bezár
 

film

2020. 10. 22.
Cannes-ban versenyez a METU hallgatóinak kisfilmje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 73. Cannes-i Filmfesztivál Cinéfondation válogatásában, azaz a filmes egyetemek legjobbjai között versenyez a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója, Beleznai Márk Agapé című vizsgafilmjével – tájékoztatta a prae.hu portált a METU. A kétezer vizsga- és diplomafilmből beválogatott 17 alkotásból a májusban elhalasztott teljes filmfesztivál rövidebb programját felvonultató, októberi Cannes 2020 Special nevű eseményen választják majd ki a három abszolút győztest október 27. és 29. között.

A 16 perces rövidfilmben egy tizenéves filmrajongó (Kornél) és egy negyvenes éveiben járó egyedülálló nő (Hanna) ismerkedik meg egymással. A két, elsőre teljesen eltérő karakter hamar ráébred, hogy hasonló múltbeli élményeik miatt több közös van bennük, mint gondolták, emiatt pedig valószínűtlen kapcsolat kezd kialakulni közöttük. A főszerepekben Gryllus Dorka, Kenéz Ágoston és Egri-Rónay Benjamin láthatók.

Agapé

A Budapesti Metropolitan Egyetem történetében nem Beleznai Márk filmje az első, amely kijutott a cannes-i filmfesztiválra: 2019-ben Moldovai Katalin Ahogy eddig című diplomafilmje került szintén a Cinéfondation válogatásába.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy hallgatóink nem csak itthon, de a rangos nemzetközi filmes eseményeken is nagy sikerrel szerepelnek. Az Agapé című film azért is különleges, mert Márk és stábja még a második év végi vizsgára készítette a kisfilmet. Már a forgatókönyv is nagyon ígéretes volt, a kész film láttán pedig egyszerűen csak annyit tudtunk mondani: »Le a kalappal.« Szakunk oktatói folyamatosan segítik a hallgatókat a vizsga- és diplomafilmek előkészítésében és kivitelezésében. Mivel mindannyian hiszünk abban, hogy a filmkészítés lényege az egyedi látásmód, az egyéni hang és az egyedi vizuális történetmesélés, nekünk oktatóknak is óriási siker, ha a METU-n tanuló diákok filmjeire felfigyel a világ. Arra törekszünk, és azt támogatjuk, hogy diákjaink bekerüljenek a hazai és nemzetközi szakmai vérkeringésbe. Cannes a legnagyobb és a legfontosabb filmfesztivál. A Cinéfondation versenyprogramjába bekerülni pedig már eleve hatalmas szakmai elismerés. Nagyon büszkék vagyunk, és nagyon drukkolunk Márknak és az egész csapatnak” – mondta el Groó Diana filmrendező és forgatókönyvíró, a Budapesti Metropolitan Egyetem Képalkotás Mozgóképkultúra- és Média alapszak szakirányvezetője.

Agapé

„Barna Máté és Kőváry Dániel évfolyamtársaimmal, az Agapé operatőrével és vágójával már a tanulmányaink elején megtaláltuk a közös hangot. A minket segítő oktatók és mi magunk sem kötelező feladatként álltunk az Agapé elkészítéséhez, egy igazi kreatív műhely alakult ki a film stábja és a tanáraink között” – tette hozzá az író, rendező, Beleznai Márk.

A filmmel kapcsolatban Gryllus Dorka elmondta, örömmel mondott igent a filmre, miután elolvasta a forgatókönyvet, a forgatás pedig vidáman, mégis jól szervezetten és gördülékenyen zajlott. „Sok profi megirigyelhetné.”

Képek forrása: Budapesti Metropolitan Egyetem; Agapé Facebook

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A szolgálólány meséje az HBO-n
Max Barbakow: Palm Springs
Jacek Borcuch – Andrzej Dragan – Krzysztof Garbaczewski – Renata Gasiorowska – Pawel Lozinski, Jan P. Matuszynski –Tomek Popakul – Jerzy Skolimowski – Krzysztof Skonieczny – Malgorzata Szumowska – Mariusz Trelinski – Magnus von Horn – Anna Zamecka – Xawery Zulawski: Otthon

Más művészeti ágakról

art&design

Karanténba zárt vizuális napló Karanténba zárt vizuális napló
Birtalan Zsolt 40 nap (Karantén napló) kiállításáról
irodalom

Meghalljuk-e a mieinket? Meghalljuk-e a mieinket?
Szabó Ádám: Valakik beszélnek
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Minden egy Excel-táblázattal indult Minden egy Excel-táblázattal indult
Interjú Puklus Péter fotográfussal képzőművészetről, nemzetközi kapcsolatépítésről, a szabad alkotás lehetőségeiről és jövőbeli tervekről
irodalom

„A fonat lesz az, amit én regénynek képzelek” „A fonat lesz az, amit én regénynek képzelek”
Beszélgetés Tompa Andreával a Költő a nappaliban eseményén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés