bezár
 

art&design

2023. 11. 23.
Nyílt nap a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
December 6.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyílt napot tart a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) december 6-án; a Képzőre minden évben sokszoros a túljelentkezés, a nyílt napon arra helyezik a hangsúlyt, hogy az érdeklődőknek testközelből bemutassák, hogyan folyik a művészeti képzés az egyetemen.

Az MKE közleményében kiemeli, hogy a 10 órától kezdődő programon a leendő felvételizőket Erős István rektor köszönti, majd az érdeklődők az egyetemi jelentkezéshez elengedhetetlen információkat kapnak a Tanulmányi Osztálytól. A Hallgatói Önkormányzat képviselőit is lehet kérdezni, akik bemutatják a diákoknak, miért érdemes a Képzőre jönni, milyen közösségi élet és programok várják a leendő egyetemistákat.

Bemutatkoznak a tanszékek, ahol jeles képzőművész oktatók ismertetik meg az érdeklődőkkel a különböző képzések sajátosságait. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen a klasszikus képzések mellett a két éve indult képzőművész mesterszak, a kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterképzés, valamint a vizuális művészet alapképzés is választható - áll a közleményben.

A nyílt nap résztvevőinek lesz lehetőségük műterembejárásra az MKE Andrássy úti főépületében, valamint az Epreskertben. A nyílt napon az egyetem jelenlegi hallgatói is részt vesznek, bemutatják a műtermi élet sajátosságait, a műhelyekben folyó munkát, valamint személyes tanácsokat adnak.

Az MKE közleményében kiemeli, hogy a Képző diákjai az információs pontokon segítenek a leendő hallgatóknak, tájékoztatják őket a felvételi tudnivalókról és a személyes tapasztalataikról. A nyílt nap alatt a Képző kiállítóterei, a büfé és a hallgatói közösségi tér meglepetésekkel várja a látogatókat.

A képek forrása a Magyar Képzőművészeti Egyetem weboldala.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán

Más művészeti ágakról

irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről
Kritika Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regényéről
irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés