bezár
 

art&design

2010. 01. 10.
Kontra Ágnes "tér-képei" a Symbol Art Galériában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kontra Ágnes fiatal festőművésznek A tér címmel nyílik kiállítása kedden Budapesten, a Symbol Art Galériában.

prae.hu

Kontra Ágnes az MTI-nek elmondta, hogy 15-20 olaj-vászon képét - amelyen a tér mint gondolati fogalom jelenik meg - láthatja a közönség. Valójában nem reális, valóságos tereket jelenít meg, hanem inkább a gondolatokat, a belső figyelmet, a megérzéseket vetíti vászonra.
"Fény és színrétegekből építkezem és a legkézenfekvőbb a tájból kiindulva dolgozni" - tette hozzá. Alapélménye például a Tátra vagy a tenger, de ezeknek a tájaknak más jelentésrétegei is érdeklik.

Rétegfestést alkalmaz, szín- vagy fényhártyákat rak fel egymásra, és ennek ritmusa, dinamikája van - magyarázza. Látássérült emberekkel mozgásterápiát végez, mert mint festő a látásból él, ez ad neki impulzusokat és kíváncsi volt arra, hogy akik rosszul látnak, mégis hogyan látnak, hogyan érzékelik a külső teret.

Sokat tanult ezektől az emberektől, például azt, hogyan tudnak tájékozódni a térben, s rájött, hogy belső "iránytűjük" van, pontosan meg tudják fogalmazni az érzékelhető, de nem látott teret, és ez a látóknak meglepő. A művésznő arra törekszik, hogy ezt a belső eligazító képességét finomítsa, pontosítsa belső koncentrációval.

Kontra Ágnes 33 éves, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett Szabados Árpád, majd Gaál József tanítványaként. Egy évet töltött ösztöndíjasként Münchenben az ottani Művészeti Akadémián, majd itthon művészettörténet és művészeti rajztanári diplomát is szerzett.

A tér című kiállítása a Symbol Art Galériában január 24-ig tart nyitva.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A Godot Galériában
art&design

Megnyitóbeszéd
art&design

drMáriás 60: Éljen a diktatúra! kiállításról

Más művészeti ágakról

színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés