bezár
 

art&design

2021. 01. 07.
Vermeer-kiállítás nyílik márciusban Drezdában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vermeer-kiállítás nyílik márciusban Drezdában Jan Vermeer van Delft (1632-1675) egy közelmúltban restaurált festménye lesz a németalföldi mester Drezdában tavasszal megrendezésre kerülő kiállításának középpontjában - közölte az MTI.

A Nyitott ablaknál levelet olvasó lány (1657) című festmény 1742 óta szerepel a drezdai városi múzeum gyűjteményében, de csak 1979-ben fedezték fel, hogy a képen egy rejtőzködő alak is megbújik: a festmény hátterében, a falon egy Kupidót ábrázoló kép is van. A festékréteg alatt megbújó alakot egy 2017-ben kezdődött restaurálás tárta fel.

prae.hu

A drezdai Gemäldegalerie főrestaurátora, Uta Neidhart korábban szakmai pályafutása csúcsaként számolt be arról, hogy restauráláskor sikerült láthatóvá tenni a mindeddig rejtett alakot. Kiderült, hogy a Kupidót jóval a művész halála után lefestették.

Vermeer néhány későbbi, az 1670-es években született képén is megjelent ez a Kupidó, köztük a londoni National Galleryben őrzött, Virginál mellett álló hölgy című (1673) festményén. A szakértők szerint a kupidós kép valószínűleg Vermeeré lehetett, ezért festette rá több alkotására.

A drezdai Gemäldegalerie Alte Meister március 19-én megnyíló és június 27-ig látogatható kiállításán a közönség megnézheti majd Vermeer Levelet olvasó nő kékben (1663) című festményét, amely az amszterdami Rijksmuseum tulajdona, továbbá a Londonból érkező, Virginál mellett álló hölgyet is. A mester tíz képe mellett más németalföldi festők több mint 40 alkotása is szerepel majd a tárlaton.

Fotó: gemaeldegalerie.skd.museum

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról

Más művészeti ágakról

Hová lettek a Krasznahorkai-példányok?
Az ismeretlen Gyóni
Kiss A. Kriszta A fiú, aki mindent el akart mesélni című kötetéről
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 41. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés