bezár
 

film

2022. 09. 11.
Október 5-én kezdődik a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál Budaörsön
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október 5-én kezdődik a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál Budaörsön Október 5. és 8. között tizedik alkalommal rendezik meg Budaörsön a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált, amelyen a rövidfilmek mellett három, tinédzsereknek és felnőtt korosztálynak szóló egész estés animációt is bemutatnak.

A fiatal animációsok fesztiválján a hagyományokhoz híven diák-, vizsga-, diploma-, első- és gyerekfilmek versenyeznek, a generációk közötti párbeszéd és tudásátadás erősítéseként pedig az idén egy új kategóriát is létrehoztak a szervezők: a Primanima Masters azokra az alkotóra fókuszál, akik a fesztivál korábbi kiadásain mutatkoztak be és azóta is nagyszerű filmeket készítenen.

prae.hu

A rövidfilmek mellett idén is lesznek egész estés animációk a fesztivál programjában, amelyeket a tinédzser, illetve felnőtt korosztálynak szánnak a szervezők.

A lett Signe Baumane My Love Affair With Marriage című filmjében a nőkkel szembeni társadalmi és nemi elvárásokat kérdőjelezi meg, a lengyel Tomasz Wolski 1970 című dokumentumfilmjében a címadó évben, Lengyelországban történt lázadást mutatja be a kommunista hatalom szemszögéből, a francia Florence Miailhe The Crossing című animációja pedig a rendező saját nagymamájának menekülését mutatja be Kelet-Európán keresztül.

Signe Baumane a Kövek a zsebemben után második nagyjátékfilmjével tér vissza a Primanimára. Az annecy-i fesztiválon a zsűri különdíjával jutalmazott My Love Affair With Marriage főhőse Zelma, aki kiskorától azt tanulta, hogy a szerelem minden problémáját megoldja, ha közben a társadalom elvárásai szerint él. Felnőttként viszont rájön, hogy valami mégsem stimmel ezzel: minél inkább megpróbál megfelelni az elvárásoknak, a teste annál inkább ellenáll. Baumane a saját családja nőtagjainak története után most a nőkkel szembeni társadalmi és nemi elvárásokat kérdőjelezi meg.

Tomasz Wolski a zágrábi Animafesten nagydíjat elnyerő 1970 című dokumentumfilmje az adott évben Lengyelországban szervezett tüntetéseket dolgozza fel, amelyek az elnyomó hatalom ellen irányultak. Az ország történelmének egyik legbrutálisabb időszaka volt ez, a tüntetésekre a kommunista vezetés válságstáb létrehozásával reagált, majd a milícia erőszakos közbelépése következett.

A film nagyrészt archív felvételekkel tárja a nézők elé a hatalmi mechanizmusok működését, a döntéshozók félelmét, zavarodottságát és brutalitását, a lázadás történetét pedig a zsarnok hatalom szemszögéből mutatja be, a köztük lévő telefonhívásokat bábanimációval keltve életre. Az animációs technikát illusztrációra használó Wolski dokumentumfilmje napjaink elnyomó rendszereinek manipulatív eszközeire is rezonál - áll az ismertetőben.

Florence Miailhe első egész estés alkotása a Cézár-díjra jelölt The Crossing című festményanimáció, amelyben egy kelet-európai családot kényszerítenek menekülésre. A két idősebb gyerek, Kyona és Adriel már az elején elszakadnak a szüleiktől, így egyedül kell szembenézniük a száműzetés megpróbáltatásaival. Útjuk során gyermekből kamasszá serdülnek, miközben menedéket és békét keresnek, és a reményt, hogy megtalálják a családjukat. A testvéreknek üldözöttként kell átszelniük a háború sújtotta európai kontinenst, hogy végül egy új világban ismét szabadok lehessenek. A rendező ebben a vibráló látványvilágú festményanimációban saját nagymamájának történetén keresztül nyújt bepillantást a bevándorlói lét fizikai és lelki megpróbáltatásaiba.

A 10. Primanima programjai a budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban, a BABtérben és további helyszíneken láthatók. A filmvetítések mellett ismét lesznek workshopok, szakmai programok, előadások, mesterkurzusok és bulik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Darren Aronofsky: Rajtakapva
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 43. számáról
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
gyerek

Magyarország animációfilmes fesztiválja
Az ismeretlen Gyóni


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés