bezár
 

irodalom

2019. 05. 18.
Roma írótalálkozó a Romani Film Festen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A IX. Romani Film Fest kísérőrendezvényeként rendezik meg a hiánypótló roma írótalálkozót május 26-án, az Art+Cinema-ban.

A cigány kultúrához éppúgy hozzátartozik az irodalom, mint bármely más művészeti ág. Az utóbbi években szinte csak a képzőművészet és a zene az, ami hallat magáról, mintha megcsappant volna az érdeklődés a cigány irodalom iránt. Ritkán találkozhatunk folyóiratokban roma szerzők nevével és igencsak megritkult a kötetek száma is.

Az országos roma írótalálkozót, mely a IX. Romani Film Fest kísérőrendezvénye, a megjelenés hiánya hozta létre. A rendezők célja, hogy felhívják a figyelmet, hogy továbbra is vannak alkotók, közöttük olyanok is, akiknek a nevével még sohasem találkozhatott az olvasóközönség.

A maratoni felolvasás keretein belül változatos műfajok izgalmas művészeti értékkel gazdagítják az érdeklődőket. Azoknak a szerzőknek, akik személyesen nem lesznek jelen, színészek segítségével idézik meg az írását. Az elhangzottak vizuálisan is megjelennek meghívott képzőművészek által, akik ihletés alapján grafikákat készítenek az írásokra reflektálva.

Az eseményre mindenkit szeretettel várnak május 26-án az Art+Cinema-ban.

A részletes program itt érhető el.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Április 11-én Szóbeli figyelmeztetés címmel tartottak felolvasást
Kritika Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regényéről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés