bezár
 

film

2012. 01. 20.
Lengyelország - röviden. Dokumentumfilmek kéthetente a Lengyel Intézetben!
Lengyel Intézet (1065 Budapest, Nagymező u. 15.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Lengyel Intézet 2012. januárjától új programsorozattal jelentkezik "Lengyelország-röviden. Dokumentumfilmek Lengyelországról." címmel. A filmek kéthetente, csütörtök esténként kerülnek bemutatásra a Lengyel Intézet mozitermében.
Mi lengyelek és magyarok, jól ismerjük egymást, és sokat tudunk egymás kultúrájáról. Mégsem vagyunk mindig tisztában az események hátterével, vagy azoknak szereplőknek, személyeknek a munkásságával, akiket a budapesti Lengyel Intézetben bemutatnak a magyar nagyközönségnek.

Most épp az eddig kevéssé ismert jelenségeket szeretnék közelebb hozni mindazokhoz akik beszélnek lengyelül, vagy angolul. Kéthetente jelentkező dokumentumfilm-sorozatuk keretében olyan alkotásokkal jelentkeznek mint Jolanta Delewska nagyszerű PO-LIN című filmje, mely a háború előtti lengyel zsidóságról fest hiteles képet, vagy mint A plakát másik oldala (Druga strona plakatu) című film, mely a lengyel plakát történetén keresztül beszél az átalakulásokról, a jelenkori lengyel társadalomról. A program keretében bemutatják továbbá a Komeda. Az élet zenés ösvényei (Komeda. Muzyczne ścieżki życia) című filmet, mely a zeneszerzőről, jazzmanről, de mindenekelőtt a kommunista Lengyelország ellenzéki művészéről szól, valamint a Világhírű lengyelek karrierjei. Sikeresek (Światowe kariery Polaków. Udacznicy) című portrésorozatot, mely olyan lengyeleket mutat be, akiknek „sikerült karriert csinálni” és akik más-más területen, tehetségük révén világhírnévre tettek szert, úgy mint Agnieszka Holland, Tomasz Stańko és Janusz Kamiński.

A filmeket lengyel nyelven, angol felirattal vetítik. A belépés díjtalan.

A program:

Január 26.|18.00
PO-LIN / EMLÉKMORZSÁK


A lengyelországi zsidóság élete a két világháború között, soha nem látott archív felvételeken. Jolanta Dylewska, a nemzetközileg egyik legelismertebb lengyel dokumentumfilmes egyedülálló archív felvételekkel, egy letűnt, háború előtti Lengyelországot tár elénk: zsidók és lengyelek, egymással szomszédos falak, egymásba érő otthonok, városka a városka hátán. „Po-lin’ jiddisül annyit jelent: "itt telepszünk le, itt az otthonunk".


Február 9., február 23.|18.00
VILÁGHÍRŰ LENGYELEK KARRIERJEI I-II.

Portrésorozat azokról a lengyelekről, „akiknek sikerült”, akik különböző területeken, tehetségük révén világhírnévre tettek szert, mint például Agnieszka Holland, Tomasz Stańko, Janusz Kamiński, Yola Czaderska-Hayek, Jan Kaczmarek, vagy Izabella Miko.


Március 8.|18.00
A PLAKÁT MÁSIK OLDALA/ DRUGA STRONA PLAKATU

A film az átalakulásokról, és a múlt napjaink lengyel társadalmára is hatással levő jelenségeiről szól, a lengyel plakát történetén keresztül. Egy Varsóban élő, grafika-szakos fiatal lány szemével fedezheti fel a néző napjaink Lengyelországát, és azt, milyen fontos szerepet játszik a kulturális örökség és emlékezet az új jövőkép megteremtésében. A XX. század egyik legnagyobb grafikai eredményének nevezhető lengyel plakát történetével Marcin Latałło filmje –mely az első, kifejezetten ennek a témának szentelt dokumentumfilm –a kortárs Európa társadalmáról, kultúrájáról és történelméről mesél.
A film trailere itt látható!


Április 12.|18.00
ANDRZEJ WAJDA: CSAPÓ!/ ANDRZEJ WAJDA: RÓBMY ZDJĘCIE!

A lengyel filmtörténet leghíresebb alkotójáról készült portréfilm szerzője a nagy filmes Mesteriskolájának négy tanítványa. A Katyń című film forgatásán 2006-2007 fordulóján készült felvételeket, a sok évtizedes tapasztalattal rendelkező világhírű rendező személyes vallomásai egészítik ki. Az alkotás, Andrzej Wajda általánosan ismert, és média által kreált képével ellentétben cseppet sem banális, őszinte portré.
A film a Katyńi mészárlás áldozatai emlékének (április 13.) előnapján kerül bemutatásra.


Április 26.|18.00
KOMEDA. AZ ÉLET ZENÉS ÖSVÉNYEI/ KOMEDA. MUZYCZNE ŚCIEŻKI ŻYCIA

Krzysztof Komeda – lengyel orvos, jazz-zongorista és filmzeneszerző. Lengyelországban zenéje kultikus, filmmelódiáit világszerte ismerik. Polański Rosemary gyermekei című filmjéhez szerzett bölcsődala új fejezetet nyitott a filmzene történetében. Dallamos, sokszor melankolikus hangsorai mintha saját drámai életútjának zenei aláfestését adnák. Komeda az 50-es i 60-as évek kommunista Lengyelországában a művészi ellenállás szimbóluma volt. Amerikába utazott, ahol egy teljesen más életstílussal ismerkedett meg. 1969-ben, mindössze 37 évesen, karrierje csúcsán egy tragikus balesetben vesztette életét. A Komeda. Az élet zenés ösvényei elsősorban Komeda filmzenéjének és a zeneszerző életének kapcsolatát vizsgáló filmesszé, de egyúttal a háború utáni társadalmi, politikai és kulturális változások időszakáról, valamint a lengyel művészek munkájáról és exodusáról szóló hiteles kordokumentum.
A filmmel a zeneszerző születésének és halálának évfordulójára emlékezünk.


Május 10.|18.00
A SZABADSÁG HÍVÓSZAVA - Beats of Freedom/ ZEW WOLNOŚCI- Beats of Freedom

Wojciech Słota és Leszek Gnoiński lebilincselő dokumentumfilmjében lengyel rock legendák elevenítik fel a 80-as évek korszakát. A nézők a maguk nemében egyedülálló történeteket hallhatnak a politikai rezsimmel való szembeszegülésről és fiatal szabadság enklávéinak megalapításáról. A film archív felvételekben bővelkedik, például a Jarocin-i Fesztiválról. A lázadás és zene időszakáról, mely mára a történelem részévé vált, többek között Marek Niedźwiecki, ...Krzysztof Skiba, Kazik Staszewski, Muniek Staszczyk, Jurek Owsiak és Kora Jackowska mesélnek.
A film az  Útmutató a lengyelekhez című kisfilmsorozat egyik alkotása.


Május 24.|18.00
JÁTÉKOK/ZABAWKI

A dokumentumfilm a jelenkori lengyel kreativitás jelensége és a játék, mint a Lengyel Népköztársaság időszakának hiánycikke között keres antropológiai kapcsolatot, bemutatva, hogyan és mivel játszottak a mai kreatív osztály vezető képviselői.
A film az  Útmutató a lengyelekhez című kisfilmsorozat egyik alkotása.

Képanyag: PO-LIN / EMLÉKMORZSÁK
www.lengyelintezet.hu

nyomtat

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

A 14. Frankofón Filmnapokról
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés