bezár
 

art&design

2021. 05. 07.
Nagy Gábor kiállításával nyit újra a szegedi Reök-palota
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagy Gábor festőművész Átkelés című életmű-kiállításával nyit újra hétfőn a szegedi Reök-palota - tájékoztatta Izsák Bernadett sajtóreferens pénteken az MTI-t.

A pandémia miatt november 10. óta zárva tartott Szeged egyik legszebb szecessziós épülete is, a korlátozások enyhítését követően azonban május 10-től a tavalyi év nagysikerű kiállításával ismét megnyílik az érdeklődők előtt.

Nagy Gábor, a magyar kortárs képzőművészet egyik meghatározó alakja, munkái ismertek a szegedi közönség előtt, hiszen állandó résztvevője a Nyári Tárlatoknak, a Táblaképfestészeti Biennáléknak, valamint a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak, utóbbin munkáit 2007-ben Tornyai-plakettel is díjazták. Emellett erős a kötődése a térséghez, hiszen egyik alapítója a Csongrádi művésztelepnek, ahol tanítványaival - csaknem négy évtizeden át oktatott egykori iskolájában, a Képzőművészeti Egyetemen - rendszeres vendég volt.

A művészt sokszínű alkotói attitűd jellemzi: készít rajzokat, grafikákat, festményeket és kisplasztikákat. Bizonyos formai elemek - mint a szárnyas figurák vagy angyalok - azonban rendre, akár évtizedeken átnyúlva megjelennek munkáin, de visszaköszönnek a képeken a Tisza, az ártér, az alföldi világ motívumai is. A szecessziós palota két szintjén berendezett tárlaton a művész 350 alkotását, festményeket, grafikákat és szobrokat mutatnak be. A tárlat egyfajta kronologikus sorrend alapján épül föl, de az első szinten elsősorban rajzokkal, grafikákkal, a másodikon pedig inkább a 2010-es években készült olajképekkel találkozhat a közönség a kiállítótérben szellősen elhelyezett szobrok mellett.

Május második felében újabb kiállítás nyílik a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) szervezésben, a XLI. Nyári Tárlat mintegy 150 művet felvonultató anyagát idén az online térben láthatják az érdeklődők.

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Azt mondom: cirkusz Azt mondom: cirkusz
Szubjektíven CIRCUS FLOW Cirkusz-Művészet-Alkotás Tárlatról, Visegrád, 2021. július 7., Duna Event rendezvényhajó
art&design

Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat
Interjú Schwéger Zsófia festőművésszel külföldi felsőoktatásban szerzett tapasztalatokról, kapcsolati háló építéséről és az időbeosztás fontosságáról
art&design

Balatont álmodom, s melléje magamat Balatont álmodom, s melléje magamat
Gondolatok Bodolóczki Linda „Nekem a Balaton” című kiállításának képeiről

Más művészeti ágakról

irodalom

Kicsoda Esterházy a magyar irodalomban? Kicsoda Esterházy a magyar irodalomban?
Három tematikus különszám bemutatójáról
színház

Szürreális találkozás báb és ember között Szürreális találkozás báb és ember között
Bunrakuról, óriásokról és marionettről
irodalom

Csak az irodalom segíthet Csak az irodalom segíthet
Bemutatták A ránk bízott kert. Ökoköltészet – világirodalmi antológiát, Prae Kiadó, 2021
Lázár Bence András: Kávé, tejjel című könyv kötetbemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés