art&design
2011. 11. 09.
René Magritte képei Bécsben
René Magritte belga szürrealista festőművész életművét bemutató nagyszabású kiállítás látható szerdától a bécsi Albertina múzeumban.
A nagy érdeklődés mellett megnyitott retrospektív tárlat összesen mintegy 250 tárgyat mutat be, 150 festmény és grafika mellett kevésbé ismert alkotásokat is, így például Magritte-nak a fotózás és a filmkészítés terén tett kitérőit is.
A szervezők az alkotások keletkezésének időrendi sorrendjét és tematikus szempontokat egyaránt figyelembe vettek. A tárlat bemutatja Magritte festészetének visszatérő motívumait, egyúttal végigkalauzolja a látogatókat a világhírű festő életművén az 1920-as, 1930-as évekbeli technikával készült korai művektől későbbi kísérletező szakaszain át a szürrealistákkal való szakításáig és olyan kiemelkedő késői alkotásaiig, mint A fények birodalma című festmény.
Magritte életművének visszatérő témája az ábrázolás és az ábrázolt dolgok, illetve a nyelv és a valóság egymáshoz való viszonya. Ennek példája egyik leghíresebb alkotása, amely egy pipát ábrázol, alatta ezzel a felirattal: Ez nem egy pipa (Ceci n'est pas une pipe). A témát többször is feldolgozta a festő. A bécsi kiállításon többek között látható a kép angol nyelvű változata, amelyet egy New York-i kiállításra készített Magritte.
A Magritte-tárlat az eddigi legnagyobb kiállítás a múzeum történetében - mondta Klaus Albrecht Schröder múzeumigazgató a megnyitó sajtótájékoztatón. A kiállítási tárgyakat mintegy ötven gyűjteményből kölcsönözték a világ minden tájáról. Magritte egyik kiemelkedő alkotása Az elvarázsolt birodalom - egy azonos nevű falfestményhez készült tanulmány - a múzeum saját gyűjteményét gazdagítja.
A kiállítás február 26-ig látogatható.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről