bezár
 

art&design

2022. 10. 05.
Több mint száz kiállítás szerepel a Magyar festészet napja programjai között
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint száz kiállítás szerepel a Magyar festészet napja programjai között Több mint száz kiállítás várja az érdeklődőket országszerte és a határon túl a 20. alkalommal megrendezett Magyar Festészet Napja programsorozat alkalmával november közepéig; az idei év fő kiállítása az Élő Magyar Festészet című tárlat lesz Szolnokon.

Az évente megvalósuló rendezvénysorozatot október 18., Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepe köré szervezik. Az ország egyik legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatának célja, hogy felhívják a figyelmet a kortárs festészet és művészet fontosságára, feladataira, értékeire - hangzott el a rendezvénysorozat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

prae.hu

Verebes György festőművész, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke, a Szolnoki Művésztelep vezetője elmondta: a rendezvénysorozat három pilléren áll. Az alapítvány saját szervezésű programjai mellett több kiemelt helyszínen zajlanak események, továbbá országszerte és a határon túl is sokan csatlakoztak az rendezvényhez, amelynek keretében több mint 40 településen mintegy 150 esemény valósul meg.

Kiemelte, hogy a rendezvénysorozat folyamatosan bővül, az esemény honlapján, www.festeszetnapja.hu címen a programok tárháza frissül.

Mint mondta, az idei rendezvénysorozattal a Magyar Festészet Napja alapítójára, a közelmúltban elhunyt Bráda Tiborra emlékeznek, az idei kiállításokat neki ajánlják.

Az elnök elmondta, hogy az idei év fő kiállítása és a szakmai díjátadónak helyet adó rendezvény az Élő Magyar Festészet című tárlat, amely október 15. és 30. között látogatható a Szolnoki Galériában és az Aba-Novák Agóra Galériában. A kiállítás magába foglalja a doyenek-festőmesterek, a középgeneráció és a fiatal generáció műveit.

Verebes György arról beszélt, hogy a festészet, mint művészeti műfaj, kategória, él és virul, mert mögötte az ember ősidők óta tartó képalkotási igénye áll. "Ha van magyar nyelv és kultúra, akkor léteznie kell kortárs magyar festészetnek is. A jellemzőiről, irányáról és az egyetemes festészetben betöltött szerepéről kell és érdemes beszélnünk. És mi lenne alkalmasabb arra, hogy évről évre a figyelmünk fókuszába ezt a fontos kérdést állítsuk, mint egy rendezvénysorozat" - mondta.

"Ünnepeljük együtt azt, hogy van festészet, van magyar festészet, van jó magyar festészet, ami mögött kiváló művészek állnak, és hogy mindez összeköt, és nem pedig elválaszt bennünket" - mondta.

A Magyar Festészet Napja Alapítvány kurátorainak Arcanum címmel nyílt kiállítása hétfőn a budapesti Lónyay-Hatvany Villában.

Szurcsik József festőművész a tárlat megnyitóján kiemelte: méltó helyszínen mutathatja meg magát a jelenkori festészet 14 személyes ága ebben a válogatásban. A kurátorok saját munkáin keresztül arról kaphat ízelítőt a közönség, hogy az Élő Magyar Festészet három generációs kiállításait kik is szervezik nagy odaadással - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a Magyar Festészet Napja kiállításain évente több ezer mű válik láthatóvá egyidejűleg, a mára fesztivállá fejlődött rendezvénysorozatnak köszönhetően. Éppen ezért nem mindegy, hogy kik azok és mit alkotnak, akik rengeteg munkával szolgálják a festészet népszerűsítésének ügyét - tette hozzá.

A tárlaton olyan művek láthatók, amelyek nem egy tematika alapján készültek, hanem minden művész a saját munkáinak egyikét kínálta fel a tárlatra. Nem eleme egyik alkotás sem egy központilag meghatározott szempontrendszernek, egyéni világok idéződnek meg a művek által, azonban mégis fellelhető bennük egyfajta kohézió – mondta Szurcsik a november 3-ig látható tárlatról, amelynek kurátora Hudacsek László festőművész.

Mint elhangzott, a fő kiállításhoz idén a Szolnoki Művésztelep Kert Galériában megvalósuló egyéni tárlat is kapcsolódik, Nagy István képzőművész Részleges leltár című kiállítása, a Szolnoki Művésztelep Rajzstúdió Galériában pedig Bráda Tibornak ajánlva címmel nyílik válogatás a hazai üvegfestészet remekeiből.

Az alapítvány saját szervezésű programjai között van továbbá a Vízivárosi Galériában október 6-án nyíló Miniképek című tárlat és az október 18-án a Zikkurat galériában megnyíló Női jövőkép - Női vonal XI. című kiállítás.

Október 28-án a Magyar Festészet Napja Újbudán címmel szerveznek programokat, köztük galériasétákat, amely a Kelenhegyi úti Művészházban indul, majd a Bartók Béla úton lévő galériák kiállításain folytatódik. Megnyílik Horváth Dániel festőművész kiállítása a Bartók 32 Galéria és Kultúrtér Trezor Galériájában, továbbá  Kötések - Repedések címmel csoportos síkplasztika kiállítás nyílik Bartók1 Galériában.

Kép forrása: www.festeszetnapja.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés