De mit kezdjünk a mítosszal? / Rian Johnson: Star Wars: Az utolsó jedik / PRAE.HU

Rian Johnson igen méltányolandó módon kockázatot vállalt, ám így nemcsak a jóból, de bizony a kevésbé jóból is bőven több jut a nézőknek, mint Az ébredő Erőben. Valami olyasmi történt, mint a Legendás állatok és megfigyelésük című új Harry Potter-filmnél: készült egy, a sorozat korábbi darabjaihoz képest merészen új irányt kereső alkotás, ami ugyanakkor teljesen idegen a széria eddig felépített világától. Az utolsó jedik talán legszembetűnőbb problémája, hogy nem lehet egy varázslatos lovagregényeken és különböző archaikus keleti, illetve nyugati mítoszokon alapuló űrscience-fantasyt úgy megrendezni, mint az Amerika kapitányt. Pedig Johnson ezt tette, a Star Wars-ból készített egy szuperhősfilmet. Csak úgy röpködnek az akciójelenetek, nyugvópont kevés van a filmben, főszereplőből pedig kijutott hét is. Nem beszélve a rengeteg epizodistáról és mellékszereplőről. Ez utóbbi egyébként elég zavaró, tekintettel a folyamatos dühkitörésekben szenvedő, hisztis karakterekre. A jellegtelenre írt figurákon persze nehéz alakítani – feltéve, hogy egyáltalán van erre akarat –, mégis hab a tortán az a ripacskodás, amit egyik-másik színész előad. Snoke egyenesen méltatlan egy ilyen presztízsű sorozathoz. Luke és Leia viszont teljesen más színt adnak a filmnek, mi több, Mark Hamill pazarul játszik.

Az eredeti trilógia kifejezetten finoman megírt romantikus jeleneteit az új részben a kortárs blockbusterek stílusához igazították, amik így patetikus párbeszédekké silányulnak. A végső összecsapás közben például a szeretet fontosságát taglaló dialógus folyik a lemenő Nap narancssárgás sugarai alatt. Irritáló vagy épp abszurd az a kontraszt, ami a hosszú és minden pillanatban új fordulatot hozó akciószekvenciáktól vibráló dramaturgia, ill. a kevés érzelmes jelenet között nő. Mélység és tét, vagy közhelyesen szólva, dráma nélkül giccsessé, mesterkéltté válnak ezek az érzelmes snittek. Különösen bántó mellettük az a sok – főleg akció közben elejtett – silány szituációs poén, amelyeket mintha valamelyik szuperhősfilm szövegkönyvéből varázsoltak volna át ide. Röviden összefoglalva: Az utolsó jedik hemzseg a sok eseménytől, mégsem szól szinte semmiről. Az üres akciótenger pedig egész egyszerűen unalmas.

Copyright 2017 Industrial Light & Magic, a division of Lucasfilm Entertainment Company Ltd., All Rights Reserved
2017 Industrial Light & Magic, a division of Lucasfilm Entertainment Company Ltd., All Rights Reserved

A műfajtévesztésen, a rossz karakterépítésen és a gyenge forgatókönyvön kívül van még egy alapvető gond Az utolsó jedikkel, ti. menet közben átírja a saját szabályait. Minden filmnek megvan a saját logikus szabályrendszere, amelyet mi, nézők, lássunk bár hihetetlen fantasztikumot, mégis elfogadunk. Nem kell ecsetelni, hogy a mindennapi tapasztalatunktól mennyire elrugaszkodott univerzum a Csillagok háborújáé, mégis elbűvöl és magával ragad minket, nem kérdőjelezzük meg minden pillanatban a látottak realitását. Csakhogy az új epizód többször is eljátssza, hogy átsétál az univerzum és az Erő működésének már jól megismert szabályain. Markáns, de elég mesterkéltnek tetsző változás történik a jedik és sith-ek képességeit tekintve, amikor egy eleddig ismeretlen technikát alkalmaznak. Különösen bántó, hogy pont a kiemelt fontosságú jelenetekben, valamint a fináléban akad több, a jelenlegi és a korábbi részek logikájából szervesen nem következő pillanat. Ezekre ráadásul nem kapunk se tudományos, se a mitikus Erő ismeretéből fakadó magyarázatot. Ilyen szabálysértések mellett pedig egészen eltörpül, hogy ez a film hétköznapi kis ütközetekké degradál olyan összecsapásokat, amelyek nemhogy harminc, de még tizenöt éve is az adott epizód dramaturgiai csúcsát jelentették volna. Nyilván nem lehet a régi nézői elvárások és írói-rendezői technikák szerint elkészíteni egy mai filmet, de az is biztos, hogy ha ezentúl minden epizódban több döntő csatára is sor kerül (pl. többször lőnek ki olyan birodalmi hajókat, amiknek a megsemmisítése korábban a filmek fő küldetését adták), akkor előbb-utóbb a Csillagok Háborúja is unalomba fulladhat.

Ne legyünk azonban igazságtalanok, vannak pozitívumai is Az utolsó jediknek. Vállalja azt a feladatot, hogy a régi és új szereplők közti űrt megszünteti, nem tartózkodik a szálak elvarrásától. Ebből a munkából Az ébredő erőnek sokkal jobban ki kellett volna vennie a részét, de ami késik, nem múlik. Hála Johnsonnak a következő epizód már nem az átmenet, hanem az új korszak filmje lesz. A másik nagy érdeme Az utolsó jediknek, hogy bátran felhoz egyrészt társadalmi, másrészt magával a szériával kapcsolatos kérdéseket, amik a rajongókban már régóta ott szunnyadtak. Utóbbi fogalmazódik meg a címben is. Népszerű vélemény lett az utóbbi időben, hogy a jó és a gonosz harca értelmetlen, a jedi rendnek ezért véget kell vetni. Ez az állítás alighanem a szélsőséges posztmodern uniformizáló és jellegtelen világának hangja, amivel a legnagyobb baj, hogy alapvető tévedésen nyugszik. Nevezetesen, hogy az egyensúly a jellegtelenségből születik. Csakhogy ez nem igaz, az egyensúlyt a különböző pólusok kiegyensúlyozottsága adja, nem a kikényszerített homogenitás. Tehát a mesei jót és a rosszat nem kell, hova tovább, nem is lehet felszámolni. Létük természetes, mesterségesen nem elfojthatók. A megszerzett tudás megsemmisítése pedig, ami a filmben konkrétan is tematizálódik, leginkább „a múltat végleg eltörölni” szlogenjére emlékeztet. Szerencsére a rendező – az ismételten feltűnő Yoda mester száján keresztül – világossá teszi, hogy nem osztja a fenti téves álláspontokat, és végül a jedik tudását egy fontos és hasznos dolognak mutatja. Jóllehet, arra nem válaszol, hogy mégis mi a pontos szerepe a rendnek az új világban.

A felvetett társadalmi kérdések tárgyalása terén ugyancsak a válaszok hiányoznak, ami kisebb ideológiai káoszt okoz a végső üzenet tekintetében. A filmben nagyon erősen jelen van az öncélú lázadás motívuma. Finnék hangot adnak az erkölcstelen fegyverkereskedelemmel kapcsolatos bírálatuknak, és megjelenik egy túlzottan demagóg elitellenesség is. Csakhogy a fiatal hősöket az Első Renddel mindenáron való szembeszegülés motiválja, és ez nehezen összeegyeztethető háborúellenességükkel. Pacifizmusuk ráadásul hamar beleütközik a felismerésbe, hogy a fegyverbiznisznek bizony a lázadók is részesei, haszonélvezői. A sok ellentmondás összességében alighanem a lázadók gyermekien naiv és hirtelen természetét mintázza.

Igen dicséretes, hogy Rian Johnson rendező sok szálat vezet, és sok kérdést tesz fel, a legfontosabbra ugyanakkor, hogy mire jó a mítosz (ha jó egyáltalán), már nem talál választ. Legendateremtés és a mítosz éltetése nélkül súlytalanná válik az egyébként invenciózus történet. A teljesen átlagos, jellegtelen hősökre nem tudunk felnézni, márpedig velük kéne azonosulnunk. Az új Star Wars valahogy a varázslatosságát veszi el az univerzumnak a szereplők semmilyenségével. Így ha a főhősök többségének nincs identitása, óhatatlanul is a kétes erkölcsi megítélésű vagy ellentmondásos figurák lesznek rokonszenvesek. Bennük legalább van valami izgalmas és emberi. Valami, aminek van tétje.

Star Wars: Az utolsó jedik (Star Wars: The Last Jedi)

Magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 152 perc, 2017

Írta és rendezte: Rian Johnson

Szereplők: Carrie Fisher, Adam Driver, Daisy Ridley, John Boyega, Kelly Marie Tran, Oscar Isaac, Andy Serkis, Benicio Del Toro, Billie Lourd

Producer: Ram Bergman, Kathleen Kennedy

Operatőr: Steve Yedlin

Vágó: Bob Ducsay

Zeneszerző: John Williams

Bemutató: 2017. december 14.

Forgalmazó: Fórum Hungary

Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!