A Fesztivál Színház színpadán, téglavörösből homokbarnába majd mély, tengerkékbe úszó egyszerű vászon háttér előtt, a koncert egy feszes gitár riffel kezdődik, amelyet basszus és ütőhangszerek támogatnak. Az egyforma, barna, afrikai mintákkal díszített viseletbe öltözött zenészekhez a türkiz ruhában, hatalmas arany színű fülbevalóval megjelenő Sona Jobarteh csatlakozik, mezítláb, derekára akasztott hatalmas hangszerrel, a korával. Azzal a hangszerrel, melyen hagyományosan férfiak játszhatnak, és azok közül is csak azok, akik a zenészek kasztjába születtek. A magával ragadó hangzás bonyolult, ám mégis elegáns módon jön létre, a hangszer miatt számunkra láthatatlanul, a kora takarásában.

Sona Jobarteh 1983-ban született Londonban, egy griot – a zenészek és énekmondók kasztja  - család leszármazottjaként. Négy éves kora óta zenél, a londoni Royal College of Music hallgatójaként zongorán és csembalón is tanult. Sok időt tölt ősei hazájában, Gambiában, ahol erős küldetéstudattól vezérelve a zene mellett rengeteg társadalmi szerepet vállal. Hátrányos helyzetből induló gyerekek számára zeneiskolát működtet, ösztöndíjjal segít, részt vesz, megy, intézkedik, felszólal, interjút ad.

2011-ben megjelent Fasiya (Örökség) című albumával szerzett nemzetközi hírnevet és gyakorlatilag ennek az albumnak az anyagát hozta el Budapestre is. A koncertet a Jarabi (szerelem) című klasszikus darabbal kezdik, amit unokatestvére, a szintén koravirtuóz (egy éve a MÜPÁban is koncertezett) Toumani Diabaté tett ismertté. Sona mindent megtesz, hogy aktivizálja a közönséget, mesél, tapsoltat, énekeltet, talán a koncert előtt felvilágosították, hogy kemény fába vágja a fejszéjét, ha közös éneklést és táncolást akar. Hozzáteszem, másfél éve a Bartók hangversenyteremben ez sikerült Salif Keitának, igaz, akkor két, három fekete srác indította be az őrületet. Ez itt most elmaradt, de Sona, talán kicsit sokat helyezve a közönségre, lassan azért elvezetett minket a nyugat-afrikai zenei hagyomány alapjáig, segítve ezt a jazz és blues hangzások beépítésével és a lenyűgöző és laza Mamadou Sarr ütős szólóival. Sona Jobarteh a hagyományról, Afrikáról, öregekről és fiatalokról mesél és Malinké, Mandinka és Bambara őseiről énekel elérve azt, hogy egyként, átadva magunkat a repetitív ütemeknek, kiürít minden felesleges gondolatot a fejből, egyedül a zenére figyelve.

közreműködtek:

Sona Jobarteh: kora, akusztikus gitár, ének

Derek Johnson: akusztikus gitár

Andi McLean: basszus gitár, vokál

David Idjaduola: dob, vokál

Mamadou Sarr: ütőhangszerek, vokál

fotók: Kotschy Gábor

MÜPA Fesztivál Színház 2018.február 9.