bezár
 

art&design

2024. 07. 05.
Az Art Wall pályázat nyertesei közül Kusnyár Eveline képzőművész mutatkozik be a HAB-ban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Art Wall pályázat nyertesei közül Kusnyár Eveline képzőművész mutatkozik be a HAB-ban Július 4-től látható az MBH Bank Művészeti Alapítvány által meghirdetett Art Wall Café pályázat egyik nyertesének, Kusnyár Eveline Egy pillanat alatt című kamarakiállítása a Hungarian Art & Business-ben (HAB).

Az Art Wall Café elnevezésű idén meghirdetett pályázatot 8 egyéni művész és egy alkotópáros nyerte meg, akik közül ezúttal Kusnyár Eveline képzőművész alkotásai mutatkoznak be a nagyközönség előtt - tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t.

prae.hu

Mint írják, az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő HAB küldetésének fontos pillére a magyar kortárs művészet támogatása, a tehetséges művészek felkarolása és számukra kiállítási lehetőség biztosítása.

A közleményben felidézik: a pályázatra bármilyen technikával megálmodott munkaterv benyújtható volt, de akár több alkotásból összeállított projekttel is lehetett jelentkezni. A szakmai zsűri által kiválasztott nyertes projektek pedig egymást követően, a HAB központi falán kapnak helyet csaknem egy éven keresztül.

Így hathetente újabb és újabb művész vagy alkotópáros, név szerint Cseke Szilárd, Dékán-Deák Csenge és Gazsó Márta, Hajgató Terézia, Kala Bence, Kusnyár Eveline, Nagy Dániel, Takács Anett, Tóth Lea, illetve Závorszky-Simon Márton képeivel találkozhatnak a látogatók. Az Alapítvány emellett a művek installációjában és népszerűsítésében is támogatja a nyerteseket - olvasható a közleményben.

Mint írják, Kusnyár Evelin csütörtöktől látható Egy pillanat alatt című kamarakiállítása a mindennapi cselekedetek mögötti boldog pillanatokat örökíti meg gyermeki szemszögből nézve. A művész gyermekeinek hétköznapjait és saját gyermekkorának emlékeit fűzi össze, amelynek szimbolikáját egy rendszeresen feltűnő nyúl alakjával jeleníti meg. A festményein megjelenő alakok részletgazdag elemeit homogén színfelületekkel variálja, miközben különféle tárgyak, hímzések és személyes gyermekrajzok elemei is gyakran visszaköszönnek a vásznon - áll a közleményben.

A kiállított projekt augusztus 14-ig látogatható a HAB-ban.

 

Kép forrása: https://www.facebook.com/arthabofficial

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Megnyitóbeszéd Vigh Levente Léptek nyomán című kiállításához
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató
Interjú Molnár Judit Lillával
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához

Más művészeti ágakról

Az Árnyak kertje című antológiáról
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés