Kortalan tanmese az életről, mai ruhában / Shakespeare – Vízkereszt, vagy amit akartok / PRAE.HU

Ha „csupán” zseniális bohózatként tekintünk a Vízkeresztre, szükségszerűen súlytalanná, néhol szinte burleszkké válik. Olyanná, amiben például minden, egyébként nagyjából épelméjű szereplő simán összekever egy felnőtt nőt egy felnőtt férfival. Karinthy vallotta, hogy humorban nem ismer tréfát, Shakespeare még kevésbé. Az ő véres drámái és kacagtató komédiái egy és ugyanazon anyagból szőtt „játékok”. A Vízkereszt, vagy amit akartok nem pusztán vígjáték, hátborzongató társadalmi és lélektani dráma is.

A tatabányai Jászai Mari Színház társulata ennek megfelelően értelmezte a darabot. Mi több, a 2005-ben még kisebb botrányt is kavart Nádasdy Ádám-féle újrafordítás szövegével vették elő, de furcsa módon a szereplők neveit meghagyták angolul, mi több a darab címe is a "hagyományos" marad (Nádasdy fordításában a darab címe Vízkereszt, vagy bánom is én címmel látott napvilágot). Amellett, hogy a mai nyelvezet nyilvánvalóan közelebb áll hozzánk, és könnyebben értelmezhető, mondjuk, egy mai gimnazista számára, mint az egyébként csudaszép, de ódon Lévay-féle textus, remekül szolgálja ezt az árnyaltabb Shakespeare-értelmezést.

A nyitó kép tüstént a székbe szögezi a nézőt: vihar kerekedik, amelyben a szívbemarkoló dzsessz-zene hangjaira esernyőikkel szépen koreografált táncot lejtenek a szereplők – szinte elrepülnek a szélben. A tánc, a zene, az énekbetétek hangsúlyos alkalmazása visszanyúlás az Erzsébet-kori színjátszás hagyományaihoz. Érdemes már itt kiemelni, hogy – zenekari árok híján – a sarokba rejtett négy fős zenekar nemzetközi színvonalon muzsikált, s nem csak aláfestő zenét adott elő. Motívumaik fontos elemei voltak az előadásnak. Dobri Dániel zeneszerző meglehetősen szeretheti Tom Waits és a Quimby munkásságát, az énekes dalok sokszor a magyar alter zenekar korai lemezeit idézték. A díszlet is (Mogyorósi Éva munkája) végig egységes és változatlan – komor faágakból ácsolt emelvények, megvilágított képük kopár erdőt vetít a háttérre. Nem éppen önfeledt, vígjátéki szín. A szereplők ruhája, gesztusai teljesen maiak és hétköznapiak, a Nádasdy-féle szöveggel összhangban.

A Vízkereszt kusza története jó lehetőség sokféle, a darab közben, az események nyomására megváltozó személyiségű karakter különböző helyzetbe hozására. A történetben szerepel egy ikerpár, hajótörést szenvednek, így elvesztik egymást. Egy Illéria nevű fiktív országba kerülnek. A leány-iker szerelmes Illéria hercegi fejedelmébe, aki viszont a szomszéd birodalom úrnőjét imádja, viszonzatlanul, mert az asszony bátyja halála miatt gyászol. A leány-iker álruhában beáll az imádott herceg szolgálatába, és az események folytán a szomszéd úrnő a fiúnak öltözött lányba szeret bele. Közben kivénhedt bulikirály-nemesemberek, agyalágyult kérők és egyebek is kavarják a sztorit, de a vége (elvileg) happy end, dupla lagzival.

A jó Vízkereszt-előadás (egyik) nagy titka a ritmus. Az Üvegtigrisbe is beillő Sir Toby Belch (Megyeri Zoltán) és a minden szórakozóhelyen fellelhető, nagyarcú, újgazdag, beszédhibás lúzer prototípusa, Sir Andrew Aguecheek (Scruff Milán) mesteri ökörködését megtöri az eleinte túlzottan is drámai Olivia (Danis Lídia) félelmetes, társadalmi státuszt és józan észt sutba dobó szerelmi kitörése. Éppen amikor a legjobban röhögünk a két (látszólag) teljesen kretén nihilistán. A drámai és a komikus pillanatok ritmikus körforgása már a darab nézése közben elbizonytalanít bennünket: valóban olyan kretén ez a Sir Toby Belch? Vagy inkább egy szerencsétlen, alkoholista öregember, aki nem hajlandó belátni, hogy egész élete reménytelenül és eseménytelenül szaladt el mellette? Aki Viola és Augecheek kabaréjelenetbe illő „párbaja” után tényleg képes lenne megvívni Sebastiannal életre-halálra, az nem lehet csupán kétdimenziós pojáca. Ahogyan a reménytelenül boldogtalan, jégcsap Olivia is meghökkentő, amint hatalmas, sokáig szótlan és mozdulatlan gyászából egy szempillantás alatt átcsap a legkacérabb csábítóba.

Semmi sem fekete-fehér, és semmi sem az, aminek elsőre látszik. Ha ebben nem volnánk teljesen biztosak, Hargitai Iván rendező rásegít erre a megérzésünkre: a darab felétől egyértelművé válik, hogy a főszereplő nem Olivia és Orsino (Mihályfi Balázs), az unatkozó, szerelemtől emésztett uralkodó páros. De még csak nem is Viola (Szabó Emília) és Sebastian (Jaskó Bálint), a két iker, akik fiatalok, de nagyon is elevenek. Hanem Feste, a bolond. Az egyetlen vállaltan kívülálló, aki apró kiszólásaival jelzi, hogy többet tud, mint bárki más. Shakespeare szerette a bolond-karaktert és azt az abszurditást, hogy a bolond az egyetlen józanul gondolkodó szereplő. Dévai Balázs Festéje szomorú, cinikus karakter, aki sehol sem találja a helyét a világban, és nem hisz semmiben. Pénzért szinte mindenre hajlandó, és igazmondása sem lelkiismereti okokból fakad: csupán azért mondja ki, mert megteheti. A tehetetlen, cinikus értelmiségi szomorú allegóriája is lehetne. Az alakítás remek, bár nem hibátlan. Néhol egy picit hiányzik a bohóc saját érzelmeinek kifejezése. Hiszen egy cinikus ember sem mentes az érzelmektől, még ha meg is próbálja elfojtani őket. Akkor sem nyilvánít ki sokat önmagáról, amikor magára marad és gitározgat, vagy éppen nagyon is belelendül az „ördögűzésbe”. De a figura így is hiteles, csak lehetne talán még egy kicsivel több is.

Szabó Emília tökéletesen hozza az érzelmeit visszafojtó, okos, kitartó szerelmest: nő létére erősebb, mint a férfiak, és alárendelt létére szellemesebb és bátrabb, mint az urak. Végh Péter korlátolt Malvoliója akkor kel igazán életre, amikor kálváriája elkezdődik: az addig inkább jelzésértékű karakter tele lesz élettel és valós szenvedéssel. Feste „ördögűzése” némileg már szadisztikussá lesz ennyi szenvedés láttán. Vészjósló búcsúja nagy hangsúlyt kap, és elmarad a dolog elsimítása is: Orsino nem törődik a megalázott nemes kiengesztelésével, nem küldenek utána senkit. Megtépázottan, de életében először méltóságteljesen vonul ki a színről.

Antonio (Maróti Attila), a kalózkapitány pedig a Nádasdy-szöveg miatt szintén előlépett szürke mellékszereplői árnyékából. Az angol „love” szó szeretetet és szerelmet is jelent, és Nádasdy fordításában a kapitány „őrült szerelemtől” megbabonázva követi Sebastiant. De hát valóban furcsa is lenne, hogy egy harcedzett, tapasztalt kalóz, aki hosszú évekig elkerülte a várost, most közvetlen életveszélynek tegye ki magát csak azért, mert szimpatizál egy fiatal nemessel. Többről van szó, Antonio tényleg szerelmes Sebastianba. Nem a pénz miatt borul ki, amikor elfogják, hanem mert Sebastian (aki persze akkor nem Sebastian, hanem álöltözetben Viola, de ezt a kalóz nem tudja) „megtagadja közös múltjukat”. Sebastian figurája is árnyaltabb lesz ettől, hiszen az ifjú úriember ezek szerint meglehetősen nyitott mindenféle élvezetre: éppen csak otthagyta Antoniót, de már ágyba is viszi a számára tökéletesen ismeretlen Oliviát.

A sok erotikus viccelődés, finom trágárkodás és egyéb szellemesség mellett sok-sok aktuális kikacsintás is jellemző az előadásra, de nem lőjük le az összes poént. A furcsa, életszagú „bolondozás” végül a bolond dalával zárul. A „vidám” befejezés, a dupla esküvő feletti öröm helyett félhomályba borul a szín, és a szinte black metálosra festett Feste torz, gunyoros éneke zárja a darabot. Aztán tapsolunk, aztán hazamegyünk. Eleinte csak a poénok jutnak eszünkbe, jókat nevetgélünk rajtuk, majd jöhet az elmélyültebb gondolkodás azon, hogy tulajdonképpen mit is láttunk. Ha szeretik az ilyesféle, hosszantartó és mélyebb színházi élményt, akkor érdemes Tatabányára látogatniuk.

William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok

Fordító: Nádasdy Ádám

Viola, fiatal nemes lány: Szabó Emília
Olivia, fiatal grófnő: Danis Lídia
Orsino Herceg, Illíria uralkodója: Mihályfi Balázs
Malvolio, nemesember, háznagy Oliviánál: Végh Péter
Sir Toby Belch, Olivia rokona: Megyeri Zoltán
Sir Andrew Aguecheek: Schruff Milán
Mária, nemes hajadon, Olivia társalkodónője: Bakonyi Csilla
Feste, tréfamester Oliviánál : Dévai Balázs
Fábián, Olivia háznépének tagja : Kardos Róbert
Sebastian, Viola ikertestvére: Jaskó Bálint
Antonio, tengerésztiszt, Sebastian oltalmazója Kaszás Mihály
Kapitány, Viola megmentője: Maróti Attila
Curio, úr a Herceg kíséretében: Mihály Csaba
Valentin, úr a Herceg kíséretében: Pásztor Gábor
Pap: Kovács Olivér

Díszlet: Mogyorósi Éva
Szcenika: Szvatek Péter
Jelmez: Kárpáti Enikő
Zeneszerző: Dobri Dániel
Mozgás: Blaskó Borbála
Súgó: Széplaky Petra
Ügyelő: Pásztor Gábor
Rendezőasszisztens: Megay Nóra