bezár
 

film

2019. 11. 20.
Ezek lesznek a 22. Faludi Filmszemlén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November 27. és 30. között a hazai alkotók munkái mellett amerikai, fehérorosz, iráni, izraeli, lengyel, olasz, orosz, spanyol és ukrán filmeket láthatunk, a legjobb fotókból pedig a Párbeszéd Házában nyílik kiállítás. Az ingyenes vetítéseket a Premier Kult Caféban tartják majd.

Húsz ország közel félezer filmesének alkotásaiból állt össze a 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle versenyprogramja, amelynek keretében összesen 14 órányi animációs-, kisjáték- kísérleti- és dokumentumfilmet vetítenek a Premier Kultcafé termeiben. A hagyományosan tematikus fesztivál idei mottója a Hívás, a filmszemle látogatói ehhez kapcsolódó, mások melletti elköteleződéssel, élethivatással, kihívásokkal foglalkozó filmeket láthatnak a november 27. és 30. közötti, ingyenes vetítéseken.

Idén 23 kisjátékfilm, 19 dokumentumfilm, valamint 10 animációs, illetve kísérleti film került be a versenyprogramba. A filmes kategóriák győzteseiről az Almási Tamás, Lázár Kovács Ákos, Karl Markovics, Kassay Réka és Ujj Mészáros Károly alkotta zsűri dönt. Különdíjban részesül a legjobb elsőfilmes rendezés, valamint a legjobb filmegyetemi hallgató által készített alkotás is, emellett a diák- és az ökumenikus zsűri is győztest hirdet majd a fesztiválon. Az információs vetítéseken további közel 100 filmet nézhetnek meg az érdeklődők.

Karl Markovics

Karl Markovics

A magyar jezsuita rendtartomány által huszonkét éve létrehozott filmszakmai rendezvényhez immár tizedik éve fotópályázat is kapcsolódik. Az előzsűri által legjobbnak ítélt alkotásokból november 29-én, 18 órakor, a Horánszky utcai Párbeszéd Házában nyílik kiállítás. A kategória zsűrijét Wojciech Grzędziński, Haris László, Korniss Péter és Kosmály Gábor alkotják, akik az önálló fotográfiák és a sorozatok közül is díjazzák a legjobbakat.

Korniss Péter

Korniss Péter

Idén különleges programmal indul a fesztivál, hiszen november 26-án 18 órától, az Osztrák Kulturális Fórum és a Faludi Ferenc Akadémia szervezésében a filmszemle zsűrijét vezető, Oscar-díjra jelölt színész-rendező Karl Markovics Lélegzés című, többszörösen díjazott filmjét lehet megnézni a Művész Moziban. A vetítést követően pódiumbeszélgetést rendeznek a meghívott rendezővel. Az előadás ingyenes, jegyek a Művész mozi pénztárában igényelhetők.

Ujj Mészáros Károly

Ujj Mészáros Károly

A Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat szervezőinek fontos, hogy értékes alkotásokat mutassanak be, de fontos az is, hogy ők maguk is hozzájáruljanak az értékteremtéshez. Ezért döntöttek úgy, hogy videós sorozatot indítanak, amelynek keretében hiteles embereket szólítanak meg, és kérnek arra, hogy röviden meséljenek a filmszemle és fotópályázat idei mottójához kapcsolódó élményeikről. Itt Korniss Péter, itt pedig Ujj Mészáros Károly története hallgatható meg, a továbbiak a Faludi Filmszemle YouTube-csatornáján találhatóak. 

A fesztivál részletes programja a Faludi Ferenc Akadémia honlapján, valamint a filmszemle Facebook-oldalán olvasható.

Forrás: Faludi Filmszemle

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Prikler Mátyás: Hatalom
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés