Itt mindenki őrült – de azért végül is nem. Vagy tulajdonképpen itt mindenki normális – kivéve, ha a mélyére nézünk a dolgoknak. Nem tudom, melyik állítás áll közelebb az igazsághoz Vinnai András új, Vakond című darabjában. Azt mindenesetre már a Hétköznapi őrületek előadásnál is láthattuk, hogy Gothár Péter vonzódik a „különös” emberekről szóló történetek rendezéséhez. Most sem tesz másképp, ráadásul az egész kétfelvonásos opusnak ezeket a furcsa embereit közel és egy szintre hozza – velünk. Vagy hozzájuk emel minket, nézőket: a színpadon foglalunk ugyanis helyet mi magunk is, körben, mint egy amfiteátrumban.

Talán nem is két felvonás, hanem jelenetek sora ez, két részben. Az, hogy az erősen epizodikus darab nem állt össze, mondom, talán javul az idő során. Hogy a mai kor divatját itt is láthatjuk (a nézők is a deszkákon ülnek, körbeülnek, és kis, kör alakú térben láthatják a művet), az engem önmagában nem dob fel, újdonságnak se tartom már. De ebben az előadásban éppen, ha másért nem, a Vakond nevű lény körbe-körbegurulását a hordágyon jól szolgálta. Mi több, ezt a rejtélyes, kataton figurát nagyon szemléletesen hozza Fullajtár Andrea; a maga mozdulatlanságával, fejtartásával kifogástalanul játszik. És ez többé-kevésbé a többiekre is igaz, Pelsőczy Rékára, Lengyel Ferencre, Dankó Istvánra, Kocsis Gergelyre, és még sorolhatnám. Sőt még az is lehet, hogy Hajduk Károly is tetszett volna, ha nem most is, mint általában, Portugálnak látom őt.

Persze az is kérdés, hogy a Katona József Színház (amelynek a Kamrája adott az afféle alternatívabb előadásokra és a nézők terének változatos felállítására) ezúttal miért a nagyszínpadán vitte színre a művet. No, de vitte, ahol vitte, a rendező tervezte díszlet ötletesnek bizonyult elhelyezésének közhelyessége ellenére. A kört négy átlátszó tolóajtó negyedelte, ha nem létező gombok megnyomásának imitációjával összehúzta azokat a zártosztály adott orvosa. Nehézkes viszont a mozgás-mozgatás, így az elején még idegesítő, enyhén erőltetett, felesleges. Ez az üresnek tűnő és az előadás folyamatának szétesését eredményező ajtótologatás még mehet flottabbul, sőt a későbbiekben hátha megoldják, hogy jobban ki legyen használva. Annál is inkább, mert az előadás második felére kellemesen zártságot keltővé, fojtogatóvá, mondhatni funkcionálissá válik. Kellemesen fojtogató, mint a többször is ömlő benzin és mint a darabzárás, ami fojtogat, de nem fojt: az orvosnak nem sikerül meghalni – senki sem segít neki. Nem is csoda, hiszen ebből az életkörből nem lehet kilépni. Csak körbe-körbe…

Mindenképpen a darab előnyének mondható annak finom szellemessége. Benzines gyilkos, furcsa családtagok, zsaroló beteg, és még sorolhatnánk, ki mindenkitől származnak végre valós poénok, nem szimpla szóferdítésekből, úgynevezett szóviccekből, és nem is primitív helyzetkomikumból adódó gegek, hanem az a humor, amely informál és jellemez is egyben. Mert a színpadon kicsit mindenki hülye. Vagy kicsit normális.

Vinnai András: Vakond

Jeff Dawson, szemészorvos - Hajduk Károly
Sarah Dawson, Jeff felesége - Rezes Judit
Danny Dawson, Jeff fia - Dankó István
Julie Dawson, Jeff lánya - Tenki Réka
Mihail Gromov, pszichiátriai ápolt - Fekete Ernő
Sandra, Gromov lánya - Jordán Adél
Vakond, Gromov szobatársa - Fullajtár Andrea
Dr. Brown, a kórház igazgatónője - Pelsőczy Réka
Bob Tucker, a város serifje - Elek Ferenc
Nick, a kórház biztonsági főnöke - Kocsis Gergely
Gloria Mitchel, ápolónő - Pálmai Anna
Buck Mitchel, Glória férje - Kovács Lehel
Angelica, szökött elmebeteg, betegszállítónő a kórházban - Lengyel Ferenc

Díszlet: Gothár Péter
Jelmez: Herédi Mónika
Dramaturg: Morcsányi Géza
A rendező munkatársa: Tóth Judit

Rendező: Gothár Péter

Bemutató: 2009. február 15.
Katona József Színház