bezár
 

zene

2022. 04. 05.
John Legend lemondta júniusi budapesti koncertjét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
John Legend lemondta júniusi budapesti koncertjét Lemondta John Legend nyári budapesti koncertjét. A többszörös Grammy-díjas soul-R&B előadó június 30-i fellépése, amely a Sportarénában lett volna, az ukrán-orosz háború miatt marad el.

A turné Kijevből indult volna Lengyelországon és Magyarországon keresztül Nyugat-Európa felé. A mostani háborús helyzet ennek megvalósítását nem teszi lehetővé, így a budapesti koncert is elmarad - közölte a szervező Green Stage Production hétfőn az MTI-vel.

prae.hu

Mint írták, a megváltott jegyeket visszaváltják.

A 43 éves John Legend eddig hét albumot készített. A csodagyerekként indult előadó pályája elején Kanye Westtel dolgozott együtt, később Alicia Keysszel, Twistával, Janet Jacksonnal is. Már legelső stúdióalbuma, a 2004-ben megjelent Get Lifted hatalmas sikert, és három Grammy-díjat hozott számára: a lemez több mint hárommillió példányban fogyott világszerte. 2006-ban jött ki a Once Again című album, két évre rá az Evolver, majd 2010-ben a Roots-szal közös Wake Up!, újabb két Grammy-vel.

A 2013-as Love in the Future lemez után egy évvel a Selma című filmben szereplő, Commonnal közös Glory című dalért az Oscar-díjat is megkapta, majd Emmy-díjat kapott a 2018-as Jesus Christ Superstar Live in Concert című produkcióban nyújtott teljesítményéért. Legutóbbi albuma, a Bigger Love 2020-ban jelent meg.

A négyzetes kép forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/John_Legend

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Balogh Ádám lemezéről
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon

Más művészeti ágakról

art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
A kripli a Centrál Színházban
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés