bezár
 

irodalom

2017. 10. 10.
A Gutenberg-galaxis ünnepe
Első alkalommal rendezték meg Szegeden a Magyar Könyvkiadók Napját, amelynek – mint azt a Bölcsészettudományi kar dékánja, Gyenge Zoltán megnyitójában kiemelte ­­– célja nem volt más, minthogy közelebb hozza egymáshoz egyrészt a könyvkiadókat és az olvasókat, másrészt a digitális generációt és ezt az analóg médiumot. Épp ezért a rendezvény mind térben, mind időben a legszélesebb palettán értelmezte feladatát.

Az időtengelyen szép keretet adott a napnak, hogy kezdetén a JAK és JAK-füzetek mutatkoztak be (Nagy Kata, Csutak Gabi és Tolvaj Zoltán beszélt Molnár H. Magor és Orcsik Roland kérdéseire válaszolva), amelyet az itt résztvevő legfiatalabb irodalom úgy értelmezett, hogy mindez belépőt, előszobát jelenthet számukra a kánonba. Ezzel szemben a nap záróeseményét egy irodalmi beszélgetés adta, a kánonban már méltó helyét elfoglalt Krasznahorkai Lászlóval.

E két keretpont közt viszont a könyves piacnak, ill. a könyvnek mint médiumnak a lehető legszélesebb spektrumú értelmezése feszült, és ez talán ilyen komplexitásában eddig, ezen a rendezvényen kívül sosem volt látható egyszerre. Fontos kiemelni azt is, hogy a magyarságot hasonlóan széles horizonton értelmezték a szervezők: az országhatárokon átnyúlva is szerepeltettek könyvkiadókat, szerzőket, képzőművészeket. Az első kerekasztal-beszélgetésben a legnagyobb magyar szépirodalmi, illetve bölcsésztudományos kiadók vezetői beszélgettek egymással. (Dávid Anna (Magvető), Gyenes Ádám (L’Harmattan), Mészáros Sándor (Kalligram), Sárközy Bence (Libri) és Virág Gábor (Forum)) Szinte elkerülhetetlen volt a központi téma az Alexandra-csőd és ennek teljes problémaköre (pl.: az állam szerepe, lehetőségei), de szerencsére a beszélgetés a létező problémák kiemelése mellett, inkább a megoldások felé fordított nagyobb figyelmet.

Az állami szerepvállalás a következő beszélgetésben is centrumba került, itt azonban már a nemzetközi és hazai könyvpiac, a magyar és világirodalom viszonya volt a téma: például, milyen hatása van egy-egy nemzetközi díjnak a hazai eladásokra, mi alapján választanak a kiadók a külföldi kínálatból, milyen lehetőségei vannak a magyar irodalomnak a nemzetközi színtéren. (Berta Ádám műfordító, író, szerkesztő (Kalligram), Déri Ákos vezető szerkesztő (Typotex), M. Nagy Miklós műfordító, szerkesztő, író, Rajsli Emese műfordító, sorozatszerkesztő (Forum) Sárközy Bence (Libri)).

Mindezek után kissé komorabb hangulat lett úrrá termen, a könyvkiadás után ugyanis a folyóirat-kultúra, a lapkiadás lett a téma, és létbizonytalanságuk valamelyest ide is árnyékot vetett. Szerencsére azonban itt is szóba kerültek azok a szökésvonalak, amelyek az állami forrásmegvonások után biztosíthatják a folyóiratok túlélését. Kérdés azonban, hogy a fiatalabb generáció fogja-e, szeretné-e tudni folytatni mindezt. (Czeglédi András docens, szerkesztő (2000, SZTE), Jenei László író, szerkesztő (Műút), L. Varga Péter szerkesztő, tudományos munkatárs (Prae, ELTE) és Podmaniczky Szilárd író, szerkesztő (Librarius)).

Folyóirat-szerkesztők

A szelíden apokaliptikus hangok és egy kisebb szünet után a Bölcsészkar helyett a Grand Caféban folytatódott a rendezvény, ahol immár tényleg a könyvmédium legszélesebb horizontja világlott fel: borítótervezők, tervezőgrafikusok világa. Velük valóban egy kuriózumnak számító területbe nyerhettünk betekintést.

Az est záróakkordjaiként, a már említett Krasznahorkai-beszélgetés előtt Szilasi László beszélgetett Zoltán Gáborral, tavalyi regényéről, az Orgiáról. A szerző bepillantást engedett a regény munkakönyvébe (és mint elmondta, egy ilyen valóban készülőben van): milyen nehézségekkel, feladatokkal, kihívásokkal kellett megbirkóznia az írás előtt és közben. Az anyag felkutatása során kiderült, hogy a már nyilasokról szóló irodalmak javarészt pontatlanok, így inkább a levéltári munkára volt szükség a rekonstrukcióhoz. Ugyanakkor mindezek feldolgozása is meglehetősen rögös volt, elsősorban azért, mert kellett találni egy hiteles nyelvet a regény karaktereinek megszólaltatásához. Ebben azonban már a levéltári anyagok sem segítettek; a szemérem, az elfojtás, a tabuk már eleve eltérítették azt a nyelvet, amelyet a szerző rekonstruálni szeretett volna.

Krasznahorkait először Gyenge Zoltán kérdezte, hogy mi a szerepe nála a filozófiának, hisz művein egyértelműen átsejlik effajta műveltsége. A szerző érdeklődését a latin-görög szakos gimnáziumi évekből származtatja, már ekkor rendkívül szerette Platónt, viszont Arisztotelészt egyáltalán nem. Később Kierkegaard Vagy vagyja volt rá hatással, de a modern filozófiát – saját elmondása szerint – nem ismeri jól, mert Sartre-ot olyannyira utálja, hogy ez minden későbbi tájékozódástól elvette a kedvét, bár Kristeva, Todorov, illetve Foucault még érdekelte. A folytatásban Szabó Gábor rámutatott, hogy a Báró Wenckheim hazatér zárómondata Thomas Pynchon Súlyszivárvány című regényének zárómondata is egyben, ami mintha azt sugallná, mintha a mindent elpusztító tűz után mégiscsak van a kultúrának egy darabja, ami megmarad, bár a szerző szerint ez nincs így: a mondatot előbb találta meg, mint rájött volna minderre, annak ellenére, hogy jóban van Pynchonnel.

A nap végére így valóban sikerült egy árnyalt és komplex képet kapni a magyar szépirodalom és szépirodalom-kiadás helyzetéről, dimenzióiról, így remélhetőleg valóban sikerül a rendezvénynek hagyománnyá nőnie magát, hogy immár ő maga is része legyen annak horizontnak, amelyről beszél. 

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés