bezár
 

art&design

2021. 11. 23.
Makovecz Imre kiállítás a Múzeumkertben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Makovecz Imre kiállítás a Múzeumkertben Fotókiállítással emlékezik a magyar organikus építészet emblematikus alakja, Makovecz Imre halálának 10. évfordulójára a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM). Az "Ég és föld közötti építészet" - Makovecz Imre 1935-2011 címmel megnyílt, szabadtéri tárlat tablói 2022. január 22-ig láthatók a Múzeumkert kerítésén.

Makovecz Imre volt az első, aki a maga művészi eszközeivel át tudta törni a vasfüggönyt; egy magyar géniusz, aki olyan tehetséggel rendelkezett, mint kevesek - idézte meg a 2011-ben elhunyt építész alakját a kiállítás hétfői megnyitóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a történelem során építészek százezrei dolgoztak már, de egy Makovecz-épületet bárki rögtön megismer. Makovecz Imre azonban több volt, mint építész, a legendás alkotót ugyanis egészen egyedi gondolkodásmód jellemezte - mutatott rá az államtitkár.

L. Simon László, az MNM főigazgatója, Makovecz Imrére emlékezve azt mondta: "büszkék lehetünk rá, hogy közöttünk élt, és ismerhettük". Szigorúsága mögött csillogó, mosolygó szemek és nagy nyitottság jellemezte - szólt az építészről

A főigazgató elmondása szerint, a Nemzeti Múzeum immár hagyományosan jelentkezik kerítéskiállításokkal. A Makovecz Imre munkásságát megidéző anyagnak köszönhetően, most remélhetőleg sokan fedezik fel maguknak a mester életművét - jegyezte meg.

Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumának elnöke felidézte, hogy 2015-ben kormányhatározat született az építész szerteágazó életművének feldolgozásáról, ami hozzájárult ahhoz, hogy az alapítvány nekiálljon a makoveczi életmű rendezésének, digitalizálásának.

Ennek a programnak az eredményei tették lehetővé a most megnyílt kiállítást is, amely nem csupán Makovecz Imre legjelentősebb épületeit mutatja be fotókon, hanem azokhoz szorosan kapcsolódó idézeteket is társít - fűzte hozzá.        

Makovecz Pál elmondta, hogy a Múzeumkert kerítésén csaknem 50 tablóval találkozhatnak a Múzeum körúton sétálók, de a Nemzeti Múzeum és a Makovecz Imre Alapítvány egy utazó oszloppal is közelebb szeretné vinni a mester szellemiségét az emberkehez.

A két és fél méter magas installáció jelenleg Tatán látható, majd Győrben és Székesfehérváron állítják fel két-három hétre, az utazás pedig jövőre újabb városokban folytatódik - közölték a szervezők.

A négyzetes kép forrása: www.facebook.com/nemzetimuzeum/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés