irodalom / könyv
2023. 09. 28.
„Tudod, őrizni kell a nevet” (536.) – olvashatjuk Tompa Andrea ötödik könyvében, amely nemcsak a huszadik századi Erdély világának újabb szeletét tárja elénk hatalmas tudásanyagot mozgósítva, hanem arra is kísérletet tesz, hogy emléket állítson mindazoknak, akiktől „az emberi faj legnagyobb tragédiája” (485.) elvette a nevüket, a létüket, sőt, a méltó halál esélyét is. A Sokszor nem halunk meg egyszerre holokauszt- és örökbefogadás-narratíva, amely a történelmi, valamint a fejlődésregény műfajait is játékba hozva keresi a választ arra, hogy miként lehet megbirkózni az elképzelhetetlennel, és hogyan hatnak az egyénre a feltáratlan családi titkok. A szerző megsemmisítő mélységeken és lélekemelő magasságokon vezet végig minket, ezáltal megmutatja, hogy „a katasztrófa közepén is megszólal valami” (538.), ami azt sugallja, hogy mindig választhatjuk az életet.
2023. 08. 06.
Ezekben a szövegekben drámaiságon van a hangsúly. Ellentétben az Isten. Haza.Csal novelláival, itt a figuráknak nem a kiszolgáltatottságba való passzív beletörődése, hanem cselekvési kísérleteik keltenek groteszk hatást. Noha a párbeszédek és a beidézett tudáskeretek ebben a kötetben is rengeteg ellipszissel, sűrítéssel dolgoznak, és ilyen értelemben „lírainak” is nevezhetőek, Darvasit mintha már nem a passzivitás lírai megragadása, a kiszolgáltatottságba való beletörődés érdekelné, hanem az, hogy az anyagi, érzelmi vagy fizikai kiszolgáltatottságban hogyan képzelhető el mégoly groteszk módon is valamifajta cselekvőképesség. - Darvasi László Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéről Fülöp Barnabás írt kritikát.
2023. 07. 05.
Elmúlt annak az ideje, amikor a tér és az idő koordinátái a papírra nehezedtek. E kettőre felhúzott rendszer lassan porladozik, majd össze is dől. A helyzetre adott válaszban ott rejlik a tanácstalanság, mert érezzük, megszűnt az oázis. Török Zoli jött és kivágta az utolsó két pálmafát, aztán kereket oldott a fejszével. - Aaron Blumm Ki ölte meg Török Zolit című kötetéről Fekete I. Alfonz írt kritikát.
2023. 04. 11.
A Természetes vadság figyelemreméltó válogatás, érdemes újra és újra kézbe venni, hiszen a benne található versek magas színvonala mellett arra is egyedülálló módon rámutat, hogy a magyarországi és a szlovákiai magyar irodalom számos közös mozgással bír. - A versantológiáról Hegedűs Benjámin Jutas kritikáját olvashatják.
2023. 03. 25.
Gyurász Marianna első kötete, a Már nem a mi völgyünk nem tartozik a szigorú értelemben vett konceptkötetek sorába: számos témát érint a gyerekkortól a magánéleti nehézségeken és traumákon át a gyászig, melyeket a poétikai és szerkezeti megoldások kapcsolnak össze, s e tekintetben üde színfolt az elsőkötetek sorában – Gyurász Marianna verseskötetéről Szabados Attila írt kritikát.
2023. 03. 22.
A könyv borítóján Nádas Péter ikonikus vadkörtefájának fotója szerepel. A régiek szerint minden embernek van saját fája, amelyet születésekor ültettek és vele cseperedett, változott az évek során. Nádas Péter készen kapta gombosszegi háza udvarán ezt a vadkörtefát, amely azóta rendszeresen visszatérő képi motívuma műveinek. Az Évkönyv első, 1989-es kiadásában még a fekete-fehér fotókon kísérhetjük végig a fa történetének egy évét, majd a Saját halálban a szöveggel szoros egységet alkotó 160 polaroid kép a súlyos betegség lezajlásának fázisait szimbolizálja. - Károlyi Csaba Egy teljes év című interjúkötetéről Pusztai Ilona írt kritikát.
2023. 03. 11.
A regény elbeszélőjének indiánsága nem olyan identitás, amely a felnőtté válással megszűnik, hanem alkotáshoz használt, nyelvi szinten is megjelenő szabadságként és inspirációs forrásként működik: „Itt a Kétvízközben, ahol lakom, az ember indiánnak születik, és kész.” Márton Evelin prózája hömpölygő mesélés-folyam, amelynek elbeszélője nyersen, humorosan és kíméletlenül vall felnövésről, identitás- és helykereséséről, amely falu és a város díszletei között, oktatási intézmények összefirkált falain belül és saját testének (teknős)páncél nélküli valóságában zajlik. – Márton Evelin Farkashab című regényéről Tomcsányi Sára írt kritikát.
2023. 03. 07.
Hegedüs Vera első kötetében egy írástudatlan nőt ismerhet meg az olvasó, aki a „koldus fehér cigányok” lakta szegénysorról egy másik ország nagy múltú családjába házasodik, majd az új rendszer könyörületességének mintapéldájaként a hangjával szolgálja a pártot. Bár a cselekmény sem időben, sem térben nem helyeződik el konkrétan, az Ostoba mégis egy beazonosítható történelmi korszakot idéz, miközben néhol nyers és szókimondó, máskor érzékeny, lírai nyelven mutatja meg, hogy miként válik a gyengédség gyengeséggé, a test pedig harctérré egy olyan korban, amikor „minden embert szolgáló eszköz halált szolgáló eszközzé változtatható” (7.).
2023. 02. 19.
A 2022-es évben olyan neves szerzők álltak elő új verseskötettel, mint Gergely Ágnes, Fehér Renátó vagy Fekete Vince. Az azonban minden évben nagy kíváncsiságot vált ki a folyóiratok olvasóközönségéből, hogy azok aktívan publikáló szerzői közül vajon kik jelentkeznek első könyvükkel. A debütálás mindig hangsúlyos az életmű tekintetében, az idő múlásával sokan már nem tudnak azonosulni első kötetükkel, míg másokat évekkel később is pozitív példaként emleget a kritika. Éppen ezért érdemes odafigyelni a pályakezdő költők bemutatkozására – az alábbi négyre biztosan.
2023. 01. 26.
Attól, hogy egy szöveg vagy egy könyv társadalmilag fontos témákról beszél, korántsem lesz esztétikai szempontból is értékes. Izsót azonban nem fenyegeti ez a veszély; verseinek nem az az elsődleges erénye, hogy beszél az erőszakról és annak különböző aspektusairól, hanem az, ahogyan beszél. A versek ereje a meglepő, találó, sokszor asszociatív képalkotásban rejlik. „[A] mosolyom illetlen, / mint egy nyitva hagyott slicc.”; „[r]ossz volt a foga, / beletörhetett volna a kemény szavakba, / amiket a fejemhez vágott, / ha nem ízlett neki az ebéd.” - Izsó Zita Bekerített erdő című verseskötetéről Endrey-Nagy Ágoston kritikáját olvashatják.
