Elvileg a kapitalista, liberális demokráciákban a szabadság, a (törvény előtti) egyenlőség eszméi uralkodnak, azonban gyakorlatban a különböző gazdaságilag meghatározott osztálystátuszok miatt alá-fölérendeltségi viszonyok határozzák meg a civilizált társadalmakat is. Kiváltképp a fiatal Brazíliáét, ahol mai napig erősen hierarchizált társadalom működik. A dél-amerikai köztársaság bár felzárkózóban van, a technikai haladás mellett a szegénység leküzdésében is jelentős eredményeket értek el, azonban még mindig hatalmas különbségek vannak az országban, az elképesztő luxus és a pár dollárból tengődő abszolút szegények közt hatalmas szakadék tátong. Ezekről a társadalmi körülményekről beszél különböző hangnemben és perspektívából az Én, te, ők, az Egy takarítónő naplója, az Isten városa, a 360 és A gazdag srác. Többségük érdekes módon a humort sem nélkülözi, nem feltétlenül akar melodramatikus vagy tragikus formában beszélni az alávetettségről vagy a felső tízezer elidegenedett világáról. Hasonlóan közelít a témához a jórészt tévéfilmrendezőként és íróként működő Anna Muylaert (Durval boltja), aki eddig nem volt túl ismert és sikeres alkotó, ám a Sundance-en és a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is díjakat nyerő A második anyával most nagyot zsákolt.

Tipikus brazil szituációt vázol fel A második anya. Paradox módon a vidékről származó Val saját magánéletét és gyermekét, Jéssicát is hátrahagyva dolgozik családjáért a gazdag dr. Carlosnál és famíliájánál São Paulóban. A „mama kedvencét", Fabinhót kisgyerek kora óta neveli Val, így az évek során nemcsak bejárónő, cseléd, hanem dadus, sőt, szó szerint második anya is vált belőle (főleg, hogy Bárbara, az igazi anya rendkívül elfoglalt nő). Az idő repül, a gyerekek egyetemista korúvá cseperednek, eljön a „mindent eldöntő” felvételi, nemcsak Fabinho, de a vele egyidős Jéssica számára is. Így a gazdag család tagjává vált, de tisztelettudó Val félve kérdezi meg Bábarat és dr. Carlost, hogy legalább a nyárra, míg albérletet nem találnak lányának, a felvételi idejére maradhat-e Jéssica az ő házukban, São Paulóban. Bár gazdagék udvariasságból és hálából igent mondanak neki, később szembesülnek vele, hogy mire vállalkoztak. Ugyanis Jéssica nem törékeny, naiv vidéki lány – mint amilyennek Valt megismerték egykoron –, hanem modern gondolkodású fiatal, aki bomlasztja a társadalmi hierarchiát és a normákat.

Anna Muylaert dramedyje viszonylag nehezen indul, lassan ránt be a cselekmény. Nagyjából Jéssica megérkezéséig a néző csak találgat, miről fog szólni A második anya. Abban biztos lehet persze, hogy a család és Val között fennálló viszonyrendszer kerül a rendezőnő célkeresztjébe, minthogy már a bevezető képsorokban kiváló érzékkel, finom gesztusokon, félmondatokon keresztül exponálja Muylaert az úr-szolga kapcsolatot. A film egyáltalán nem válik hivalkodóvá, „filmszerűvé” vagy tolakodóan drámaivá. Úgy képes az alávetettséget ábrázolni, hogy az megmarad a hétköznapiság, a banalitás drámaiatlan keretei között. Például egy partyn Val harapnivalóval kínálja a vendégeket. Semmi sem történik, az asszony csupán körbejár, a gazdagok elvesznek egy-egy falatot a tálcáról, sokszor rá sem néznek a cselédre, majd folytatják a beszélgetést. Mindezt azonban a nő szemszögéből láthatja a néző, minthogy végig Val háta mögött figyel a kamera. Így a cseléddel kell azonosulni, és rá kell ébrednie a befogadónak, hogy most a „másik oldalon" van, most nem a felső tízezer kényelmes pozíciójával azonosítja a filmkép (mint sokszor a szórakoztató zsánerfilmek esetében), hanem kiszolgáltatottakkal vállal közösséget. Ezt csak tovább erősíti a következő, konyhai jelenet, melyben pusztán egy étkészlet körüli vita szemlélteti kiválóan Val és Bárbara egyenlőtlen viszonyát, szolga és úr kapcsolatát. Itt sem történik semmi drámai, mégis komplex, életszagú, s frappánsan rajzolja fel a hatalmi hierarchiát.

Az igazi történet azonban Jéssica érkezésével kezdődik, akinek megjelenése és viselkedése éles kontrasztban áll. Kinézete alapján szerény, visszahúzódó lánynak gondolná a néző, és igazság szerint magatartásában sincs semmi kirívó eleinte. A konfliktusok pusztán abból fakadnak, hogy ő egy bejárónő lánya. Mert Val eddig a család ideológiája szerint maga is családtag volt, egy „második anya”, aki felnevelte Fabinhót. Ám az igazi lánya, Jéssica, mintegy dekonstruktív elemként bomlasztja az addig fenntartott hierarchiát, puszta jelenlétével rámutat vidékről jött édesanyja valódi státuszára. Jéssica ugyanis itt vendég, azaz hiába dr. Carlosék cselédjének gyermeke, őt nem kezelhetik alávetettként erkölcsi normáik szerint. Így nem is kényszeríthetik Val zsúfolt cselédszobájába, a lány a pazar vendégszobát kapja meg. Azonban Jéssica felbátorodik a kedvesség (mely a kétségbeesett Val szerint csak udvariasság) láttán, és egyre többet akar: dr. Carlos megmutatja neki festményeit, képet kap, a gazdagékkal ebédel, Fabinho kedvenc mogyorós fagyiját eszi, sőt, még a „szent” medencében is fürödhet – melyet ezután az egyre idegesebb Bárbara leeresztet azzal az ürüggyel, hogy „patkányt" látott benne.

Ám mindezt, mint az említett bevezető jelenetekben, úgy a játékidő nagy részében is természetes hétköznapisággal, direkt drámai megnyilvánulások nélkül, rendkívül érzékeny és egyedi humorral jeleníti meg a rendezőnő. Muylaert műve leginkább a cseh groteszk realista (Fekete Péter) vagy a kortárs román filmekre (California Dreamin') hasonlít, minthogy a fősodorbeli vígjátékokkal ellentétben nem erőltetett színészi alakításokkal vagy végtelenül mesterkélt szituációkkal kívánja a nevetést kiváltani. Karakterei teljes mértékben hétköznapi figurák, visszafogott reakciókkal illetve korosztályuktól elvárt viselkedéssel. Dr. Carlos a bölcs, öreg tudósember, akiben azért van ravaszság, de egyáltalán nem tolakodó, míg a nála fiatalabb Bárbara bár tudja, mi a tisztesség, szemét mégis egyre jobban szúrja az „idegen”, aki iránt ráadásul férje sem közömbös. Jéssica pedig a tipikus, minden megkötöttség és fegyelmezés ellen lázadó tinédzser, akit a megalázkodó és helyét ismerő Val próbál óvatosan terelgetni, elnézéseket kérve a családtól. Ismerősek a figurák, mert bármelyikkel találkozhatunk nemcsak Brazíliában, ám pont a hétköznapi normák, a gazdag család tisztelettudó magatartása és Jéssica pimaszságának ebből fakadó megállíthatatlansága A második anya poénjainak alapja. Az erkölcs miatt nem merik rendre utasítani az erkölcsre fittyet hányó lányt – ez az abszurd humor teszi láthatóvá a társadalmi hierarchia mesterségességét és az egyenlőtlen osztályviszonyokat.

Az arisztokrácia álszentsége és a cselédek kiszolgáltatottsága ennél érzékletesebben, ugyanakkor visszafogottabban aligha jelent meg még filmalkotásban. Jó példa erre az a jelenet, mikor lánya érkezése után az első reggelen Val életében először elalszik, így nem tudja elkészíteni gazdagék reggelijét. Jéssica viszont már ébren van, és a konyhába megy némi elemózsiáért. Ahol az ideges, már munkára kész Bárbarával találkozik, aki éppen reggelit készítene magának. Jéssica leül az asztalhoz, s bár nem tesz semmit, de Bárbarával az arisztokratikus dac abszurd módon azt a kérdést mondatja, hogy kér-e a lány valamit reggelire. Így megfordulnak a társadalmi szerepek, és a módos asszony, aki talán életében nem fanyalodott háztartási gépek használatára, vagy a kenyér elővételére (hiszen mindig is terített asztalhoz ült majd leszedték a terítéket előle), most mégis saját cselédje helyett, cselédje lányának készít reggelit. Egyszerre vált ez ki nevetést és elégedettséget a nézőből, örömöt, hogy végre megleckézteti valaki a pökhendi gazdagokat.

Tehát A második anya rendkívül összetett, kiváló film. A közel kétórás játékidő gyorsan elszalad, jóllehet, a cselekmény alapvetően csendes patakként csordogál. Ám nincsenek üresjáratok, nincs unalmas jelenet, s a komédiák rákfenéjét jelentő irreális, életidegen, hatásvadász epizódokkal sem találkozhatunk. Anna Muylaert műve ismerős karakterekkel, visszafogott, természetes színészi játékkal jelenít meg mindennapi szituációkat, melyek ugyanakkor láthatóvá teszik az elvileg jóléti, egyenlőségen alapuló társadalmak mögött meghúzódó elnyomóstruktúrákat. Csupán egyetlen hibája van A második anyának, az is csak a cselekmény végén jön elő, egy teljesen felesleges, Jessicához kötődő történetszál formájában, mely főleg így, a játékidő utolsó nyolcadában messzemenően erőltetettnek és sutának hat, tolakodó melodrámával teszi tönkre a film realizmusát. Igaz, olyan sokat rombolni már nem tud, mert száz zseniális percen keresztül igen sokat adhat nekünk A második anya. Érdemes tehát jegyet váltani rá, még akkor is, ha semmi közünk Brazíliához, vagy csak olcsó szappanoperák alapján ismerjük ezt a térséget.

A második anya (Que Horas Ela Volta?/The Second Mother)

Színes, feliratos, brazil filmdráma, 114 perc, 2015

Rendező: Anna Muylaert

Forgatókönyvíró: Anna Muylaert

Operatőr: Bárbara Álvarez

Zene: Fábio Trummer

Producer: Fabiano Gullane, Débora Ivanov, Gabriel Lacerda, Anna Muylaert

Vágó: Karen Harley

Szereplők:  Regina Casé (Val), Helena Albergaria (Edna), Michel Joelsas (Fabinho), Lourenco Mutarelli (Carlos), Camila Márdila (Jéssica), Karine Teles (Bárbara)

Bemutató dátuma: 2015. július 9.

Forgalmazó: Cirko Film

Korhatár: 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!