bezár
 

irodalom

2024. 02. 21.
Csütörtökön kezdődik a Holtszezon irodalmi fesztivál Veszprémben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csütörtökön kezdődik a Holtszezon irodalmi fesztivál Veszprémben Csütörtökön kezdődik a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál Veszprémben. A négynapos fesztiválon mások mellett Grecsó Krisztiánnal, Lackfi Jánossal és Varró Dániellel találkozhatnak az érdeklődők.

A szervezők közleménye szerint immár harmadik alkalommal rendezik meg a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt irodalmi rendezvényét február 22. és 25. között, ahol tíz helyszínen több mint 70 programmal várják az irodalom kedvelőit.

prae.hu

A Holtszezon elsősorban az irodalom azon határműfajaira helyezi a hangsúlyt, amelyeket sokan kedvelnek ugyan, de ritkán lehet találkozhatni velük kulturális eseményeken. Így számos program várja majd a krimi, a fantasy, a képregény műfajának kedvelőit és sok koncertet, zenés-irodalmi estet is találni a programok között - írták.

Egyebek mellet Varró Dániel a Túl a Maszat-hegyen című könyvének második részét mutatja be, Harcsa Veronika és zenésztársai Tandori Dezső és Sziveri János költeményeinek zenés feldolgozásával állnak a közönség elé. Mások mellett Lackfi Jánost, Grecsó Krisztánt és a 30Y zenekart is színpadon láthatják az érdeklődők.

Az előadások és beszélgetések mellett a fesztivál nagy hangsúlyt fektet a közönség bevonására, az alkotótevékenység népszerűsítésére is, éppen ezért számos workshop, képregényrajzolás, street art, dalszöveg- és kreatívírás-műhely várja majd a látogatókat. A POKET zsebkönyvek, a krimi és fantasy műfaj, valamint a Platon Karataev zenekar rajongóit pedig külön tematikus helyszíneken fedezhetik fel régi és új kedvenceiket.

A fesztivál legtöbb programja ingyenes, de néhány esemény látogatása jegyvásárláshoz vagy regisztrációhoz kötött.

A fesztivál több programja jelnyelvi tolmácsolással egészül ki, a vakok és gyengénlátók számára pedig képzett önkéntesek nyújtanak majd segítséget az egyes helyszíneken - teszik hozzá.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ilyen volt a májusi FISZ Junior záróeseménye
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben
Beszámoló a tavaszi Margó második napjáról

Más művészeti ágakról

Len Wiseman: Balerina
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
gyerek

Június 20-tól 3 napos programsorozat várja a családokat
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés