bezár
 

színház

2022. 11. 05.
No filter alcímmel rendezik meg az idei Desiré fesztivált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
No filter, azaz Szűrő nélkül alcímmel rendezik meg az idei Desiré Central Station nemzetközi színházi fesztivált Szabadkán november 25. és 30. között - jelentette be Urbán András főszervező pénteken Szabadkán.

Mint mondta, az alcímmel - ahogy minden évben - ezúttal is szeretnék közvetíteni, hogy őszintébb, tisztább beszédmódra és előadásokra, a színháznak a valósághoz történő autentikus viszonyulására törekednek. Hozzátette, hogy ugyanakkor a szűrő nélküliséggel mégis felállítanak egy szűrőt, amely mögött a valóság jelenik meg.

Szkéné színház

A fesztivál hat napja alatt tíz előadást láthat a közönség. A rendezvényt a budapesti Stúdió K Színház Heilbronni Katica című előadása nyitja Hegymegi Máté rendezében, a nap pedig Lajkó Félix Liszt Ferenc-díjas hegedűművész koncertjével zárul.

A fesztivál második napján, november 26-án is találkozhatnak a nézők a Stúdió K Színházzal, aznap a szintén Hegymegi Máté rendezte Nerot mutatják be. Az előadás Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regénye alapján készült, a szövegkönyvet Garai Judit írta.

November 27-én a podgoricai (Montenegró) Prazan Prostor Drámastúdió és a Zetski Dom Királyi Színház koprodukciójában láthatják a koronavírusjárvány miatt tavaly elmaradt Anna Karenyinát. Este a Szlovén Ifjúsági Színház-Maska Ljubljana színészei állnak színpadra Szóló című előadásukkal.

A hétfő a szlovén társulatoké. Előbb az előző nap is fellépő ljubljanai társulat a maribori Momenttel közösen adja elő a Rossz társaság című előadást, majd a szintén ljubljanai Játékművészeti Kutatóstúdió Ó, mily hétköznapi című előadását tekinthetik meg a nézők.

November 29-én Urbán András rendezésében lesz látható a Zombori Népszínház Übü, the Great című előadása, amely Alfred Jarry Übü király című drámáján alapul.

Végül, a fesztivál zárónapján egy horvát-francia koprodukciót, a Screenagers Vol.2-t, valamint a Szarajevói Nemzeti Színház Az éhezőművész című előadását mutatják be. Utóbbi Franz Kafka életének, műveinek, leveleinek és naplóinak motívumai alapján készült.

A fesztivál szervezői elmondták: idén egyrészt a kevés támogatás miatt, másrészt a tudatosság jegyében nem nyomtatnak műsorfüzetet és plakátokat, minden a fesztivál online felületén lesz elérhető.

A Desiré Akadémia keretében a nézők megismerkedhetnek az alkotókkal, illetve azokkal a gondolatokkal, amelyek mentén az előadások születtek.

A Desiré Central Station fesztivál nevét a szervező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház névadójának becenevéről kapta, a rendezvényt először 2009-ben rendezték meg.

Fotók: Desiré Central Station Festival (Facebook)


 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Üvegcipő a Vígszínházban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen
Horváth Florencia és Karádi Gergő Valójában senki című zenés irodalmi, színházi estje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés