Szabó Tibor Benjámin, az esemény házigazdája bevezetőjében hangsúlyozta, hogy míg a Könyvhétnek megvannak a maga hagyományai, addig a fogyasztói szokások az elmúlt egy-két évtizedben rengeteget változtak. A kérdés tehát adott, képes-e ez a rendezvény a jelenlegi formában valóban megszólítani a látogatóit.

Szükség van a változásra, változtatása, méghozzá a folyamat minden szereplőjének részéről, a kis kiadóktól az állami döntéshozókig, ráadásul nem csak a Könyvhetet érintően, szűrhető le a beszélgetés tanulságaként. Ugyanakkor Sárközy Bence, a Libri Kiadócsoport vezetője szerint még nem vagyunk megkésve, most még nyugodtan lehet gondolkozni a változtatásokon. Többször felhozta példaként a hollandokat (de említette az osztrákokat és a katalánokat is), hogy az elmúlt tíz évben milyen hatékonyan sikerült megreformálniuk az ő legfontosabb könyves rendezvényüket. Példát lehetne venni tőlük sok mindenben, például ahogyan bekapcsolódtak a marketinges, PR-, stb. szakemberek is a folyamatba, és a könyvhetet egy hónapos médiaeseménnyé voltak képesek bővíteni.

Sárközy szerint erre lenne szükség nálunk is, hogy a Könyvhét hatása ne csak addig legyen érezhető, míg a kiadók kint vannak a Vörösmarty téren, hiszen nem csak a standokon realizálódó forgalomban lehetne a rendezvény sikerességét értékelni. A Könyvhétre megjelenő szépirodalmi kiadványok ráadásul piaci szempontból nem komoly tényezők, ugyanis az olvasók nyárra nem ilyen típusú könyveket vesznek (ha vesznek), és mire itt az ősz, a könyvkereskedők szemében ezek a kiadványok már "öreg címnek" számítanak.

Kocsis András Sándor, a MKKE elnöke elmondta, hogy sajnos nem nagyon lát rá esélyt, hogy az időpont elmozdítható lenne, ez a rendezvény ugyanis egy nemzetközi "versenynaptár" része. A változtatás és (folytonos) megújulás szükségességét azonban ő is hangsúlyozta, saját szavaival élve ők a MKKE-nél állandóan ötletelnek, szinte csak "marketingelnek", ám mind anyagi, mind bürokratikus akadályokkal kell folyton szembenézniük. Hazai rendezvények és külföldi szereplések tekintében egyaránt. 

Ebben kristályosodott ki aztán a beszélgetés egyik fő témája: a finanszírozás, az állami támogatás ésszerűsége. Felmerült például a kérdés, hogy szükséges-e külföldön tizenkilenc kulturális intézetet fenntartani. Nem lenne-e hasznosabb ezeket a költségeket olyan racionális megoldásba befektetni, ahogyan például a románok mindig népes és nívós küldöttségeket tudnak összeállítani a különböző nemzetközi fesztiválokra, s nem lenne-e a magyar könyvpiac számára is hasznosabb erre áldozni a meglévő anyagi forrásokat.

Szóval pénz lenne, csak szerintük bután van elköltve. Ráadásul az összetartás hiánya is állandó problémaforrás, ugyanúgy, ahogy a természetesen létező politikai különbségeken túl sem sikerül rendre megtalálni a legkisebb közös többszöröst.

A másik fontos kérdéskör a Könyvhét konkrét szereplőinek cselekvési lehetősége volt. Az est harmadik vendége, Kollár Árpád, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke elmondta, ki kellett tapasztalni, hogy jól érzik magukat a nyüzsgéstől távol eső 2. pavilonban, könyveladás szempontjából úgyis értelmetlen elemezni a FISZ-t, hiszen könyvpiaci szempontból mintha nem is létezne. Helyette programokat igyekeznek szervezni a standhoz, ami szolgálni tudja a szervezet elsődleges célkitűzéseit, a fiatal szerzők megismertetését az olvasóval.

A beszélgetés résztvevői mind megegyeztek abban, hogy a kiadóknak is óriási a felelőssége, hogy mit csinálnak a standjukon, Sárközy Bence szerint ezek sokkal fontosabbak, mint a nagyszínpad eseményei. Az is közös alapnak számított, hogy a könyvheti dedikálás intézményét nem kell megbolygatni, igenis fontos a szerző és olvasó személyes találkozása (ennek kapcsán merült fel a tapogatás kifejezés, ami aztán visszatérő motívum volt a baráti hangnemű jó kedélyű beszélgetés során), legyen akár szó az olyan sztárszerzőkről, akikhez raklapnyi könyvet visznek dedikáltatni a rajongók, vagy olyanról, aki egy órán át magában aszalódik a tűző napon, majd megérkezik nagyjából egyetlen olvasója, aki aztán kis túlzással élve, megeteti, megitatja kedvencét. Sőt, talán a kisebb olvasó- és rajongótáborral rendelkező szerzők esetében ennek a személyes találkozásnak a lehetősége még fontosabb.

A nagyszínpadon zajló beszélgetéseket azonban mindannyian kritizálták, sőt, a közönség soraiban ülő Bán Magda, a beszélgetések programjának összeállítója szerint is "uncsi" ez a mostani rendszer. Ha a meghívott szerző egyben jó előadó, vérbeli showman, ez kevésbé probléma, abban az esetben viszont mindenképp az, ha a színpad mélyére bújva magukban motyognak a szereplők. Érdekes maga  a jelenség is, hogy a nézőket nem érdekli ez a része a programoknak, a kiadók viszont nagyon szeretnének benne lenni.

Ugyancsak problémásnak tűnt a szombat esti táncház, itt azonban már generációs problémák is felmerültek. Míg a közönség soraiból ugyancsak szót kérő Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke a kisszínpadra száműzött Néma gyerek című produkció szervezésének nehézségeiről beszélt, illetve hogy a fiatalabb nemzedéket ilyen programokkal érdemes megszólítani, addig Kocsis András Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy más korosztályok számára viszont a táncház szimpatikus, nekik az jelenti a könyvheti bulit.

Komolyabb konfliktus, heves vitát generáló nézeteltérés azonban nem volt a beszélgetés résztvevői között, akik ezen az estén nyilvánvalóan megtalálták a legkisebb közös többszöröst, mindannyiuk közös érdekét a változtatásban.  

Fotó: Csapody Kinga