bezár
 

irodalom

2019. 10. 20.
Várják a jelöléseket a Bessenyei-díjra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November 1-jéig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által 2008-ban alapított művészeti díjra, amely a város híres szülötte, Bessenyei Ferenc nevét viseli - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

A kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészről, a város díszpolgáráról elnevezett - az első három évben városi hatáskörű, majd a magyar nemzet egészére kiterjesztett - elismerést minden évben egy alkalommal, az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers-, és prózamondás kategóriákban jelöltek közül egy személy és egy csoport részére ítélheti oda a város közgyűlése.

prae.hu

Az 1,5 millió forintos pénzjutalommal járó díj olyan személynek, illetve csoportnak adományozható, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért folytatott munkában kimagasló teljesítményt nyújtanak vagy nyújtottak, és ily módon Bessenyei Ferenc szellemiségének megfelelően tevékenykedtek, az ő munkáját folytatják.

Az első esztendőben Kónya Krisztina operaénekest tüntették ki az elismeréssel, a következő évben Hegedűs Endre zongoraművész és a Kankalin Néptáncegyüttes kapta a díjat. 2011-ben Zoltán Péter klarinétművész, tanár és a Városi Fúvószenekar, 2012-ben Bitskey Tibor színművész és a Fandante Kamarakórus, 2013-ban Jordán Tamás színművész és Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar, 2014-ben Széles Anna színművésznő és Steiner Béla zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, 2015-ben Mihályi Győző színművész és Fogarassy Judit táncművész, 2016-ban Kovács István színművész és Vágó János kürtművész, karnagy, 2017-ben Kovács Zsuzsa színművésznő és Borsos Annamária zongoraművész, tanár, majd Balázs Péter színész-rendező, tavaly pedig a Huszti Péter-Piros Ildikó színészházaspár és a Bessenyei Színkör érdemelte ki a díjat.

Jelöltet bárki javasolhat postai vagy elektronikus levélben. A részleteket a város honlapján ismerhetik meg az érdeklődők.
Az elismerést - a város pecsétjével ellátott oklevelet és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakettet - hagyományosan a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva adják át ünnepélyes keretek között.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A harmadik Lomboldal öko-irodalmi estről
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 49. számáról

Más művészeti ágakról

színház

Autizmus, anyaság és transzcendens keresés Vajda Zoltán Richárd Gézagyerek-rendezésében
art&design

Diki Luckerson: Haladás labirintus szája felé
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés