bezár
 

zene

2022. 07. 22.
Kezdetét vette a 18. Crescendo Nyári Akadémia
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kezdetét vette a 18. Crescendo Nyári Akadémia Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a 18. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál július 20-án, Tokajban. A programsorozat a barokktól a kortársig számos workshoppal, hangszeres és énekes kurzussal, koncerttel várja hallgatóit, résztvevőit és az érdeklődőket – közölték a szervezők a prae.hu művészeti portállal. 

A Crescendo Nyári Akadémia komolyzenei mesterkurzusra az utóbbi évek számát bőven meghaladó, 160 diák jelentkezett 37 országból. Ahogy az megszokott, a világ minden tájáról érkeznek a klasszikus zenei mesterkurzus művésztanárai is.

prae.hu

Számos régi és új művészt tudhat magáénak a Nyári Akadémia tanári kara. Először érkezik tanítani az amerikai csellóművész Will Chow és a szintén amerikai fagottművész Terry Ewell. Most köszönthetik a hallgatók először Iván Ildikó szoprán énekművészt és a svájci Widmer Pascal jazzdobost a tanári karban. Visszatérő művésztanár többek között Kemenes András zongora-, Kovácsházi István és Uwe Schenker-Primus (GER) ének-, Kállay Ágnes cselló-, Reto Reichenbach (SUI) zongora-, Christian Studler (SUI) fuvola-, Dag Anders Eriksen (NOR) hegedűművész.

Az idei programsorozat keretében folytatódik a Kortárs zenei percek, melynek keretében Tornyai Péter, Kecskés D. Balázs és Orbán György munkássága kerül górcső alá. Szintén sor kerül idén is Nagy Réka viola da gamba és barokk cselló, valamint a finn származású Pauliina Haustein klasszikus improvizáció kurzusaira.

A tokaji Paulay Ede Színházban a szokásos operajelenet-est lesz látható, ezúttal Varga Bence rendezésében. A barokk, kamarazenei, jazz- és tanszaki koncertek kiteljesedéseként az utolsó napon a Gálakoncerten lépnek fel a Crescendo Nyári Akadémia legkiemelkedőbb hallgatói. A hangversenyt és a közel kéthetes munkát Brahms II. szimfóniájának előadása koronázza meg az amerikai Delta David Gier vezényletével.

A Nyári Akadémia fesztiválprogramjaira a belépés ingyenes, és a hatályos járványügyi rendelkezések betartásával látogathatók. 

Négyzetes kép a leadben: tokaj.hu

Honlap: www.crescendoinstitute.org

Facebook: https://www.facebook.com/crescendosummerinstitute

Instagram: https://www.instagram.com/crescendosummerinstitute/

YouTube-csatorna: https://www.youtube.com/user/CrescendoSummerInst

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Roskó Gábor és a Project333
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában

Más művészeti ágakról

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés