bezár
 

irodalom

2024. 10. 10.
Han Kang dél-koreai író nyerte el a 2024-es irodalmi Nobel-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dél-koreai író, Han Kang nyerte el a 2024-es irodalmi Nobel-díjat. Az elismerést „intenzív, költői prózájáért” kapta, amely történelmi traumákat dolgoz fel, és rávilágít az emberi élet törékenységére. Han Kang korábban a Növényevő  című regényével szerzett nemzetközi elismerést, amelyet 2016-ban Man Booker Nemzetközi Díjjal jutalmaztak. Az író Gwangjuban született és jelenleg Szöulban él.

Han Kang 1970. november 27-én született Gwangjuban, Dél-Koreában, és jelenleg Szöulban él. Művészcsaládban nőtt fel, édesapja Han Seung-won szintén író. Han Kang a Yonsei Egyetemen tanult koreai irodalmat, majd az irodalmi pályafutását versekkel kezdte. Első novelláját 1993-ban publikálta, amely elindította pályafutását, és azóta Dél-Korea egyik legismertebb kortárs szerzőjévé vált.

prae.hu

Eddig 18 könyve jelent meg, köztük regények, esszé- és novelláskötetek. 

Han Kang

Han Kang írói munkásságát nagyban befolyásolták a gyermekkorában megélt események, különösen a Gwangju-felkelés, amely traumatikus hatással volt rá, és a későbbi műveiben is visszaköszön. Munkásságára jellemző a társadalmi traumák és az emberi létezés sebezhetőségének mély feltárása, gyakran pszichológiai és érzelmi perspektívából. Első regénye,  a Növényevő (The Vegetarian), amely 2007-ben jelent meg, nemzetközi sikert aratott, és 2016-ban elnyerte a Man Booker Nemzetközi Díjat is.

A Guardiannak adott interjújában arra kérdésre, honnan tudta már 14 évesen, hogy író akart lenni, azt felelte: „Alapvető kérdésekre kerestem válaszokat. Aztán, mint olvasó, rájöttem, hogy minden író válaszokat keres, és nincsenek végleges következtetéseik, mégis folytatják az írást. Így azt gondoltam, miért ne tenném én is ezt?”

The Vegetarian

Műveiben gyakran foglalkozik az emberi testtel és lélekkel, a fájdalommal, és a szabadság iránti vággyal, amelyek mindegyike központi eleme munkásságának.

Legismertebb művei közé tartozik még a Human Acts (Nemes teremtmények), amely a Gwangju-felkelést és annak következményeit mutatja be több nézőpontból. Han Kang érzékenysége és az irodalmi kifejezőkészsége lehetővé tette számára, hogy mélyen megérintse az olvasókat, mind Dél-Koreában, mind világszerte.

A 2024-es irodalmi Nobel-díjat azért nyerte el, mert intenzív, költői prózája képes szembenézni a történelmi traumákkal, és bemutatja az emberi élet törékenységét. A Növényevő (ford.: Kim Bogook és Németh Nikoletta) és a Nemes teremtmények (ford.: Kiss Marcell) magyarul a Jelenkor Kiadó gondozásában jelentek meg.

Képek: Han Kang portréja: Murdo Macleod/The Guardian és Han Kang weboldala.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
Reggeli jegyzetek
Napló a prae.hu szombathelyi műhelymunkájáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Ismét megrendezik a Generali Gyerek Szigetet
Eric Clapton budapesti koncertjéről
gyerek

A cigány kultúra megismerését segítő programmal készülnek
Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés