bezár
 

zene

2022. 10. 10.
Harmadik lett Kovács Gergely a New York-i Liszt Ferenc Zongoraversenyen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harmadik lett Kovács Gergely a New York-i Liszt Ferenc Zongoraversenyen Október 5-7. között komoly szakmai figyelem mellett zajlott a New York-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny. A döntőben, melyet magyar idő szerint október 8-án 2:00 órától rendeztek a Carnegie Hallban, egyedüli magyarként Kovács Gergely is helyet kapott, aki végül a harmadik helyet szerezte meg – áll a Papageno oldalán.

„A New York-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny támogatóink segítségével 2022-re világ egyik legjelentősebb zongoraversenyévé nőtte ki magát. Az előválogató után versenyünk szóló és zenekari döntőre hívja a négy kiválasztott fiatalt, mindkét eseményre a Carnegie Hallban kerül sor. Az Orchestra of St. Luke’s New York egyik, ha nem a legkiválóbb együttese amelyet Hollerung Gábor vezényel majd, az élő közvetítéssel a  zenekari döntőt pedig a világ minden pontján előreláthatólag többmillió néző követi majd. Ehhez hasonló Liszt ünnep még nem volt az országhatárokon túl!” – fogalmazott György Ádám művészeti vezető.

A zsűriben György Ádám zsűrielnök meghívására idén Farkas Gábor a Zeneakadémia tanszékvezetője és Dr. Steven Spooner, a Johns Hopkins Egyetem professzora kapott helyet.

A döntőben a tajvani Yi-Chen Feng mellett, a japán Eri Yamamoto, a New York-i Maxim Lando és Kovács Gergely versenyzett.

A döntőről készült élő felvétel ezen a linken érhető el.

A kép forrása: Kovács Gergely Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Főszerepben a cselló és a zongora
Jean-Jacques Rousseau zeneszerzői munkássága
Fekete Zaj Fesztivál, 2022

Más művészeti ágakról

Piros orr mesék - kötetbemutató
A Kokas-féle komplex művészetpedagógiai foglalkozás
art&design

Gondolatok a Geometric Environments című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés