bezár
 

színház

2021. 03. 09.
Van egy perced? (Videókkal)
Örkény Egyperceseiből készítettek kisfilmeket a Pécsi Nemzeti tagjai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ezzel a kérdéssel hirdette meg egyedülálló videósorozatát a Pécsi Nemzeti Színház, melynek társulata Örkény István egyperces novellái alapján forgatott rövidfilmeket. Méghozzá úgy, hogy a válasz az első képkockák után prognosztizálható: ilyesmire mindig van egy percünk!

Hogy a kreatív emberek minden körülmények között hűek maradnak tálentumukhoz, azt online közvetítések, felvételek hada igazolja lassan egy éve. A színházak bár közönség nélkül működnek, nem tettek lakatot az ajtókra, a munka folyik, az intézmény kollégái pedig köszönik szépen, túlélik valahogy. Ez az általánosítás jól tükrözi a jelen helyzet okozta feszültséget és az éber reményt, ami jellemző a jubileumi évében lévő, 125 éves Pécsi Nemzeti Színházra (PNSZ) is, amelynek munkatársai a koronavírus járvány második hullámának beköszöntével önként fogták szörfdeszkáikat, hogy meglovagolják a bizonytalan vizeket. A tavalyi év utolsó napjaiban egy társulati megbeszélés eredményeként előrukkoltak egy, a korábbi projektjeik közt újdonságnak számító Örkény István-novellákat feldolgozó videósorozattal. A dramatizált rövidfilmekhez, melyek alapjául a magyar groteszk próza első lapjai szolgáltak, a szerző jogörökösei is hozzájárultak, ami nélkül ugyanis most nem beszélhetnénk a PNSZ egyedülálló sorozatáról. A megállapodás keretében nem csupán a kiválasztott egyperces novellákat dolgozta fel az intézmény, hanem lehetőséget is kapott a művek alapján készült videók terjesztésére a pandémia ideje alatt, így azok ebben a percben is bátran fogyaszthatók.

Szkéné színház

Arató Ármin, Götz Attila és Györfi Anna

Az első Örkény-videó január 8-án debütált (Arról, hogy mi a groteszk) a színház Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján, majd ezt követően február 28-ig egymást követően jelentek meg az újabb rövidfilmek: Szakmai önérzet, Presztízs, A legmerészebb álmaink is megvalósíthatók!, Üres lap, Nászutasok a légypapíron, Párizs, Isten hozzád!, Nincs semmi újság, Egy országgyűlési felszólalás, SOKSZOR A LEGBONYOLULTABB DOLGOKBAN IS JÓL MEGÉRTJÜK EGYMÁST, DE ELŐFORDUL, HOGY EGÉSZEN EGYSZERŰ KÉRDÉSEKBEN NEM, Az élet értelme, A végzet, Egy pocsolya emlékiratai, Gondolatok a pincében, illetve Hírek és álhírek – Az öt világrész eseményei. Ezeket a címeket dolgozták fel a társulat tagjai, akik közül egy nevet kétségkívül kiemelés illet. A videók elkészítésekor ugyanis nemcsak a játék feladata és felelőssége hárult a társulat színészeire, hanem például Arató Ármin színművész az operatőr figuráját is kifogástalanul hozta. Bár szigorúan véve amatőr felvételekről beszélünk, megjegyezhetjük, hogy a színház előadásainak minőségéhez szépen idomuló, átgondolt, feszes, komikus és nagyszerű munkák születtek! A korhű adaptálást minden esetben a fiatal pécsi színész vette kamerára, az előadók közt pedig vele együtt a társulat tizenkét tagja szerepelt. A novellák feldolgozásának eredetisége láttán Örkény István is bizonyára elégedetten meredne a képernyőre, hiszen művei reprezentálásának kidolgozott képi világa, pontos előadásmódja és a háttér aprólékossága teljességet sugall.

Bera Márk és Fekete Gábor

A színházi alkotással szembeni lojalitással vegyes alázat, a közönség kiszolgálása vagy az idő jó kihasználtsága motiválta inkább a csapatot, azt nehéz eldönteni. De bármelyik eset is áll fenn, nézőként egy feladatunk maradt: kiegyenesedni és emelt fővel hagyni, hogy az évszázadok óta alkalmazott, klasszikus értelemben vett színművészeti előadásokra várva Örkény István egyperces novelláinak képi feldolgozásai pótolják a színház hiányában tátongó űr egy részét.

Van egy perced?
Kisfilmek Örkény István Egyperceseiből
Játszották: Arató Ármin, Bera Márk, Bergendi Barnabás, Bókai Boróka, Darabont Mikold, Fekete Gábor, Füsti Molnár Éva, Götz Attila, Györfi Anna, Németh János, Stenczer Béla, Széll Horváth Lajos, Takaró Kristóf, Unger Pálma, Vlasits Barbara
Videó: Arató Ármin, Györfi Anna, Kordik Ferenc
Zene: Bókai Zoltán, Kéméndi Tamás, Sápi Szabolcs
Bemutató: 2021. január 8.
Pécsi Nemzeti Színház

Fotó: pnsz.hu

nyomtat

Szerzők

-- Werner Nikolett --

Újságíró, költő


További írások a rovatból

színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés