bezár
 

art&design

2014. 05. 27.
Kiállítás Czóbel Béla életművéből
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az 1971-es Műcsarnokban rendezett tárlat óta nem volt olyan, a Czóbel Béla-életművet egészében bemutató kiállítás, mint amilyen a szentendrei MűvészetMalomban látható péntektől – közölte az MTI-vel a Ferenczy Múzeum kommunikációs munkatársa.
A Czóbel, egy francia magyar című kiállítás csaknem kétszáz műalkotása révén a közönség újra együtt láthatja Czóbel Béla (1883–1976) jól és kevésbé ismert, illetve régen látott műalkotásait – mondta Berényi Marianna.     

A kiállított művek között olyanokkal is találkozhat a közönség, amelyek 100 éve nem szerepeltek sem magyar, sem külföldi kiállításon, emellett vannak olyanok is, amelyek a legfrissebb kutatások során kerültek elő, s most láthatók először.     

„A rendezők szándéka azonban nemcsak a művész eddig sokak számára ismeretlen, külföldön őrzött, ritkán látható képeinek bemutatása volt, hanem az életművel kapcsolatos fotók, írásos és egyéb jellegű dokumentumok előtárása is” – hívta fel a figyelmet a múzeum munkatársa.     

A modern magyar festészet egyik legmeghatározóbb, nemzetközi rangú alakja igazi világpolgár is volt, aki élt és alkotott Münchenben, Berlinben, a hollandiai Bergenben, második otthona azonban Párizs volt, ahová többször visszatért. 1948 után haláláig a teleket ott töltötte, a nyarakat pedig Szentendrén.     

Berényi Marianna kiemelte: csupán az életmű egy részét ismerjük, mert Czóbel kalandos életútja során többször költözött, menekült, időnként képeinek nyoma veszett. Alkotásainak sorsa olykor drámai fordulatot is vett: amikor az első világháború idején el kellett hagynia Franciaországot, a Montparnasse-on bérelt műtermét lefoglalták, benne maradt képeit 1921-ben elárverezték. A MűvészetMalom kiállításán most ebből a korai időszakból is jelennek meg alkotások.     

Berényi Marianna felidézte, hogy Czóbel a képeit már fiatal művészként is értékesíteni tudta, voltak, akik kifejezetten gyűjtőivé váltak Párizsban, Hollandiában, Berlinben vagy az Egyesült Államokban, alkotásainak jelentős részét – köztük számos főművet – a párizsi Galerie Zak értékesítette, s így ezeket a magyar közönség kevésbé ismerheti.     

A pénteken nyíló kiállításon a közönség számos külföldi és magyar köz- és magángyűjteményből származó alkotással találkozhat, így például a párizsi Pompidou Központ vagy egy neves chicagói magángyűjtő kincseivel is.     

A MűvészetMalomban rendezett kiállítás létrehozása a Ferenczy Múzeum számára jelentős szervező munkát jelentett: egyebek mellett ötvenöt kölcsönzési kérelemmel fordultak a világ különböző gyűjteményeihez, ugyanakkor meglepetéseket is tartogatott a munka. A bernriedi Buchheim Museumot megkeresve kiderült, hogy a kért, Czóbel expresszionista korszakából származó mű mellett további három – a szakma számára sem ismert - festményt is őriznek. „Ezek szintén láthatók lesznek” - jegyezte meg a szakember.
    
Ugyancsak váratlan fordulatot jelentett, amikor az előkészületek során a szentendrei Czóbel Múzeum gyűjteményében őrzött, egyik Hollandiában festett kép hátoldalán felfedeztek egy eddig vörös festék által rejtett ismeretlen alkotást is. Ez is megtekinthető lesz az augusztus végén záró kiállításon – tette hozzá Berényi Marianna.     

A több mint hét évtized munkásságát felölelő tárlat kurátora Barki Gergely, Bodonyi Emőke, Jurecskó László és Kratochwill Mimi.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
art&design

Interjú Schmied Andival

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés