bezár
 

art&design

2015. 10. 09.
Damien Hirst magángyűjteményének szentelt galéria
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Damien Hirst kortárs brit képzőművész magángyűjteményét bemutató galéria nyitotta meg kapuit a héten Londonban: a több mint háromezer alkotást számláló kollekcióban mások mellett Andy Warhol-, Francis Bacon- és Jeff Koons-munkák sorakoznak.

Hirst nagyjából 25 millió fontot és több mint egy évtizedet áldozott a dél-londoni Newport Street Gallery megszületésére, és az ingyenesen látogatható intézmény első tárlatát egy kevésbe ismert művésznek, a 2011-ben elhunyt John Hoyland brit absztrakt festőnek szentelte, akinek munkáival még diákkorában ismerkedett meg.
    

A két férfi 1992-ben találkozott először. Hirst 2009 óta gyűjti Hoyland munkáit és saját maga válogatta össze a neki szentelt első tárlat anyagát is. A kiválasztott 33 alkotás között színes csíkokkal, négyzetekkel és téglalapokkal teli hatalmas vásznak is sorakoznak. A Hoyland egy festményéért árverésen kifizetett eddigi legmagasabb összeg 185 ezer font (77,7 millió forint) volt 2008-ban.
    

A galéria következő tárlatairól egyelőre még nem tudni semmit, Hirst ugyanis nem szeretne ígéretekbe bocsátkozni, hogy később szabadon megváltoztathassa az elképzeléseit. Annyi biztos, hogy a tárlatok anyaga kivétel nélkül Hirst saját, Murderme-gyűjteményéből fog kikerülni, amely bővelkedik Bacon, Warhol, Picasso, Giacometti, Richard Hamilton és Koons alkotásaiban.
    

A 3437 négyzetméteren elterülő galériát egy sor viktoriánus téglaépület átalakításával álmodta meg a Caruso St. John építésziroda. A hat kiállítóterem mellett előcsarnok, könyvesbolt és étterem is található a komplexumban, ahol azonban a formaldehidben "tartósított" teheneiről és cápáiról híres Hirst egyetlen saját munkáját sem fogják kiállítani - írta a The New York Times online kiadása.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
art&design

Koleszár Stella kiállítása a Kis Présházban (1111 Budapest, Bartók Béla út 44.)
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel

Más művészeti ágakról

irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről
Kritika Kállay Eszter Vérehulló fecskefű című kötetéről
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés