“The ultimate experience in grueling terror." Így jellemezte maga Raimi Gonosz halott - avagy az erdő szelleme (The Evil Dead) című filmjét a stáblista utáni kreditekben. Pofátlanság ilyesmit írni a saját filmünkről, vagy az ambíció deklarálása, amivel azt készítették. Ez volt a koncepció: megcsinálni a legbrutálisabb horrorfilmet, amit a világ valaha látott (mindez passzol a primitív, minimalista címhez is). Sikerült, az ultraalacsony büdzsé és a független, félamatőr alkotógárda dacára: “Ez a legkegyetlenebb és legeredetibb horrorfilm, amit valaha láttam" - mondta róla Stephen King. A történet pofonegyszerű: öt fiatal kiruccan egy erdei házikóba, ahol megtalálják az ősi sumér Holtak könyvét, és elszabadul a pokol, pontosabban annak néhány démona. Azért nem teljesen eredeti a film, és nem is szánták annak: látunk egy félig leszakadt Sziklák szeme posztert (posztmodern fogás!), a démoni megszállottság témája, valamint a sokk- és undoresztétika az Ördögűzőből, a fertőzés-horror és börleszkes erőszak-ábrázolás a Holtak hajnalából jön, de Raimi Argentótól is kölcsönzött. A film valódi antagonistája a kameraman, mint az olasz horrorokban (azaz dinamikus E/1 kameramunkát látunk), Raimi berendezési tárgyakat von be a horror-akcióba (Mélyvörös), de leginkább a szintén boszorkány-szerű kreatúrákkal és démonokkal rémisztgető Sóhajok hathatott rá (tessék csak megnézni a két filmet egymás után, fel fog tűnni). Raimi mozija is inspiratívnak bizonyult: a Múmia 1-2 gyakorlatilag a Gonosz halott-trilógia fősodorbeli koppintása, de hatása látszik az Alkonyattól pirkadatigon is, az elvesztett végtagját halálos fegyverrel helyettesítő hős pedig nem csak a Grindhouse: Terrorbolygóban, hanem egy rakás trashfilmben is látható azóta. A Gonosz halott - avagy az erdő szellemének azóta készült egy remek posztmodern parafrázisa is, a hazánkban szintén DVD-n megjelent A ház az erdő mélyén.

Gonosz halott remake-et készíteni már csak azért sem klasszikusgyalázás, mert Raimi mindig is újraforgatott, ha e szériáról volt szó. A Gonosz halott - avagy az erdő szelleme eleve nagyjátékfilmes verziója amatőrfilmjének, a Within the Woods-nak. A film frenetikus sikerét, népszerűségét folytatásnak kellett megkoronáznia, a Gonosz halott 2. - Halott vagy hajnalra viszont köztudottan (és ismét) nagyobb büdzséjű remake, nem sequel. Visszatér a hős, Ash (Campbell, Raimi gyerekkori barátja), de az alkotók totálisan ignorálják az első részt, pusztán bevágnak egy prológust a Holtak könyvéről. A Gonosz halott - avagy az erdő szelleme ötszereplős kamarahorror volt, ez viszont már egyemberes show: Raimi ráerősített a humorra, Campbell itt már vígjáték- és börleszkhős, valahol Chaplin és Jerry Lewis között. A Gonosz halott - avagy az erdő szelleme olyan volt, mint egy rémálom (mindfuck fordulatokkal, szürrealizmussal operált, a fekete humor csak félelmetesebbé tette), és bár a folytatás alkalmával még könnyebb azonosulni a hőssel (hisz egyedül van), a rendező nem ismételte magát, műfajt váltott: mozija akciófilmbe fordul, majd - újabb folytatást ígérve - kosztümös fantasyként zárul. A sötétség serege fura sequel: a címében nincs utalás a korábbi filmekre, Raimi nemrég azt mondta, hogy különálló filmnek szánta, és csak a rajongók beszélnek trilógiáról. Pedig A sötétség serege ott kezdődik, ahol az előző rész véget ért, ám Raimi valóban felülírja a Gonosz halott 2. - Halott vagy hajnalra zárását, filmje kvázi a fantasy zsánerében készített újabb remake. A 2009-ben készített Pokolba taszítva című filmje bevallottan a Gonosz halott-filmek családbarát korhatáros verziója. Producere volt a Démoni doboznak, melyet az Ördögűző (keresztény helyett) zsidó verziójaként jellemeztek (Raimi részben magyar zsidó származású). Mára blockbuster-rendező lett (Pókember-trilógia), bár horrort (Rossz álmok) és posztmodern zsánerfilmet (Gyorsabb a halálnál) is rendezett közben. Elváltak útjaik Campbellel, aki szintén posztmodern fantasy-horrorban utazott (Bubba Ho-Tep, az önéletrajzi My Name Is Bruce), most viszont újra egyesítették erejüket.

Az új Gonosz halott (Evil Dead, “The" nélkül) szintén Raimi gyermeke, Ghost House Pictures nevű cége készítette. Ha csak akart volna még keresni némi pénzt az eredeti filmen, azt sem ítélném el, mert az a mozi felbecsülhetetlen, és főleg mások gazdagodtak meg belőle (pl.  a Múmia alkotói). Erről viszont szó sincs: vérfrissítésként leigazolt egy olyan filmest, aki mintha a fiatalabb klónja lenne. Fede Alvarez eddig csak rövidfilmeket készített, ahogy Raimi annak idején. Az uruguay-i filmes El Cojonudo című kisfilmjével bizonyította, hogy nincs híján morbid humornak és van érzéke a horrorhoz, a Panic Attack! alkalmával pedig fillérekből (300 dollárból) csinált hibátlan mini-blockbustert - miután feltette a netre, kapott egy csomó ajánlatot, és Raimiét fogadta el. A Pokolba taszítva a nagyközönség számára készült, “fogyasztói" verzió volt, a remake alkotói viszont - joggal félve a (mű)vérszomjas horrorrajongók haragját - a keményvonalas fanokat igyekeztek teljes mértékben kielégíteni.

Alvarez nem változtatott a koncepción, de ismét kérdés, hogy ez most remake, folytatás vagy reboot, a film viszont hamar elfeledteti velünk ezt az problémakört. Új prológust kapunk (egy múltbeli démonűzés), aminek narratív szempontból nincs sok értelme, de kellően zavarbaejtő, megalapozza a hangulatot: rögtön látjuk, hogy ez egy roppant vérmocskos, rögbrutál horror lesz, ami jobban hasonlít a Sziklák szemére, mint bármelyik korábbi Gonosz halott-film, bár mint kiderül, az alkotók elsősorban az Ördögűzőt idézik meg, elég a tabudöntögető profanitásra gondolni. Az eredetihez hasonlóan ötszereplős a film, ám új a küldetésük: azért mennek az erdei kabinba, hogy teljes elvonásnak vessék alá a drogfüggő Miát. Nagy ötlet: a társaság a drogéhség tüneteinek véli a nő démoni megszállottságát, így nem engedik elmenni, és ők sem hagyják el a házikót (nemrég hasonló sztorival próbálkoztak a Feloldozás alkotói, kevesebb sikerrel). Ahogy eredetije, a remake is csak a végére válik vígjátékká mintegy feloldozó katarzisként, addig meglepően komolyra vett filmet látunk, rendesen megírt, üresjáratok nélküli, sallangmentes sztorival, pofás dialógokkal és hihető alakításokkal (viccen kívül). Az alkotók tehát nem csak a rajongóknak akartak a kedvében járni, fősodor-filmet készítettek, csak épp magas korhatárral (előbb NC-17, majd egy kemény R). Itt már nincs nyílt mindfuck és szürrealizmus, de mindez okkal morzsolódott le, gyengének találtatott, míg Alvareznél ilyesmi inkább a szüzsét, a stílt jellemzi: a rendező és alkotótársai fenyegető atmoszférát teremtenek, ahol bármi megtörténhet, a sokk bárhonnan és bármikor jöhet, folyamatos audiovizuális terror alatt tartják a nézőt. (Ennyiben tipikus modernizált remake-et kapunk, Alvarez kiiktatta az eredeti film olyan momentumait - explicit szürreália és mindfuck -, amelyet a kortárs nagyközönség és a horrorrajongók problémásnak találhatnak.)

“A legborzasztóbb film, amit valaha látni fogsz" - szól a szlogen. Most is van alapja a nagyotmondásnak: az új Gonosz halott ismét összhorrorfilm, mindent felvonultat, amiért a zsánert szeretni lehet. Egy tucat horrorra elegendő attrakció van benne: sokkoló gyorsvágás, busz-effektusok, pszichológiai és fizikai terror, és főleg gore, giallo helyett slasher-erőszak láncfűrésszel, machetével, szögbelövő pisztollyal. A Gonosz halott gore-ban a legerősebb, alighanem ez minden idők legvéresebb stúdiófilmje - jelentések szerint rekordmennyiségű művért fogyasztottak el az alkotók a forgatás során. Nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség: manapság a gore-t CGI-al, azaz számítógépes utómunkával csinálják, ami egyszerű és gyors, de magára valamit adó filmrajongó epét hány tőle. Alvarez viszont szembement a trenddel és a horror hagyományainak adózott tisztelettel: régisulis praktikus speciális effekteket használt. Szerintem ez a legnehezebb, és emiatt a legizgalmasabb szegmense a filmezésnek: a sérüléseket és az emberhalált csak eljátszani lehet, filmtrükkel kell megoldani, ez esszenciális terepmunka. Ahogy egy történetben is az emberhalál a lehető legdrámaibb, legsokkolóbb fordulat, ami új fénytörésbe állít mindent, filmen ugyanennek az explicit ábrázolása tudja a legerősebb hatást kiváltani a nézőben. Alvarez tökéletes munkát végzett, nincs horrorrajongó, akinek panasza lehetne az effektekre. A film humora is a régimódi effektezésből fakad, a Gonosz halott akkor vicces, amikor az alkotók túlpörgetik a gore-t: egy emberi test körülbelül öt liter vért tartalmaz, ebből egy Gonosz halott-karakter kb. ötvenet veszít. A fináléban a humor mellé apokaliptikus drámai katarzis is érkezik, az Óment idézően epikus zárás csak akkor lehetne szebb, ha a Slayer nevű tánczenekar Raining Blood című örökzöldje szólna alatta. Aki szereti az eredeti trilógiát, maradjon a stáblista végéig.
 

Alvarez filmje természetesen nem ér fel Raimi klasszikusához sem energikusságban, sem eredetiségben, de mindketten dicséretet érdemelnek, a Gonosz halott az utóbbi évek legjobb és legambiciózusabb remake-je a műfajban, minden horrorfilmes (és pláne remake-gyáros) példát vehet róla. 17 millióba került, eddig 97-et hozott. Szomorú, hogy hozzánk csak DVD-n jut el (de legalább extrákkal), mert moziban, nagy vásznon, felbontásban és hangerővel az igazi. Az InterCom, a VOX Mozimagazin, az xpress.hu, a MozICom és az aeonflux.blog.hu jóvoltából a filmnek volt egyetlen (hogy jól sikerült, az nem kifejezés) hazai mozis vetítése, melynek volt szerencsém részese lenni. Van remény folytatásra: Raimi és Campbell beszélnek a remake-hez készülő sequelről, A sötétség serege 2-ről, sőt a két hajtás crossoveréről is.