bezár
 

irodalom

2024. 05. 18.
Hogyan nem kapott nemzetközi díjat Nádas Péter
Amikor a politikai korrektség végképp legyőzi az irodalmi minőséget
Tartalom értékelése (16 vélemény alapján):
A Die Zeit 22. számában jelent meg a Világ Kultúráinak Háza 35 ezer eurós, jelentős irodalmi díjának odaítéléséről egy roppant zavarba ejtő írás. A cikket a díj zsűrijének két tagja, Juliane Liebert és Ronya Othmann jegyzi, a műfaja bennfentes kibeszélés által történő problémafelvetés lehetne. A témája pedig az, hogy a díj odaítélésénél fontos volt az ideológia, de ezek mellett elsikkadt az irodalmi minőség. A magyar vonatkozás Nádas Péter Rémtörténetek című regénye. Balogh Endre összefoglalója.

Vannak olyan kérdések, amelyeket csak azok tudnak feltenni és megvilágítani, akik közel vannak a tűzhöz, egyébként konteók, összeesküvéselméletek világába csöppenünk. Ilyen a díjak világa. Ki miért kapja meg? Ki mit tett azért, hogy...

prae.hu

A Die Zeit című, nagy múltú német hetilapban a két szerző elmeséli, hogy 2023 tavaszán egymástól függetlenül lettek a berlini Haus der Kulturen der Welt (HKW  – Világ Kultúráinak Háza) által évente odaítélt Nemzetközi Irodalmi Díj zsűrijének tagjai, velük együtt heten voltak. Ez rangos díj: a 35 000 eurót 2009 óta a kortárs nemzetközi irodalom egy-egy művének és első német fordításának ítélik oda úgy, hogy a szerző 20000, a fordító pedig 15000 eurót kap. Többek között Amos Oz, Teju Cole, Marie NDiaye és mások kapták meg eddig.

HKW  – Világ Kultúráinak Háza

A Világ Kultúráinak Háza Berlinben

A zsűri tagjai a szerződéshez a díj értékelési szempontjait írásban is megkapták, és mint írják, az első ülésen fel is olvasták nekik:

„A pályázatokat nem a szerző/fordító hírneve, hanem a könyv minősége alapján bírálják el (...) A pályázatok elbírálásakor a kiadó, a szerkesztő, a szerző, a fordító, ezek nemzetisége, etnikai hovatartozása, politikai és vallási nézetei tekintetében nem kivételeznek, és félreteszik az előítéleteiket.”

A következőkben leírják, hogyan zajlott a folyamat. Minden zsűritag véletlenszerűen kapott mintegy 20 könyvet, melyekről rövid kritikát írtak, és kiválasztottak hármat a longlistre. Minden könyvhöz mindenki hozzáférhetett, így mindegyiket meg is lehetett beszélni. Hosszas és termékeny vita zajlott, amelynek során összeállt a „longlist”, amelyből aztán kiválasztották a győztest.

De azon a napon, amikor meg kellett határozni a shortlistet, mint a szerzőpáros írja, a korábbi vita kicsúszott a civilizált mederből. A shortlisten hat könyv szerepelt, és a hét zsűritag mindegyike hat pontot adhatott, könyvenként egyet. A HKW illetékesei vezették az ülést, szavazati jog nélkül. A szavazás ezután nyílt volt.

Az irodalmi szempontok alapján összeállított szűkített listára egy francia nyelven író, Párizsban élő szenegáli, egy, az Egyesült Államokban élő dél-koreai, egy, jelenleg Berlinben száműzetésben élő orosz, egy fehérorosz, egy mexikói és egy francia író került. Egy férfit és öt nőt jelöltek volna.

Don Mee Choi DMZ Kolónia (DMZ Colony) című műve, amelyet Uljana Wolf fordított, valamint Mohamed Mbougar Sarr Az emberek legtitkosabb emlékezete című műve, amelyet Holger Fock és Sabine Müller fordított, egyenként öt-öt pontot kapott (Sarr-interjúnk Halápi Blankától itt olvasható). Maria Stepanova Girls Without Clothes / Mädchen ohne Kleider (Lányok ruha nélkül), Eva Viežnaviec Was suchst du, Wolf? (Mit keresel, farkas?) és Mariette Navarro Über die See (kb. A tengerről) című műve egyenként négy pontot, Verónica Gerber Bicecci Leere Menge (kb. Üres tömeg) című műve három pontot, négy másik szerző pedig egyenként két pontot kapott.

Az egyik zsűritag azonban ezzel a döntéssel nem értett egyet. Azt mondta, nem tudna együtt élni azzal, hogy a két-két ponttal jutalmazott könyvek között három fekete nő is szerepel, akiket most kizártak, míg egy fehér francia nő (Mariette Navarro) bekerült a szűkített listára. Ezért visszavonná szavazatát Navarrótól, és odaadná azt az egyik szerzőnek, aki csak két ponttal esett ki. Mások is csatlakoztak hozzá. Egy ponton az is felvetődött, Mariette Navarróval az a gond, hogy ő „fehér francia nő”. A zsűri négy a három ellenében megszavazta a cserét a shortlisten.

Mariette Navarro 2020-ban

A fehér francia Mariette Navarro

Ezután következett a következő etap: a zsűrinek, amely sikeresen leszavazta a korábban favoritnak tartott „fehér francia nőt”, el kellett döntenie, hogy a „kétpontos” szerzők közül melyik kerüljön fel helyette a listára. A választás Cherie Jonesra esett, akinek könyvét korábban egyesek „erőszakpornónak” és „netflixes stílusúnak” minősítettek. De volt egy negyedik szerző is két szavazattal: Nádas Péter. Könyvét a zsűri korábban mesterműnek minősítette.

A zsűri hirtelen vitába keveredett, hogy melyik könyv kerüljön a francia szerző helyére, Nádas Péter Rémtörténetek című kötete többek szerint kétségtelenül a legjobb könyv (kritikánk Csutak Zoltántól itt olvasható a Rémtörténetekről). De Nádas kiváltságos fehér szerző, akit a hírlapírók szeretnek. O. Ronya elmondta (aki egy személyben a szemlézett cikk egyik szerzője is), hogy Nádas Péter zsidó családból származik, több évtizedet töltött a szocializmusban, és hogy valószínűleg most, Orbán Viktor Magyarországán is sem igazán lehet vidám az élete. Bár O. Ronya kellemetlennek találta, hogy ezeket a tényeket fel kellett hoznia, mert a könyvek minőségénél ez nem számít, mégis úgy érezte, kénytelen volt megtenni.

A tengerről nem maradhat, mert a szerző egy fehér francia nő” - mondták neki, és: „Az Üres tömeg nem eshet ki, különben nem lesz spanyol nyelvű könyvünk”. Továbbá:

„Nádas a jobb szerző, de politikailag Cherie Jonest kell választani”. Három zsűritag azt mondta Ronya O.-nak előtte és utána, hogy Nádas könyve a legjobb, senki sem érhet fel hozzá, de ő egy nagyon befutott és fehér férfi, akit szeretnek az újságírók. A magyar egyébként is egy általánosan elismert nyelv.

Az utolsó zsűritag nem tudott dönteni: „Nádas a jobb szerző, és egyértelműen jobb könyvet írt” - mondta -, de hozzátette, „tudom, milyen az, amikor mindig egyszerre jelölnek Jürgen Kaube-val (a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik kiadója, szerkesztője – Balogh Endre), és aztán mindig ő nyer”. - „Hát, lehet, hogy Jürgen Kaube a jobb szerző, és ő írta a jobb könyvet?” Juliane L. (zsűri tagja, a szemlézett írás másik szerzője) nem tudta megállni, hogy ne válaszoljon erre a kérdésre, mire a zsűritag felpattant és felkiáltott: „Semmi ok a személyeskedésre! Fehér nőként amúgy sincs itt semmi mondanivalód!” Aztán Cherie Jonesra adta a szavazatát. A szűkített lista teljes volt. Egy másik zsűritag azt mondta Juliane L.-nek: „Sajnálom, szeretem az irodalmat, de a politika fontosabb”.

A cikk két szerzője ekkor azt írja, „már nem azt éreztük, hogy egy zsűri tagjai vagyunk, hanem irodalmi funkcionáriusok.”

Másnap írtak egy e-mailt a HKW-nak, melyben részletezték a problémát, rámutattak a nem teljesített kritériumokra, és megoldást kértek:

„Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen politikai döntéssel nem teszünk igazságot a szintén versenyben lévő nagyszerű könyveknek, mi több, ártunk a többszörös marginalizálódás által érintett szerzőknek. (...) A mi szemünkben ez ellentmond a HKW által nekünk átadott kritériumoknak. Nemcsak a jelenlegi shortlist miatt aggódunk, hanem a következő zsűriülés miatt is. Attól tartunk, hogy a választás ismét politikai alapon fog történni, és nem tudjuk, hogyan kezeljük a helyzetet. Végül is leszavaztak bennünket - de ha a döntést egyértelműen politikai szempontok befolyásolták, ám kifelé úgy tüntetik fel, mintha pusztán az irodalmi minőségen alapult volna, akkor erkölcsi (etikai?) problémánk lesz. (...) Van javaslatotok arra, hogyan kezeljük a helyzetet?”

Hiába vártak a válaszra napokig, míg aztán Ronya O. július 16-án a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungban írt egy cikket, amely egy hasonló témával foglalkozott. 18-án aztán meghívták őket a HKW igazgatójához beszélgetni. Július 20-án találkoztak az irodájában. Az igazgató mellett a helyettese és a HKW más, az irodalmi díjjal foglalkozó munkatársai is jelen voltak. Itt a két zsűritag vázolta, hogyan érzékelte a találkozót, mi volt a problémájuk vele. Közölték velük, hogy nem úgy történtek a dolgok, ahogyan azt ők lefestették, az első alkalom nem is szavazás volt, hanem egy „hangulatkép”. A két zsűritag ismételten hangsúlyozta, nagyon fontos számukra a sokszínű shortlist, ahogyan az első szavazás után kialakult shortlist is az volt, ám nem állhatnak egy olyan döntés mögé, amely irodalminak mondja magát, de valójában politikai jellegű.

A HKW igazgatója elmondta, az is rendben lenne, ha hat fehér francia nő lenne a listán, ha az ő könyvük volna a hat legjobb. Ám nem lehet új szavazást tartani, a kiadókat és így a jelölt szerzőket is tájékoztatták már. Ekkor javasolta a két zsűritag, hogy a két szerzőt, akiket fehér bőrszín miatt utasítottak el, vegyék fel a szűkített listára hetes és nyolcas számmal. Így a két kiválasztott pályaművet megtisztelnék és elismernék. A zsűri többi tagja is elismerte, hogy irodalmi szempontból ez a két - egyébként szintén erősen politikai - mű a jobb. A HKW egyetértett ezzel az eljárással, azzal a feltétellel, hogy az zsűri egyhangúan dönt. Megbízták kettejüket, hogy kezdeményezzék a szavazást, de anélkül, hogy közölnénk a shortlist bővítésének valódi hátterét. Végül a zsűriben mindenki egyetértett a tárgyban, és a kibővített shortlistet közzétették.

Néhány héttel később került sor a végső zsűriülésre, ahol a győztest választották ki. Itt ismét előkerültek a politikai megfontolások. Ezúttal olyan szerző mellett döntöttek, aki megérdemelte a díjat, és akiről végül mindenki meg tudott állapodni: egy fekete szenegáli szerző, akit két fehér fordított. Egyesek ezt megkérdőjelezhetőnek tartották. Hiszen fehérek általában nem tudnak fekete szerzőket fordítani, és valaki azt is állította, hogy hallott a mű egy olyan felolvasásáról, amelyen az egyik fordító az N-betűs szót használta (N-Wort az eredetiben – Balogh Endre). Az hangzott el: „Nem tudok kiállni egy olyan könyv mellett, amelyben az N-betűs szót használják, még akkor is, ha az történelmileg pontos.” Bár a fekete szerző használta az N-betűs szót, hogy bemutassa a karakterét érő diszkriminációt, a fehér fordítók nem adhatták azt vissza. Végül mégis Mohamed Mbougar Sarr lett a győztes, az N-betűs szó és a fehér fordítók ellenére.

Bár a két cikkírónak egészen más tapasztalatai volt más zsűrikben - ahol magukat a műveket ténylegesen megvitatták és díjazták -, szerintük a HKW zsűriben szerzett tapasztalat mégis minden részletében jellemző a német kulturális ágazatban jelenleg tapasztalható tendenciára.

Amúgy is gyakran az a hír járja, hogy ha egy queer, migráns vagy más módon marginalizált szerző nyer, akkor nem a műveinek, hanem az identitásának köszönheti - még akkor is, ha a zsűri irodalmi szempontok szerint ítélte oda a díjakat. Az olyan gyakorlat, mint amit a HKW zsűrijében tapasztaltak, ezeknek a szerzőknek is árt – szögezi le Juliane Liebert és  Ronya Othmann.

A döntő pillanatban megtapasztalták, hogyan zajlanak a viták:

nemzetiségről, etnikumról, bőrszínről, politikáról – és nem irodalomról volt szó. Miért olvasták el az összes izlandi, spanyol és román szerzőt, ha a végén úgysem vették figyelembe őket? Úgy gondolják, hogy a bírálói szemlélet sosem mentes a preferenciáktól, szimpátiáktól és a politikai nézetektől. De nem mindegy, hogy az ember legjobb tudása és meggyőződése szerint igyekszik-e objektíven ítélkezni - vagy pedig egy irodalmi zsűriben kifejezetten nem irodalmi, hanem politikai szempontok vezérlik.

 

És az ő zsűrizési tapasztalatuk nem elszigetelt eset; ilyen és ehhez hasonló történeteket hallottak az utóbbi időben különböző zsűrikről.

Kífelé azt állítani, hogy „a kiadó, a szerkesztő, a szerző, a fordító, nemzetiségi, etnikai hovatartozás, politikai és vallási nézetek tekintetében nem kivételeznek és félretéve az elítéleteiket” döntenek, belül viszont szigorúan bőrszín és származás szerint válogatni, a dráma elkerülése érdekében átláthatatlanul viselkedni a saját zsűri felé, és utólag kiválogatni azokat, akiknek kifogásaik voltak - az ilyen gyakorlat katasztrofális (a két cikkírót és plusz egy személyt a korábbiak közül nem választották már be a 2024-es zsűribe). Mindez az irodalom, és a kultúra mellett végső soron a politikai erkölcsöt is veszélyezteti.

A cikk folytatása

MIT TANULHATUNK A NÉMET IRODALMI ZSŰRIBOTRÁNYBÓL? Illetve mi köze mindehhez Nádas Péternek?

Fotók

A Világ Kultúráinak Háza: Wikipédia

Mariette Navarro: Wikipedia, DeuxPlusQuatre

Nádas Péter: Kovács Anikó © Deák Erika Galéria

nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ). Weboldal: www.baloghendre.hu


További írások a rovatból

Kocsis Gergely és Tallér Edina könyvbemutatója a Margó Fesztiválon
Bemutatták Charles Bukowski A város legszebb nője című novelláskötetét
Élő Csenge Enikő Apám országa című kötetének bemutatója
irodalom

Áfra János volt a Költőim sorozat áprilisi vendége

Más művészeti ágakról

Az acb Galéria Redők című tárlatáról
(Súlyosan elfogult vélemény)
art&design

Mátrai Erik AIR című kiállításáról
art&design

Keresztes Zoltán privát ikonjai mellé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés