bezár
 

art&design

2024. 02. 23.
Benkő Imre fotográfus életműkiállítása a Műcsarnokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Benkő Imre fotográfus életműkiállítása a Műcsarnokban Kétszázötven fotográfián keresztül mutatja be Benkő Imre fotográfus, fotóriporter hat évtizedes munkásságát a Valós látomások - Benkő Imre a szubjektív dokumentarista című tárlat, amely csütörtökön nyílt meg Budapesten, a Műcsarnokban.

Szegő György, a Műcsarnok művészeti vezetője a csütörtöki sajtóbejárás előtt rendkívüli eseménynek nevezte a Benkő Imre életművéből rendezett kiállítást, amely ünnep a Műcsarnoknak és magyar fotográfiának."A képek drámákról, néhol vidám drámákról mesélnek" - fogalmazott.

Tulipán Zsuzsanna, a kiállítás kurátora arról beszélt, hogy a fotográfus hat évtizedes pályája lenyomata a kornak, amely visszaköszönt a magyar sajtóorgánumokban az 1970-es évek elejétől napjainkig. Benkő Imre szigorúan építkezett a pályája alatt, amely klasszikus sajtófotózással indult, majd az évtizedek során autonóm életművé vált - mutatott rá.

A tárlaton látható 250, nagyrészt fekete-fehér képet több ezer fotográfia közül válogatták ki. A kiállítás a Műcsarnok három termében kapott helyet: az elsőben a külföldi utak fényképei, a másodikban magyarországi felvételek, a harmadikban Budapesten készült fényképek láthatók - ismertette a kurátor.

Az első teremben összesen 88 kép látható, amelyek a különböző kiküldetések és magánutak során készültek. Tulipán Zsuzsanna elmondta, hogy Benkő Imre több mint ötven országban járt, volt ahova többször is visszatért. A kurátor szerint Benkő Imre mindegyik képe egyfajta időívet, szubjektív korlenyomatot hoz létre. A külföldi képek között Benkő Imre Franciaországban, Angliában és Hollandiában készített fotóiból látható válogatás. Emellett szerepelnek az anyagban New Yorkban készült képei, az 1980-as években rögzített moszkvai fényképei és Kínában készült portréi is. Benkő Imre kilencszer járt Kínában és többször megfordult Kubában is. Kambodzsában árvaházépítést dokumentált, indiai fényképein pedig a nyomort és az emberi kiszolgáltatottságot ábrázolta.

Benkő Imre 18 évig dolgozott a Magyar Távirati Iroda (MTI) fotóriportereként, amely lehetőséget biztosított számára, hogy külföldi utakon, a szocialista tábor különféle helyszínein kitanulja a riportfotós életét - idézte fel Tulipán Zsuzsanna.

A második teremben kiemelkedő, Magyarországon készült fotósorozatai láthatók. Benkő Tibor az MTI kulturális fotóriportereként sok színházi próbafolyamatot kísért végig: egyebek mellett a Pécsi és Győri Balett, valamint a budapesti operaház balettelőadásait fotózta. A kiállításon megjelenik Köllő Miklós pantomim színháza is - tette hozzá a kurátor.

Benkő Imre kilenc évig kísérte figyelemmel a kohászat leépülését, az Ózdi Kohászati Üzemek sorsát. Az ózdi fotóesszével 1992-ben elnyerte a New York-i Eugene Smith Memorial Fund ösztöndíjat - idézte fel a kurátor.

Az ózdi fotósorozat mellett a második terem nagy egysége a magyar vidékről készült fényképanyag, amelyben ipari tanulók szállása, pszichiátriai intézetben élők és hajléktalan emberek hétköznapjai jelennek meg, esküvői képek és ikerpárokról készített sorozata mellett.    

A harmadik terem budapesti fotókat tár a közönség elé: Kálvin téri tűzfal vagy a Lukács fürdő jelenik meg a képeken, valamint break dance a Párizsi udvar passzázsában, gördeszkások a Margit-híd alatti aluljáróban, tábortűz a Havanna-lakótelepen. Tulipán Zsuzsanna szerint a fesztiválokon, majálisokon rögzített képek a városi élet tágabb kontextusát mutatják. Benkő Imre 1993-ban kezdte fotózni a Sziget Fesztivált, ezekből is látható válogatás a kiállításon.

Tulipán Zsuzsa elmondta azt is, hogy Benkő Imre munkássága több fotográfust megihletett, köztük a cseh fotóművészt Josef Koudelkát, aki szintén a környezet és az ember kapcsolatát vizsgálja.

A kurátor beszélt arról is, hogy Benkő Imrének tíz fotóesszé kötete jelent meg. Két alkalommal, 1975-ben és 1978-ban, megnyerte a World Press Fotópályázatot. Több mint 70 egyéni és számos csoportos kiállításon vett részt. 1988-tól 2000-ig tanított a Magyar Iparművészeti Egyetemen, ahol több fotós generáció tanult a keze alatt. 2018-ban jelent meg az életművét bemutató monográfia.

A Valós látomások - Benkő Imre a szubjektív dokumentarista című tárlat április 7-ig látogatható a Műcsarnokban.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
A 14. Frankofón Filmnapokról
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés