Vasárnapra két programot választottunk ki: Lackfi János Versműhelyét a kapolcsi Kaláka-udvarban, és a vigándpetendi Bokréta és biciklilánc néprajzi filmfesztivált. Lackfi kreatív írásszemináriuma a színpad oldalában megbúvó pajtába vonult vissza, fedett hely, babzsákfotelek, János háta mögött a téli tüzelő és padlásfeljáró. A mai feladat: evidenciagyakorlat és minimállíra. Weöres egyszavas verse – Tojáséj – és Ivo Andric gondolata – meglepni az olvasót valami ismerttel – adja meg az alaphangot, meg az udvar gazdája (Tibor) hímzett falvédőgyűjteményének kiállítása, amit minden látogató gyermeki örömmel fedez fel.

 

Lackfi az egyszavas verstől még a néma verspillanatok felé is elkalandoz, egyik története az aszfalton megnyíló örvényről szól (videó), a másik egy strassburgi nőről, ki egyszercsak megjelenik az Ill folyó egyik csatornájának partján, kezében egy számítógéppel, amit csendben szitkozódva a vízbe hajít (Belgiumban – egy felmérés szerint – minden harmadik ember bántalmazza a számítógépét). Szóval írjunk falvédőfeliratokat, szükséges hozzá egy kis sztereotípia, egy kis népi bölcsesség („Nincsen rózsa tövis nélkül, / nincs szerelem bánat nélkül” és „Ilyen asszony kéne nékem, / mint az én kis feleségem” – falvédőfeliratok), feltétlen legyen benne ragrím és szenvedély („a giccs meg akar erőszakolni érzelmileg” – L. J.). Néhány gyöngyszemet megosztunk, mit a műhelyben percek alatt alkotott a társaság, de az összes most született mű elolvasható lesz Lackfi blogján.
 

<iframe width="420" height="345" src="http://www.youtube.com/embed/PP7iQXbXfVU" frameborder="0" allowfullscreen></iframe> 

„Finom ebéd, jó szex / feleségnek is jó lesz” – Györe Gabi

„Elhagyott a szeretőm / attól tartok visszajön” – Sárközi Éva

„Elküldöm én esemesben / bírlak rózsám eszementen” – Lackfi János

„Csalfa babám szőrös karja / a fél falut betakarja” – Móré Zsuzsanna

 

Kaptunk tanulmányozandó szövegeket is, Erdős Virág Hazudós meséjének mintájára írtunk önmeghatározásokat – „Erdős Virág / az egy dél-budai szólásmondás …”  – most csak egy megoldást idézek, az egyik magamét, mert eléggé helyzetadekvátra sikeredett (de mind fenn lesz János blogján) – „Sárközi Éva / az egy leveles tészta / amit lefagyasztottak és többé nem vesznek ki a hűtőből”.

A Kaláka-udvarból – mely messze, még a Malomszigeten is túl van – a faluház felé tartva, hangos rakendroll vonz be a Királykő kocsmába. Hatalmas tömeg, még a háztetőn is táncolnak, valahogy mindenki idetalált, pedig a programban nem is szerepel, s még az együttes nevét sem sikerült kideríteni, de sajnos csak egy számot élvezhettünk, aztán szünetet jelentettek be. Rövid téblábolás után, Kányádi is csábító, meg Harcsa Veronika is, Palya Bea, Rackajam, de Petenden még nem is voltunk, menjünk át, bár előtte még meg kéne melegedni zárt helyen, forró levessel, irány a Malompart vendéglő és a civilizáció. Decens elegancia, porcelánnippek és a modern hímzett falvédők: színházi- és filmplakát-reprodukciók.

A vigándpetendi kultúrban (a falu felső végén, Nagyvázsony felé), három teremben és a kertben egy mikrobuszból vetítve lehet filmet nézni. Fesztivál a fesztiválban, dokumentumfilmes szemle és verseny, műhelybeszélgetésekkel, kiállítással, divatbemutatóval, kreatív programokkal és esti bulikkal. A filmes Füredi Zoltán és a néprajzos Frazon Zsófi szakmai vezetése alatt a Bokréta és biciklilánc néprajzi filmfesztivál várja fűtött termeiben és tábortűz mellett a látogatókat.

Vasárnap délután a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi tanszékének egész napos programjába csöppentünk bele. Kutatás és dokumentálás – ez a szekció címe – a nagyteremben (a két órás tematikus blokk utolsó filmjeként) egy házát elvesztett néni életét ismerhetjük meg, aki a falu szélén egy lakókocsiban köszöni, jól van. Aztán az összefoglaló műhelybeszélgetésben az elmúlt tizenöt év tanszéki kutatásaiban résztvevők adják át tapasztalataikat és kétségeiket. Van, hogy a helyszín lerázza magáról a tudományos megközelítésmódot, és filmek, fotósorozatok készülnek tanulmánykötetek helyett; van akit a terepmunka döbbent rá arra, hogy számára az élő alanyokkal való kommunikáció és folyamatos szembesülés nehéz, mást meg épp ez segít hozzá ahhoz, hogy felismerje, legjobban emberekkel szeret foglalkozni. A pécsiek néprajzi hozzáállása inkább kultúrantropológiai, mint etnológiai; a kortárs életstratégiák jobban érdeklik őket, mint a hagyományőrzés.

 

Vigyázz, hol alszol el a szigeten, mert könnyen lehet, hogy jövőre egy néprajzi dokumentumfilmes fesztiválon láthatod magad a vásznon, hiszen az egyik projekt a magyar underground és alternatív kultúra kilencvenes évekbeli átöröklődéséről, kifulladásáról; a mainstream és popkultúrába való integrálódásáról szól, kiinduló elméleteit a Sziget évtizedes tanulmányozása során szerzett empirikus tapasztalatokkal alátámasztva. A tanszéki kutatások rendszerszemlélete még bizonytalan a tekintetben, hogy mit is kezdjen a terepen azzal, hogy prekoncepcióval és felvevőkamerával felszerelkezett nagyobb csoport idegen rohan meg párhúsz lelkes falvakat, úgy téve, mintha tárgyát jelenlétével nem befolyásolná, s a szakmaiság manifesztációjának tartva a résztvevő megfigyelésben azt a momentumot, hogy nem avatkozunk bele. Számomra (Gy. G.), kívülállóként, mindig kérdés volt és marad, mindez hogyan tehető meg, s a beszélgetésből az is kiderült, nem vagyok ezzel egyedül, hiszen különböző irányokból (szociológus, szociális munkás, szociálpedagógus) érkeznek emberek, mindenki a maga tudományágnak sajátos szempontrendszerével közelítve a tárgyhoz: a terepmunkához, és az ott készült felvételek értékeléséhez.

 

A kisteremben épp ekkor ért véget Domokos János Palimpszeszt című alkotása, és kérésünkre betették Szolnoki József rövid – hat perces –Hallóját, de sajnos a DVD kétszeri próbálkozásra is csak a feléig volt hajlandó lejátszani a filmet. Érdemes átszaladni Petendre a külön filmfesztivál-programfüzetért, mert a közös Fidéliósba csak kis része fért bele a sok látni- és hallanivalónak. Érdekes beleszagolni ebbe a világba, a kertben pedig egy különösen finom gulyásra is meginvitálták a résztvevőket – hála érte, az a kis melegség kitartott hazáig, s elfeledtette velünk, hogy a hőmérő higanyszála csak a 16 fokig volt hajlandó felkúszni a neki szabott terepen.