bezár
 

film

2021. 01. 22.
A világ legidősebb maratonistájáról forgatnak filmet Indiában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A világ legidősebb maratonistájáról forgatnak filmet Indiában A világ legidősebb maratoni futójáról, Faudzsa Szinghről készül film Indiában. A deadline.com értesülése szerint a Faudzsa című produkciót Omung Kumar B rendezi.

A Faudzsa a 109 éves, "szikh szupermannek" nevezett maratoni futó életét dolgozza fel, aki számos életkori rekordot megdöntött a maratoni futásban. Szingh 89 évesen, 2000-ben futotta le először a londoni maratont, majd még hatszor teljesítette. Azóta már Torontóban, New Yorkban és más városokban is lefutotta a távot.

A forgatókönyvet a Turbanted Tornado című könyv alapján Vipul Mehta írja.

Mint a rendező elmondta, Faudzsa Szingh történetével azt akarja bemutatni, hogy a főhős hogyan tudott megküzdeni az egészségi állapota, kora és a társadalom által elé gördített akadályokkal puszta erejére támaszkodva.

Faudzsa Szingh 1911. április 1-jén - akkor még brit gyarmatnak számító - Indiában született.

Az indiai csodafutó, akit "turbános torpedó" néven is emlegetnek, mert a versenyeken turbánban jelenik meg, korábban elmondta, hogy sportpályafutását a hitnek és a pozitív gondolkodásnak köszönheti. Nincs semmifajta csodareceptje, nem használ semmilyen életelixírt, csak fut, fut és fut.

Fotó: athletictimemachine.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés