bezár
 

film

2025. 09. 30.
Oscar-díjra jelölt filmmel veszi kezdetét a 9. Szlovén Filmnapok
Urška Djukić filmje csütörtökön lesz látható a fővárosi Toldi moziban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szlovénia idei Oscar-nevezettjének, Urška Djukić Van valami a levegőben (Kaj ti je deklica) című alkotásának vetítésével nyílik meg a 9. Szlovén Filmnapok csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Kiemelték, hogy a 20 órakor kezdődő vetítés után közönségtalálkozót tartanak, amelyen a film producere, Jožko Rutar is részt vesz majd.

prae.hu

Jožko Rutar producer 1970-ben született. Kisfilmjei és dokumentumfilmjei a legnagyobb fesztiválokra – Cannes, Velence, Locarno, Rotterdam – is eljutottak már. 2011 és 2016 között ő vezette a Szlovén Film Centrumot.

A Valami van a levegőben című alkotás elnyerte a legjobb filmért járó FIPRESCI-díjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a legjobb operatőrnek járó díjat az amerikai Tribeca Filmfesztivál nemzetközi programjában, valamint a legjobb vágásért járó díjat a Pulai Filmfesztiválon. A produkció a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában is szerepelt.

A film főszereplője, a 16 éves, introvertált Lucia egy lánykórusban összebarátkozik a népszerű Ana-Mariával. E barátság próbára teszi, és veszélybe sodorja a kóruson belüli harmóniát. A lány elkezdi felfedezni a szexualitását, megkérdőjelezve korábbi értékrendjét.

A rendezvénysorozat keretében vetítik Klemen Dvornik a locarnói filmfesztiválon debütált A játszótér a miénk (Igrišča ne damo!) című alkotását is, amely a Szarajevói Filmfesztiválon elnyerte a legjobb gyermekfilmnek járó díjat, a zágrábi filmfesztiválon és a görögországi Olympia Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztiválon pedig a gyermekzsűri díját. Amikor a film főszereplője, Alma megtudja, hogy le akarják bontani a házuk előtti játszóteret és kivágni a fákat, összefog legnagyobb ellenségével és bandájával. A csapatnak egy hete van arra, hogy megmentse a játszóteret - olvasható a szinopszisban.

A közönség megtekintheti Gregor Andolšek Ez rablás! (To je rop!) című vígjátékát is, amelyben Rajkó, a bűvész eltöri a karját egy fellépésen. A bajok itt azonban nem érnek véget, ugyanis a biztosítótársaság egy adminisztratív hiba miatt nem hajlandó kifizetni a biztosítási igényét. Ezután az események észbontó fordulatokat vesznek – olvasható a sajtóanyagban.

A 9. Szlovén Filmnapokat a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségének együttműködésében rendezik meg.

Fotó: papageno.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Christian Ditter: Momo
Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét

Más művészeti ágakról

színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés