bezár
 

art&design

2010. 02. 02.
FotóPéntek - új sorozat a Mai Manóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
FotóPéntek címmel új programsorozatot indít a budapesti Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház; az intézmény minden hónap első péntekjén szakmai programokkal várja az érdeklődőket.

prae.hu

Mint a Mai Manó Ház az MTI-t kedden tájékoztatta, a Nagymező utcai intézmény a FotóPéntekek során 14 és 23 óra között az aktuális kiállításokhoz kapcsolódóan tárlatvezetéseket, beszélgetéseket tart, valamint két-két meghívott szakember részvételével - előzetes regisztrációhoz kötött - ingyenes portfólió konzultációt szervez. Az események minden alkalommal kötetlen beszélgetéssel, bulival zárulnak.

Az első, február 5-ikei FotóPéntek portfólió konzultációval, majd a konzultáció rövid, nyilvános értékelésével kezdődik Gőbölyös Luca fotográfus és Mélyi József művészettörténész részvételével.

A Szándéktalan fény című kiállítás tárlatvezetését Vancsó Zoltán tartja délután 4 órától, majd a hozzá kapcsolódó virtuális könyvbemutatóra kerül sor: a Szándéktalan fény című album virtuálisan létezik mindaddig, amíg valaki meg nem rendel belőle példányt. A kötetet Miltényi Tibor fotóesztéta mutatja be.

Hat órától a Mai Manó ház A magyar fotográfia nemzetközi jelenlétének lehetőségei címmel rendez kerekasztal-beszélgetést, melyen Kemenesi Zsuzsanna művészettörténész, Kőrösi Orsolya ügyvezető, Pettendi Szabó Péter fotográfus, Stenczer Sári független kurátor, valamint Stepanovic Tijana, az AXAC Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda vezetője vesznek részt. A programot filmvetítések, zsíros kenyérrel és borral kísért kötetlen beszélgetés és zene zárja a Napfényműteremben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés