bezár
 

zene

2026. 11. 02.
Dupla hangversennyel ünneplik Liszt 215. születésnapját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dupla hangversennyel ünneplik Liszt 215. születésnapját A jelentős érdeklődés miatt két ünnepi hangversennyel tiszteleg Mészáros Zsolt Máté orgonaművész Liszt Ferenc romantikus zeneszerző születésének 215. évfordulója előtt november 7-én, szombaton a Belvárosi Főplébánia-templomban – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Junior Prima díjas orgonaművész és Liszt-kutató, a templom zeneigazgatója, aki minden évben kiemelt koncerttel adózik a zeneszerző művészete előtt, idén egyetlen nap alatt szólaltatja meg a 19. századi romantikus zeneszerző három legjelentősebb és legvirtuózabb orgonaművét. A délutáni koncerten Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész, az esti hangversenyen pedig az Angelica Leánykar működik közre Gráf Zsuzsanna vezényletével – olvasható a közleményben.

Mint írták, a budapesti Belvárosi Főplébánia-templom ma is a zeneszerző emlékét őrző fővárosi helyszínek egyike. A templom Magyarország egyik legkiválóbb koncertorgonájának ad otthont, amely kivételes lehetőséget kínál Liszt monumentális, "rendkívüli technikai és kifejezésbeli gazdagságú" orgonaműveinek megszólaltatására - hívták fel a figyelmet.

A tájékoztatás szerint a közönség érdeklődésére és kívánságára tekintettel idén Mészáros Zsolt Máté a megszokott esti koncert mellett délután is ünnepi hangversennyel várja az érdeklődőket.

A november 7-én 15 órakor kezdődő koncert középpontjában Liszt Ferenc és Johann Sebastian Bach szellemi és zenei kapcsolata áll. A műsor Liszt B-A-C-H prelúdium és fúgájával indul, majd Bach kantátáinak átiratai és a liszti életmű különleges darabjai révén bontakozik ki a két zeneszerző közötti párbeszéd.

Az előadás egyik csúcspontja a Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen-variációk megszólaltatása lesz, amelyben Liszt Bach zenéjéből kiindulva a gyász, a szenvedés és a hit megrendítő zenei világát teremti meg. A délutáni hangversenyen Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész idézi meg a zeneszerző irodalmi kötődéseit. A közönség emellett egy melodramatikus produkciót is hallhat, amelyben a költészet és a zene szoros egységben szólal meg.

A 19 órakor kezdődő esti koncerten Liszt egyházzenei és kórusművészeti öröksége kerül előtérbe. Mészáros Zsolt Máté és a nemzetközileg elismert Angelica Leánykar több éve tartó művészi együttműködésének köszönhetően ritkán hallható Liszt-kompozíciók csendülnek fel Gráf Zsuzsanna vezényletével. A műsorban többek között a Magyar koronázási mise Offertoriuma, A magyarok Istene, Az ébredő gyermek himnusza, valamint az O salutaris hostia és a Tantum ergo hangzik el.

Az est zárásaként Liszt orgonairodalmának egyik legnagyobb szabású alkotása, a Fantázia és fúga az "Ad nos, ad salutarem undam" kezdetű korál dallamára szólal meg. A rendkívüli virtuozitást és művészi koncentrációt igénylő kompozíció nemcsak Liszt Ferenc orgonaművészetének egyik csúcspontja, hanem a romantikus orgonairodalom meghatározó remekműve is –  áll a közleményben.

Fotó: Mészáros Zsolt Máté / Facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Mátrai Péterrel
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés