bezár
 

art&design

2024. 09. 25.
Kamarakiállításon mutatja be új szerzeményeit a Szépművészeti
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kamarakiállításon mutatja be új szerzeményeit a Szépművészeti Nyolc kortárs hazai és külföldi művész alkotását mutatja be a Szépművészeti Múzeum október végéig megtekinthető Kitalált világok című kiállítása. A tárlat műalkotásai az intézmény támogatói körének köszönhetően kerültek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe.

A kedden megnyílt kiállítás már a harmadik olyan tárlat, amely a támogatók segítségével vásárolt új műveket tárja a közönség elé.  

prae.hu

A csoport 2021-ben, hat kortárs műgyűjtő kezdeményezésére jött létre, az egyre bővülő csoport évi donációja a magyar művek mellett már jelentős külföldi alkotások vásárlását is lehetővé tette. A támogatói kör tagjai évenkénti rendszeres adománnyal járulnak hozzá a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének, az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteménynek, valamint a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének gyarapításához - áll a közleményben.

Felidézték, hogy a megvásárlandó alkotások listájáról a támogatók minden évvel szavazással döntenek a műveket befogadó gyűjtemények kurátorainak javaslatai alapján. Az új művek kiválasztásakor fontos cél, hogy a jövőbeli, közös időszaki, illetve állandó kiállításokon egymás mellett, dialógust folytatva mutatkozzanak be a nemzetközi és a hazai művészet közelmúltbeli és jelenkori tendenciái.

A kiállított művekben korunk kettőssége rajzolódik ki. Egyszerre fedezhető fel bennük törekvés a valóság látható és láthatatlan rétegeinek a megragadására, illetve a reális világból való elvágyódás igénye - írták a közleményben.

A tárlaton Csató József Padlás című képe, Keresztesi Botond Iker kapu című képe, Szinyova Gergő cím nélküli képe, Kristóf Gábor Untitleist 2 című képe, Markus Muntean és Adi Rosenblum Cím nélkül ("A táj egyszerre tűnt…") elnevezésű festménye, Iris Schomaker Kád-Zöld padló című képe, Katharina Grosse cím nélküli alkotása, valamint Franz Gertsch Nyár II című alkotása látható.

A Kitalált világok című tárlaton bemutatott művekről és az alkotókról a Szépművészeti Múzeum honlapján található további információ.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató

Más művészeti ágakról

Tudósítás az ELTE Tolnai-emléknapjáról - első rész
Az Árnyak kertje című antológiáról
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés