a Pécsi Galériában

Más művészeti ágakról

Mécs Anna: Kapcsolati hiba, Scolar, 2020
A Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjéről
Zsolnai György: Spoiler. Esszék a minőségi sorozatok világáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés