bezár
 

irodalom

Elhunyt Ritoók Zsigmond
Elhunyt Ritoók Zsigmond
Pénteken, életének 97. évében elhunyt Ritoók Zsigmond Széchenyi- és Bolyai-díjas ókortudós és klasszika-filológus, a Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – közölte az Akadémia.
Okos parcellakövet avattak Simon Istvánnak
Okos parcellakövet avattak Simon Istvánnak
Simon István költő, műfordító és esszéíró születésének 100. évfordulója alkalmából okos parcellakövet avattak csütörtökön a Veszprém vármegyei Bazsiban a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) Okos Parcellakő Programja részeként – közölte a NÖRI.
Nyomás alatt is
Nyomás alatt is
Amikor meghallottam, hogy a következő belügyön a folyóiratokról, az ideális folyóiratkultúráról lesz szó, tudtam, hogy nem hagyhatom ki. Pályakezdőként a folyóiratok elsőre félelmetesnek tűnő rendszere az, amely beavat minket a kulturális életbe. Ezért is tartottam fontosnak, hogy meghallgassam az intézményt belülről ismerő, hibáit jobban átlátó meghívottakat, hátha okulok belőle. A szegedi Grand Caféban február 18-án lezajlott beszélgetésben végül nem kellett csalódnom. Fancsali Kingával és Tóth Ramóna Mirtillel Veszprémi Szilveszter keresett válaszokat arra a kérdésre, hogy milyen (lenne) egy jó folyóirat és egy jó folyóiratkultúra?
A múlt és jövő összefonódása
A múlt és jövő összefonódása
Múlik az idő és a szerelem is, szüleink nem maradnak velünk örökké, mi pedig mély levegőt veszünk, igyekszünk mindezt feldolgozni. A márciusi Alföld és Jelenkor írásai a veszteséggel, önmagunk keresésével foglalkoznak, olvasható Kornis Mihálytól meditatív próza, megemlékeznek a februárban elhunyt Maurer Dóráról, az e hónapban nyolcvanadik életévét betöltő Radnóti Sándorról, és szó esik az Irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról is. 
Nem lehet kimetszeni
Nem lehet kimetszeni
Élvezhetjük az olvasást, ha nem szimpatizálunk a főszereplővel? Mikor van tétje annak, amit elkövetünk? Vágyhatunk erőltetetten harmóniára, hogy majd csalódjunk? Szolgálattal tartozunk testünknek és sebeinknek? – többek között ezeket a kérdéseket veti fel az e heti Élet és Irodalom. 
Bennem a mult hull, mint a kő
Bennem a mult hull, mint a kő
Február 25-én rendezték meg a Köréje gyűlnek szelíden című programsorozat második alkalmát a József Attila Emlékhelyen. A rendhagyó tárlatvezetést Fehér Renátó tartotta. Ahelyett, hogy az érkezők „műveltségfetisizmusát” elégítette volna ki, rövid bevezető után diskurzust kezdeményezett a jelenlévőkkel. Szó esett többek között a múzeum terének kialakításáról, a Szabad ötletek jegyzékét illető etikai dilemmáról, illetve a József Attila-életmű olvasatát alakító narratívákról.
Csárdáskirálynő és egy popikon testközelből
Csárdáskirálynő és egy popikon testközelből
Közös színházelemzés és a Taylor Swift-tematikájú lapszám bemutatója várta az érdeklődőket február 18-án a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetén. A Prae Kiadó és a prae.hu szerkesztősége interaktív workshop keretében engedett betekintést a kritikaírás kulisszái mögé, miközben a résztvevők a kortárs popkultúra és a színházi elemzés kérdéseiről is élénk párbeszédet folytattak.
A költészet halhatatlan szárnyremegése
A költészet halhatatlan szárnyremegése
Február 20-án mutatták be Méhes Károly Kezdő vak című kötetét Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában. A szerzővel és Péczely Dórával, a könyv szerkesztőjével Balogh Endre, a Prae Kiadó vezetője beszélgetett. Verseket Bacskó Tünde színésznő szavalt. Az eseményen szó esett többek között a kötetet átölelő halál motívumáról, meghatározó olvasmányélményekről, valamint a címadás nehézségeiről.
Legyünk nyitottak az ég felé
Legyünk nyitottak az ég felé
Az e heti Élet és Irodalom olyan témákat tárgyal, mint a gyermekkori traumák és azok felnőttkori visszatükröződése, az emberi lét hanyatlása, valamint az emlékezés keserédes nehézségei.
Élet a saját temetés után
Élet a saját temetés után
Dunajcsik Mátyással ÉG című, októberben megjelent kötetének különleges bemutatója kapcsán beszélgettünk. Szó esett arról is, miért válik egy kiadói döntés politikai gesztussá, vagy, hogy mit jelent számára – és az általa megnyitott világba továbbra is belépni kívánó érdeklődők számára – a már német nyelven írt PUNK című esszékötete. Az interjúban Dunajcsik beszélt a jelenlegi kultúrpolitikai klímáról, az emigráció tapasztalatáról és az alkotás értelméről a komoly kihívást jelentő időszakokban is.
28   29   30   31   32   33   34   35   36 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés