bezár
 

art&design

2009. 10. 15.
Körkép a Magyarországon élő külföldi művészekről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Forradalmi dekadencia címmel nyílik kiállítás csütörtökön este a Kiscelli Múzeumban; a november 22-éig látogatható tárlat a külföldi művészek szerepét kutatja a budapesti művészeti élet alakulásában.

prae.hu

Reuben Fowkes, a kiállítás kurátora szerdán az MTI-nek elmondta: a kiállítás címe arra utal, hogy Magyarországon a rendszerváltás a hagyományos "forradalmi" fogalmakkal nem írható le pontosan, hiszen a változás sokkal inkább a társasági élet színterein, illetve az egyének lelkében ment végbe.

A tizennégy képzőművészt felvonultató tárlaton nem egy "szűk" csoport mutatkozik be, hanem széles körből válogatták ki az alkotókat. Olyanokat, akik Budapesten éltek az elmúlt húsz év során valamikor.
"Körképet szeretnénk adni a Magyarországhoz kötődő művészek munkáiból" - mondta a kurátor. Hozzátette, hogy a tárlat műfajilag nagyon különböző: festmény, installáció és videó is látható lesz a Kiscelli Múzeumban. A művészek nemzetisége szintén változatos: a felkért művészek között van angol, brazil, japán, skót és moldovai is. A kurátor kiemelte, hogy mindenki új művet hoz a kiállításra.

A kurátor és társa, Maja Fowkes is művészettörténész; ők ketten idén májusban konferenciát is szerveztek a témában a Ludwig Múzeumban. Nevükhöz fűződik továbbá az 1956-os forradalom hagyományait vizsgáló A forradalom nem kerti party, illetve az 1968-as eseményekre reflektáló Forradalom, szeretlek című tárlat is. A mostani kiállítással bővül trilógiává a sorozat.

Reuben Fowkes szerint a tárlat nem titkolt szándéka, hogy vitát generáljon.

"Ma már nem annyira fontos, ki és hol lakik, hiszen a modern eszközök lehetővé teszik, hogy a művészek Magyarországról is kapcsolatot tartsanak szülőhelyükkel" - mondta Fowkes.

Úgy vélte, ezt a magyar művészettörténészek gyakran figyelmen kívül hagyják, és nem foglalkoznak a Magyarországon élő külföldi művészekkel, mint ahogy a kurátorok a magyar művészetet bemutató, összefoglaló jellegű kiállítások összeállításánál is elfelejtik őket. Fowkes megjegyezte: a tárlat erre az ellentmondásra világít rá, noha éppen az ideköltöző művészek által lesz nemzetközi a kortárs magyar művészet.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

A MOME ADM „Válts nézőpontot!” kiállításáról
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés