bezár
 

zene

2010. 08. 30.
Nótaéneklési világrekord Kékcsén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint hatvankilenc órás magyarnóta- és népdaléneklési világrekordot állítottak fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kékcsén a hét végén.

A Kisvárdához közeli, 1500 lakosú településen 39 csoport csaknem 800 tagja 69 óra 2 percig énekelt csütörtöktől vasárnapig. Összesen mintegy 3500 magyar nóta és népdal csendült fel az ajkakról: ilyen nagy számú és hosszú ideig tartó éneklést még sehol sem tartottak a világon.

A nem mindennapi csúcsot tanúsító jegyzőkönyvet Sebestyén István, a Magyar Rekordok Bizottságának képviselője hitelesítette a népdalkultúra hagyományainak ápolásáról ismert kis községben.

A rekord felállításában nemcsak a nótás kedvű kékcseiek vettek részt, hanem érkeztek vendégek a közös éneklésre az ország szinte minden részéből. A legtöbb dalcsoport a vidéki kistelepülésekről, főként a szabolcsi falvakból lépett fel, de a magyar nóta és a népdal hagyományát ápolók között voltak budapesti, debreceni és miskolci együttesek is.

Az éneklés augusztus 26-án, csütörtökön 18.00 órakor indult, és 29-én, vasárnap 15 óra 02 perckor fejeződött be, miután megszületett az új világcsúcs.

Szekeres Katalin, Kékcse polgármestere a kezdeményezésről elmondta, hogy az észak-szabolcsi falut igen jókedvű, nótázást kedvelő emberek lakják, ezért gondolt a település önkormányzata arra, hogy éneklési rekord felállításával teszik ezt örök emlékűvé.

A rendezvény szervezését a polgármester és a község jegyzője, Debreczenszki Julianna irányította és végezte. A helyi lakosok közül mintegy 300-an énekeltek is a világrekord felállítása során.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés