bezár
 

art&design

2013. 04. 02.
Felvidéki képzőművészek fóruma Kassán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kassán rendezik meg a héten a Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Fórumot: csütörtöktől szombatig szakmai előadásokkal és kortárs művészek kiállításainak sorával várják az érdeklődőket.

prae.hu

A szlovákiai magyar kortárs képzőművészek, a Pozsonyi Magyar Intézet, Magyarország kassai főkonzulátusa és a Rovás egyesület szervezésében megvalósuló fórum hiánypótló rendezvény, először Pozsonyban tartották meg, célja pedig az, hogy lehetőséget adjon a kapcsolatteremtésre, teret adjon a pályázati lehetőségek megvitatására, szakmai jellegű előadások meghallgatására és a művészek bemutatkozására is.
   
"A fórum részint a kapcsolatteremtésről, részint a szakmai elmélyülésről szól" - mondta az MTI-nek Gyenes Gábor grafikus, a rendezvény egyik ötletadó szervezője. Mint rámutatott: a fórum résztvevőinek sorában neves hazai és külföldi kortárs képzőművészek egyaránt megtalálhatóak.
   
A rendezvénysorozatot csütörtökön a szlovákiai magyar kortárs művészek közös tárlata nyitja Löffler Béla hajdani villájában a Rovás Akadémián. A Transcom.net című kiállítás vezértémája a kommunikáció, a tárlaton a nemrégiben Munkácsy-díjjal kitüntetett Mayer Éva, valamint Szőke Erika, Pézmán Andrea és Gyenes Gábor kortárs grafikusok alkotásai szerepelnek. Pénteken Orosz István Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus munkáiból nyílik Az enyészpont kijelölése címmel kiállítás. Mindkét tárlat április végéig látogatható.
   
A fórum második és harmadik napja szakmai előadások - nagyközönség előtt is nyitott - sorozatára épül, az előadók között ott lesz Bartusz György Munkácsy-díjas szobrász és intermediális képzőművész, Rónai Péter, a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karának dékánja, valamint Beke László és Lőrinc Viktor művészettörténész.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés