bezár
 

film

2023. 04. 06.
Leforgott Hartung Attila második nagyjátékfilme
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Leforgott Hartung Attila második nagyjátékfilme Hazugságokkal és elhallgatásokkal teli családi vacsora történetét meséli el Hartung Attila rendező második nagyjátékfilmében, amelyet a ráckeresztúri Pázmándy-Brauch kastélyban forgatott Cserhalmi György, Alföldi Róbert, Mészöly Anna, Tenki Réka, Nagy Márk, Hay Anna és Lengyel Tamás szereplésével - közölte a produkció szerdán az MTI-vel.

A közlemény idézte Hartung Attilát, aki elmondta: "ebben a történetben is a bűn kérdésköre foglalkoztat, az elszámoltathatóság szubjektivitása és annak következményei. Ez egy dráma, horror elemekkel, amiben a sokszor ismételt családi anekdoták ferdítései és hazugságai mögött meghúzódó, tovább öröklődő traumákkal igyekszünk szembenézni."

A forgatás feszített tempóban zajlott, de nagy plusz energiát ad, hogy a legjobb barátaim és alkotótársaim vesznek körül a folyamatban - tette hozzá a rendező.

A forgatókönyvet a rendező Veres Attilával közösen írta, a film producere Iványi Petra, operatőre M. Deák Kristóf, a film vágója Duszka Péter Gábor, zeneszerzője Konsiczky Dávid, a látványtervező Varga Magdolna, a jelmezeket Nagy Adrienn tervezte - áll a közleményben.

A történetben Henrik vendégként érkezik a Szentiványi család ünnepi vacsorájára; ám valódi szándékait senki sem sejti. A család sokak életét tönkretette már. Az este során egyre több titok kerül napvilágra - áll a közleményben.

A pokol élővilága önerőből és koproduceri hozzájárulásokból készül a Lupa Pictures produkciójában, a Lions Producions, a The Goodfilms Picture, a Filmkontroll és a Pama Studio koprodukciójában.

A film a Canon Hungaria és a Prop Club támogatásával jött létre.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 2. Fehérvári Dokumentumfilm Fesztiválról
Reisz Gábor: Földszint
20 éves visszatekintés
Nemes László Árva című filmjéről

Más művészeti ágakról

A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben II. – Tudósítás két tételben
gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
art&design

A gyász megélésének pillanatképei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés