bezár
 

zene

2022. 06. 21.
A Csík Zenekar ad koncertet a Fiumei úti sírkertben
Múzeumok éjszakája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Csík Zenekar ad koncertet a Fiumei úti sírkertben A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája országos programsorozatához, amelynek részeként szombaton a Csík Zenekar ad koncertet a Fiumei úti sírkertben, a Kossuth-mauzóleum előtti füves területen.

A NÖRI keddi közleménye szerint hagyományosan tematikus sétákkal és ingyenes szabadtéri koncerttel várják a látogatókat szombaton. Emellett 14 és 20 óra között nyitva lesznek a nagy mauzóleumok, amelyek az év többi napján csak vezetett séták során látogathatók, így az érdeklődők ezen a napon szabadon megnézhetik Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyány Lajos sírépítményének belső tereit. Sötétedés után zseblámpás hangulatséták indulnak Angyalok útján címmel. 

A Csík Zenekar esti koncertjén felhangzik majd többek között József Attila Születésnapomra című verse és Petőfi Sándor Temetőben szól az ének című költeménye, valamint a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz című dal is.
 
"A Nemzeti Örökség Intézete minden évben csatlakozik a Múzeumok éjszakája programjaihoz, hiszen a Fiumei úti sírkertet egy szabadtéri múzeumként fogjuk fel, ahol a modern kori szobrászművészetünk, irodalomtörténetünk és történelmünk is felfedezhető" - mondta a rendezvény kapcsán Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója, aki hozzátette, hogy az ilyen alkalmak során a különleges programokkal olyanokat is meg tudnak szólítani, akik másként nem ismernék meg a nemzeti emlékhelyet.
 
A Csík Zenekar koncertjén a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a rendezvenyek@nori.gov.hu email címen lehet.

 

Kép forrása: https://www.facebook.com/csikband

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében

Más művészeti ágakról

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés