bezár
 

art&design

2026. 11. 06.
Tizedszer lett az év természetfotósa Daróczi Csaba
Az év természetfotója díjat Földi László Egységben az erő? című alkotása nyerte
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az év természetfotósa címet Daróczi Csaba vehette át a Varázslatos Magyarország díjátadó ünnepségén és természetfotó-kiállításának megnyitóján csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban. A fotográfus tizedik alkalommal nyerte el az elismerést, emellett több kategóriában is dobogós helyezést ért el.

Az év ifjú természetfotósa Nagy Márton János, Daróczi Csaba egyik mentoráltja lett. A fiatal díjazott arról beszélt, hogy nagyon boldog, de szerinte a díjaknál sokkal fontosabb a természet szeretete és a fotósok odaadása, hogy ezt megmutassák az embereknek. Az év természetfotójának Földi László Egységben az erő? című alkotását választotta a zsűri. A képen egy óceáni szardíniarajt marlinok és oroszlánfókák vesznek körül: előbbiek kisebb csoportokra bontják a halakat, utóbbiak pedig kihasználják ezt. A fotó a Csendes-óceánban, Alsó-Kaliforniához közel készült.

Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapító-ügyvezetője elmondta, hogy a 34. alkalommal kiírt pályázaton 177 fotós indult csaknem kétezer fényképpel. A szakmai zsűri 43 alkotótól 113 képet válogatott be az idei albumba és a kiállításra.

A díjátadón kilenc kategóriában adtak át díjakat az első három helyezettnek, emellett számos különdíjat is kiosztottak.

 Fotó forrása: PUNKT / © Daróczi Csaba: Pusztai magány, © Földi László: Egységben az erő?
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A gyász megélésének pillanatképei
art&design

Fuchs Tamás a Ladó Galériában (2026.08.25 - 09.25)

Más művészeti ágakról

Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés