bezár
 

színház

2008. 06. 18.
Bemutatkozott az új szegedi direktor
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Huszonhét produkciót, közte tizennégy bemutatót tervez a következő évadban a Szegedi Nemzeti Színház július 1-jétől Gyüdi Sándor főigazgató irányította vezetése - hangzott el a 2008/2009-es műsortervet bemutató sajtótájékoztatón szerdán a Tisza-parti városban.

Szkéné színház

 A minőség és az igényesség jellemzi majd a Szegedi Nemzeti Színház következő évadjának műsorát - mondta Juronics Tamás művészeti vezető. A műsorterv a három tagozat - a próza, az opera és a színháztól szervezetileg független balett - arányosságára épül - közölte a Szegedi Kortárs Balett társulatát is irányító művész.

Hozzátette: hosszú távon a színház vezetése a szegedi operajátszás megerősítésére törekszik, hogy a teátrum országos viszonylatban továbbra is meg tudja tartani második helyét és a nemzetközi porondra is kiléphessen.

A nagyszínházban ősszel és tavasszal egy-egy operabemutatóval várják a közönséget. Novemberben Cilea Adriana Lecouvreurjét Michael Sturm állítja színpadra, áprilisban pedig Berlioz Faust elkárhozását mutatják be Juronics Tamás rendezésében. A zenés produkciók közé tartozik még Gibert-Sullivan A kötelesség kalózai című operettje is, a hazai ősbemutatót Almási-Tóth András rendezi márciusban.

A prózai tagozat Shakespeare A vihar című drámáját, valamint Goldoni-Mohácsi A kávéház című vígjátékát játssza majd új bemutatóként. A fiataloknak szól A diótörő című zenés családi mesejáték és a Hattyúk tava című balett gyerekváltozata. Szintén a nagyszínházban látható novembertől A mennyei város című balett -oratórium, melyet Juronics Tamás rendező-koreográfusként jegyez.

A kisszínházban kamaraoperaként állítják színpadra Mozart Figaro házasságát, itt két kortárs prózai művet is bemutatnak majd: Stephens Pornográfia című színművét - Nyugat-Európa ez évi sikerdarabját - és Lőrinczy shakespeare-i fogantatású Balta a fejbe című "hisztériumjátékát". Októberben Machiavelli Mandragóra című vígjátékát mutatják be, decemberben pedig egy igazi nagy romantikus történetet visznek színre Victor Hugo Királyasszony lovagjai című színművével. Főként a gyerekeknek szól majd Ayckburn Mr. A című mesejátéka.

A sajtótájékoztatón Gyüdi Sándor főigazgató bemutatta a színházat irányító csapatát: a művészeti vezető Juronics Tamás, a prózai tagozatot irányító főrendező Telihay Péter, az irodalmi vezető Almási-Tóth András, az első karmester Pál Tamás lesz, az ügyvezető igazgatói posztot pedig Nagy László tölti majd be július 1-jétől.


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 14. Frankofón Filmnapokról
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés