bezár
 

film

2020. 12. 22.
SZFE: Illegitim a tanulmányi félév felfüggesztése
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZFE: Illegitim a tanulmányi félév felfüggesztése A Fővárosi Törvényszék azonnali jogvédelmet rendelt el az egyetem polgárai számára, mely biztosítja félévük eredményes befejezését addig is, míg a kuratórium elleni per folytatódik.

A továbbiakban az egyetem hallgatói által kiadott, vonatkozó közleményt közöljük.

"Kimondta a bíróság: a tanulmányi félévet felfüggeszteni és semmisnek tekinteni nem lehet.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány illegitim kuratóriuma először november 6-án próbálta meg felfüggeszteni a tanulmányi félévet és betiltani az oktatást. November 9-én a Hallgatói Önkormányzat bírósághoz fordult, így törvényi halasztó hatály alapján a fenntartói döntés végrehajthatatlanná vált.

A november 25-én született kormányrendelet kihirdette: az egyetemek fenntartói megállapíthatják, hogy teljesülnek-e az adott félévben a tanulmányi kötelezettségek feltételei, az erről szóló döntés elleni bírósághoz fordulásnak pedig, a felsőoktatási törvényben foglaltaktól eltérően, nincs halasztó hatálya és azonnal végrehajtható. November 27-én, a kormányrendeletre hivatkozva, a kuratórium másodszorra is elrendelte az oktatási tevékenység felfüggesztését.

A jogalkotó elvette ugyan az eredendő törvényi jogosultságot, de a jogalkalmazó döntött: december 18-án a Fővárosi Törvényszék kimondta, a félév elvesztése visszafordíthatatlan károkat jelentene számunkra, az ebből eredő jogsérelmek pernyertesség esetén sem lennének hatékonyan reparálhatók; az alaptörvényben foglalt oktatáshoz való jogainkat pedig teljes mértékben csorbítja a fenntartói rendelkezés. Így elrendelte számunkra az azonnali jogvédelmet, mely biztosítja a félév eredményes befejezését, addig is, míg a kuratórium elleni per folytatódik.

A halasztó hatály elrendelésével az oktatás megtiltásáról és a szorgalmi időszak utolsó két hetében megtartott tanórák, valamint a jelenleg is zajló vizsgaidőszak során tett vizsgák figyelmen kívül hagyásáról szóló fenntartói intézkedésekhez a per jogerős befejezéséig joghatás nem kapcsolódik."

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Csáki László: Kék Pelikan
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés